Centrum Újpesti Áruház


Forrás: 
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
Centrum Újpesti Áruház
cent2.jpg cent3.jpg
csanyi.tibor képe

Ezen az ozstályon dolgoztam 1979- től - 90-ig régi szép idők voltak.

János123 képe

Boldog békeidők.

Azokban az időkben még nagyon fiatal voltam, de az maradt meg bennem, hogy akkor még a legtöbb műszaki eladó (legalábbis a többségük) hozzáértő műszaki szakember is volt. Nem úgy mint manapság, igaz az ilyen jellegű áruházak megszűntek, manapság egy nagy szupermarketben, ahol mindent árulnak, ott nem várható el a részletes szakismeret.

Jelenben pedig a másik végletben, az igazi hifi, audiofil, high-end stb. üzletekben, ahol az eladók általában jól felkészültek, ott meg akkora nagyképű majmok, hogy szinte bocsánatot kell kérni a vevőnek, hogy be mert menni az üzletbe, megzavarni a nyugalmukat. Persze azok a több millát mellényzsebből leperkázó gazdag palimadarakra vadásznak, nem az érdeklődó, pénzét ésszerűen elkölteni kívánó átlag hifistára (az nagyon csóró és hozzá nem értő szerintük).Ezek miatt én már nem is járok szívesen ilyen ún "szaküzletekbe", mert csak felidegesítem magam ezzel a pökhendi hájend stílussukkal.

oldtimer képe

beneske01 wrote: „egy nagy szupermarketben, ahol mindent árulnak, ott nem várható el a részletes szakismeret.”

 

Nem mai a történetem, de nem is túl régi. Történt volt, hogy megadta magát a kedvenc tévém, már harmadszorra, és úgy döntöttem veszek egy ORION TV-t ami még nem „FULLOS” meg HD,HQ, stb. extra volt, hanem katódsugárcsöves KÉp Ernő volt benne.

Na elég az hozzá, hogy ki is választottam, és éppen arra sorjázott egy ealdóféle emberke. Én úgy szimplán műszaki eladónak néztem. Igen, a „madaras teszkóban” 2005 körül még volt ilyen is.

Szóval feltartóztattam a Fiatalembört a kérdésemmel: Ugye ennek van R,G,B bemenete is?

Szerintem túl váratlanul érhette a kérdés és a BRG-re asszociált /ha tud olyat/ amikor a kérdést meghallotta.

Ám látva a „lányos zavart” az arcán, gondoltam érhetőbbé teszem, hogy miért kérdezek ilyet, és azzal folytattam: Merthogy a régi révémen is volt, és azt használtam mert ott jobb a kép, mint a kompozit videó bemeneten. Nem akartam megkavarni, hogy még hasonlatként felhozom neki az „RF” csatlakozás lehetőségét is.

Mi volt a válasz?

Nem, nem, ezen nincs már ilyen! Sőt már a Plazma tévéken sincs.

Na, de azért vettem egy ilyen tévét.

Persze alig vártam, hogy házhoz hozzák, és ahogy bekapcsoltam a DVD lejátszót ami a Scart csatlakozóra volt bedugva, rögtön bejött az „RGB stereo” Felirat a képernyőre, mint OSD

 

Ha visszalapozunk az időben 1979-re, az akkori színhelyem az OTTHON ÁRUHÁZ, és az eladó miután előhozza, és kiteszi a pultra az AKAI 4000DS-t, bedugja, és kapcsol egyet a "Tape Selector" kapcsolón, majd azt mondja: Kicsit várni kell míg bemelegszik.

 

Én meg jó kisfiú voltam, mert nem szóltam neki, hogy: Ha a Tape Selector kapcsoló Wide Range állásban van, akkor sokat kell még várni a bemelegedésre!

Helyette jobb a POWER kapcsoló.

 

Ennyit a hozzáértésről, és persze akkoriban is volt ilyen is meg olyan is.

 

üdv.: oldtimer