Rólunk a Hanság énekel


onarckep2.JPG

Normal 0 21 MicrosoftInternetExplorer4

Rólunk a Hanság énekel

Emlékek az 50 éves KISZ építőtáborozás kapcsán

(Index internetes újság cikkéhez, 2008 május 18).

Megdöbbentem a képeket látva. Azt hittem, az általam készített képeket közölte le valaki. De nem! Pedig a beállítások is teljesen azonosak az általam fotózottakkal.

Nekünk ez volt a kalandtábor, a túlélő túra, a csapat építő tréning.

Az első évben a gimink csak más kerületi középiskolával együtt tudott egy tízfős brigádot kiállítani, a következő évben mindannyian újra ott voltunk, már két teljes brigáddal, önként.

Hanságtanya-Kisudvari. Először szabadultunk el a szülői, tanári felügyelet alól. Alig volt a közelben felnőtt, csak a munkahelyen elvétve egy-egy vízügyes, vagy a táborban a konyhás nénik, a „lányok”. Abszolút nomád körülmények. Nyitott latrina, vaságy a puszta földön, sátor alatt. Ha esett, becsorgott az esővíz. Harmatos hajnal, reggeli tornával, zászlófelvonással. Vályúhoz hasonló sormosdó, pucér zuhanyzó a magasra emel víztartály alatt, alig paravánnal. Sorba állás kajaosztáshoz a csajkával. Repeta. Az étkező néhány fa asztal, pad, amire néhányan lezseren kiöntötték(tük) a nem kívánatos mócsingokat, tányér helyett csajka, amit magunk mosogattunk, és ez mind-mind a szabad ég alatt. Katonaruha, gumicsizma, ásólapát, meg egy sátorlap, amit mindig magunkkal hordtunk, hol a nap, hol az eső ellen. Nem hiszem, hogy nagyobb haszna volt a munkánknak, mint a tábor fenntartásának költsége. Rengeteg gumicsizmát, ásólapátot fogyasztottunk, csak, mert kipróbáltuk, hogy mit bírnak.

Az első héten egyetlen 12 méteres szakaszt tudtunk kiásni, csak a második hétre tanultuk meg a fogások egy részét. Amikor az egyik vízügyes beállt megmutatni, hogy hogyan kell csinálni, fél óra alatt többet ásott ki, (csekély borravaló fejében) mint mi tízen egy egész nap. A második héten néha délutánra is kinn maradtunk önként, hogy jól szerepelhessünk a munkaversenyben.

Akkor láttam egy hatalmas szarvast, ami úgy futott, hogy úszni látszott a nádtengerben. Figyeltük, megtorpan-e ott, ahol egy csatornát sejtettünk. Nem állt meg. Csak teste futás közbeni hullámzásának ritmusa nyúlt meg egy pillanatra, mikor nagy ívben átugrotta a számunkra átugorhatatlan széles csatornát.

Az első ásónyom alján feljött a víz, minden rögöt visszarántott három nádgyökér. Műszak kezdetkor alu lavórral mertük ki az előző nap kiásott árokból a vizet, hogy lássuk, hol az ásnivaló. Csizmánkba felül folyt be a sár, beleragadtunk, beleestünk. Volt, aki direkt kilyukasztotta csizmáját, mondva: ha fenn befolyt, lenn majd kifolyik.

Az árok nyomvonalában kerek tavak voltak, vízzel tele. Néhol a fű alatt nem tőzeg, hanem hamuréteg volt. A vízügyes azt mondta, szovjet bombázó gyakorló terület volt ott. Száraz időben égett a tőzeg, annak a hamuját látjuk a felső fűréteg alatt. Ő igazított helyre minket, hogy a csatorna nem lecsapolásra szolgál, hanem vízgazdálkodásra. Amikor nagy a szárazság, nem elvezetik, hanem ide vezetik majd a vizet.

Hajnalban, a reggeli ködben egy órát gyalogoltunk libasorban, keresztül a réten, nádason. Sokszor énekeltünk, mindenfélét. Egy kilométeres libasornyi serdülőnek nem lehet dalokat vezényelni, nem emlékszem rá, hogy valaki ilyet próbált volna. Kedvencünk a Híd a Kváj folyó felett zenéje volt, azt fütyültük. Délben, munkaidő végén, a kánikulában már szakadozott volt a hazafelé libasor, vagy nem is volt, egy-egy brigád maga vonult, vagy bújt szalmakazalba a váratlan zivatar elöl. Nem is fütyörésztünk, akkor már gatyára vetkőztünk a tűző napon

Szabadidőnkben viperára vadásztunk, mert ismerni akartuk az ismeretlen veszélyt.

Bennünket nem terrorizált a táborparancsnok, olyan viszont volt, hogy egy esős reggelen kórusban káromkodva tagadtuk meg a munkába vonulást, igaz, a sátor parancsnokot, (magunk választottuk), magához rendelte a táborvezető.

Szeptemberben, az évnyitón, büszkén mutogattuk a lányoknak fényképeinket, meséltük kalandjainkat. És persze pironkodtam, mert a mások által készített fényképen a bő gatya, többet mutatott a kívánatosnál.

Néhányan másként emlékeznek. Különös, amikor valaki a szerelem multával azt is letagadja, hogy valaha szerelmes volt.