VT r999f rádió


Forrás: 
saját
VT r999f rádió

Kívül belül rendberaktam, 1961-es a sasszi szerint. Volt íves és szögletes kávával is, és mindig jó fényesre lakkozták mindet. Létezik egy HF változat is ami rövidhullám helyett hosszúhullámra lett hangolva. Gyűjtői szemmel nézve nem annyira érdekes, de mivel ez volt a nagyszülőknél, nekem mindenképpen az. Mindig érdekelt ez a doboz, és gyerekként egy konyafestés alkalmával nagy nehezen megkaptam hogy kipucolhatom, de nem szedhetem szét. Tudták hogy érdekel a dolog, addigra már a szomszéd sokolját, anyám MK25-ösét meg sport2-esét már rég a túlvilágra küldtem. Ismertem a csavarhúzót, hallottam már a csövekről, mindent szétszedtem ami árammal ment. A rádiót kicipeltem a lépcsőre és nekiálltam, persze lekerült a hátlap is, mert úgy gondoltam a csöveket is ki kell suvickolni. Már sok minden kint volt amikor a legvastagabb cső legurult a lépcsőn és összetört...  Azért a többi csövet lemostam persze a kosszal együtt a feliratok is eltűntek ahogy kell... Mindenesetre visszadugdostam a csöveket blindre és visszatettem a rádiót a helyére. Nem vallottam be semmit, szerencsére a rádió már akkor is csak dísz volt a kredencen úgyhogy nem lettek következmények. Ennek már több mint 20 éve... A rádió később aztán virágtartóként és néha stokiként is funkcionált, és engem sem érdekelt már annyira, de azért nem feledkeztem el róla. A sok pofon után törött skálával, lógó drótokkal, hiányzó hátlappal, csövek nélkül kallódott sokáig a padláson. Az első csöves erősítőmhöz még egy foglalatot is kitermeltem belőle. Érdekes mód a kaszni egész jól megmaradt de a belső totálkáros lett. Aztán az évek múlásával valahogy mégis a várólistámra került, hogy talán egyszer majd újra megszólalhat. Az élet felém sodort egy donort, ami a belsőt egyben kínálta. Persze működni ez se működött de legalább megvolt újra minden, és közben az ismereteim is jobbak lettek. A letört műanyag lábakat egy kiselejtezett pénztárgép kassza fiókjának a lábaival helyettesítettem. A hangszóró peremezése megsemmisült, a donorban sem volt, úgyhogy egy Alba Regia TV hangszóróját kapta meg. Ez ugyanaz a fazon, de már mágnesesen árnyékolt. Aztán kapott új macskaszemet, új skálaizzót, új tápelkót. Utóbbira nem volt feltétlenül szükség, mert később kiderült hogy a kimenőtrafó a rossz. A kátrányos kondikat kiszórtam, a belső vezetékezés egy része is cserélve lett. A sárgaréz berakásokat kipolíroztam. A csövek a szokásos "E" fűtésűek, a kakukktojás EBL21-el. Középhullámon és rövidhullámon is jól szól. Most már nyugodtan raktam fel a hátlapot, de azért lehetne még csinosítgatni a gépezetet.

Pict6273_.JPG Pict6274_.JPG
Kalmopirin képe

Klassz! Szép!

Nekem nagyon tetszik.

Ennek még stílusa van!

Sok jellegtelen fadoboz jelent meg utána, de ez tényleg jól mutat.

Kár, hogy a belsejéről nincs kép.

 

Kalmopirin

Később jött megint az asszimetrikus elrendezés ami miatt szerintem is jellegtelenre sikerült sok újabb csöves rádió doboza. Ez a szimmetrikus 2 tekerős, középen alul lapátgombos elrendezés egy időben szinte egyeduralkodó volt, márkától függetlenül. A korábbi rádiók asszimetrikus elrendezése viszont szinte kivétel nélkül mind tetszenek. Most a hétvégi házban van, de ha jobb idő lesz és arra járok lövök egy képet a sassziról. Időt nem ígérek, talán majd tavasszal lesz ebből valami.