Ajánló


Újpest központ
Akkor és Most

Újpest központ


Újpest központ

szóval,aki már 40 környékén és fejjebb jár, nos annak még ismerős a "retró" Újpest-központ látványa, sehol egy alúljáró, sehol egy "M" jel, sőt még a macskaköves Árpád úton is járt a 10-es és az 55-ös vili. Továbbá, azon szerencsések még láthatták ezt a kerületet úgy, hogy ott kedves, gondozott kertes házak, hangulatos vendéglők,cukrászdák voltak, panel az max. csak az uszoda épületében volt. Nekem az az Újpest bizony jobban tetszett...

1 dolog vígasztal, hogy a lángos a piacon még mindig olyan isteni, mint '76-77-ben,amikor először vett a nagyi.

teslaeltos képe

Még 1984-85 körül is ilyen volt de akkor már túrták a környéket....

én még 40 alatti vagyok, de még emlékszem, hogy az áruházzal szemközti, képen is látható sarkon egy cukrászda-féle volt, ahol isteni finom volt a Kati-szelet és a gesztenyepürét még aluminíum talpas tálkában adták, magas kerek asztaloknál lehetett megenni állva. És arra is emlékszem, hogy az üzlet mellett egy fotó-stúdió volt, amolyan Mosoly albuma. és hát a piaci lángos, az valóban felejthetetlen, óvódából a 8-as villamossal jöttünk haza, a végállomás ugye a piacnál volt és nem lehetett kihagyni a lángost (megjegyzem valóban most is olyan jó ott a lángos szerencsére), télen pedig volt, hogy nemcsak gesztenyét sütöttek az utcán, hanem sütőtök szeletet is. És az Újpesti Áruházat mi a családban mindig úgy hívtuk/hívjuk, hogy az Állami :) nagyon -nagyon szép gyerekkori emlékek!!

Érdekes, hogy bár nagyjából az árúválaszték hasonló volt az árúházakban, de az Újpesti Centrumba szívesen kijöttem időnként valami "újdonságért". Akkoriban még volt olyan hogy 84-es busz, ami a Moszkva térre ment be. Ezzel a busszal jöttem ami azon az oldalon állt meg idefelé, ahonnét a fénykép is készült.

Visszafelé pedig az Újpesti Árúház oldalán.

Itt vettem életem első VHS Videómagnóját, egy Seltron VH600 RC-t. Akkor 39900 forintot kértek el érte. És itt vettem egy Bigston kis kazettás magnót is amit, még emlékszem az eladó "Bingston"-nak átkeresztelt, mert a blokkra ezt írta.

Szegény magnó igencsak silány volt bár dizájnos. A frekvencia átvitele 50-6400Hz körül lehetett. És míg a Seltron videómagnó jól működött, addig erről nincsenek jó emlékeim.

Nem sikerülhet minden :-)

 

Kalmopirin

Újpest


központ