Polaroid nyersanyagok


Forrás: 
saját (lejárt nyersanyagok)
Polaroid nyersanyagok

A digitális technikának köszönhetően erre már nem lesz szükség!

 

Normal 0 21 false false false MicrosoftInternetExplorer4

Dr. Edwin Land 1937-ben alapította meg a Polaroid Corporation nevű céget abból a célból, hogy olyan kamerát fejlesszen ki, amely azonnal, ott helyben elő is hívja a képet. Tíz évnyi kutató és fejlesztő munka után, 1947. február 21-én mutatta be 18x24 cm-es kameráját és az eljárást az Optical Society of America-nak.

A Polaroid diapozitívet 1957-ben fejlesztették ki, a Polacolort (színes Polaroid) 1963-ban.

A Polaroid Corporation első gépeit kizárólag amatőröknek gyártotta, de idővel megkedvelték a hivatásos fotográfusok és a fotóművészek is, az 1980-as években naponta 4 milliót (!) készítettek belőle világszerte. Leghíresebb művelője André Kertész volt, aki élete utolsó éveiben lakásában, ablakából fényképezett Polaroid géppel, mely képekből később From my Window című albuma született. forrás: Wikipédia