AKAI GX-4000D


Forrás: 
sajat
AKAI GX-4000D

Üdv kis történet.!
Én egy középsuliban vagyok rendszergazda, és afféle technikus (rendezvények hangosítását is természetesen én csinálom)
Az iskolánk alapításakor lett véve egy uggyanijen csoda, ami néhány évig volt használva riportok készítéséhez, iskolarádióhoz, aztán körülményes okok miatt amivel nem húznám a sorokat besufnizásra került egy kis raktárba.
Több selejtezést átvészelt más régi cuccok társoságában (pl videoton EA6383 stb mind kiváló eszköz) egy rejtett zugban míg alig 2 héttel ezelőttig az aki vette anno, nem szólt, hogy megy nyugdíjba és nem e vennék át tőle néhány cuccot leltárban. Köztük volt ez is. Hiánytalanúl!
Nagy félve rápróbóltam, azt se hittem, hogy be lehet kapcsolni olyan porosnak és nyúzottnak tűnt elspre. Miközben én 21 éves vagyok ez még éngem is lepipál. De leporoltam befúztem 1 régi szallagot és rögtön bömböltek a 80-as évek zenéi (kedvenceim). Hírtelen végig gondoltem ez a rögzítéskor nem slágeradóról lett szedve hanem akkor mindez újdonság volt. Noszalgiáztam picit, és pár régi szallag ami vele előkerült iskolánk történetéből érdkes nyomot hagyva, vele kerüült digitalizálásra. Egyszerűen rákötöttem a pcr-e a kimenetét és vettem szépen fel mindent megmentve a szallagokról. Szóval összefglalva, igen kellemes kis szerkezet, bár a váltógokbok veszélyesen közel vannak a tárcsához, főleg tekerésnél ilyestő, de lehet az én kezem nagy. Ha érdekel itt valakit az eredeti kézikönyve. (3nyelvű) kb 10-15 oldal bescannelhetem. üdv zuhi. (zuhieu@freemail.hu)

hello

engem érdekelne a kézikönyv
ha elküldenéd az megköszönöm:)
e-mail: rriicchhiiee@vipmail.hu

Kedves Zuhi!

Nekem is egy ilyen gépem van, csak dícsérőleg tudok róla beszélni. Kevés ilyen jó gép van (bizonyára nem láttam még eleget).Kár, hogy a digitalizálás túllépett rajta, csak hát a minőség rovására.
Abban kérem a segítségedet, hogy tudsz-e megbízhatő szervízt, mivel a szalagfeszítéssel, ebből eredően a szalagsebességgel valami nincs rendben (időnként nyávog).
Üdv: Imre (kisberki@mavcargo.hu)

Helló! Nekem is van egy ilyen gépem, de csak jót tudok róla mondani! A feszítéssel nekem is voltak gondjaim, de szervíz kezébe semmiképp se adnám! Ez nem cd, mp3, dvd, 5.1, stb mai cucc, amit bármelyik médiamarkt boltba csukott szemmel levehetsz a polcról.. A hátsó orsozótengelyt kell szétszedni.. Ilyenkor jóljön egy fényképezős mobil, ahogy szeded szét, lefényképezed, hogy jól is rakd össze.. A nyávogást az említett tengelyben található csillag formájú nyomóalátét okozza.. Azon kicsit lazítani kell, majd összerakni, és utána visszacsavarozni.. Ellenőrizni úgy tudod, hogy a lekisebb tengelyű orsódra kevés szalagot tekersz a végére, tehát utolsó perc játékidőt hagysz, és figyeled: ha hullámos a szalag, akkor sok a lazitás.. ha nyávog, akkor még mindig kevés, ismét a fenti müvelet.. Elég ilyesztő a nekifogás a dologhoz, főleg, ha nemvagy jártas a dologban, de a végére belejössz..:)) Én is így voltam.. Türelemjáték, az biztos, de a végén meghálálja magát..:) Ha bármi fennakadás van, segítek: s.tompai@chello.hu

Vadmajacs képe

Vadmajacs

 

Helló!

 

Szeretett magnóm bal oldali szalagvezetője lejátszáskor nyikorgó éles hangot hallat pár napja, főleg a szalag elején. (felvételkor is) Ha a kezem odateszem a forgó részhez egy kicsit, elhallgat. Később magától is néha, de nagyon zavaró. Gyors csévéléskor változik ez a hang, de hangos, jelezve hogy valami nem ok itt. Ezt hogyan lehet orvosolni? Nagy a baj? A készülék szépen játszik és vesz, valamint nem is nyávog. Segítséget kérek, mit lehet tenni ezzel a ragyogó készülékkel ilyen nyikorgó éles hang esetén? A youtube -on is találtam videot erről, a nyikorgó hanggal, de megoldást nem.

vadmajacs@gmail.com

 

 

 

Vadmajacs képe

Vadmajacs

 

Üdv mindenkinek!

 

Van egy új nyomógörgőm (szalagtovábbító) AKAI GX 4000D magnóhoz. Le szeretném cserélni a régi, kopottat. Megtudná valaki mondani, hogyan kell a régit leszedni, illetve az újat berakni? Csak ezért nem akarom szerelőhöz vinni, mert nincs vele semmi gond.

 

didaridu@gmail.com

 

Köszönöm!

Üdvözletem!

Nagyon egyszerű a görgőcsere.

A görgőt takaró dísztárcsa alá be kell nyúlni egy kiscsavarhúzóval és óvatosan kicsit felfelé-nem ferdén!- feszíteni vagy egyszerűen megfogva kézzel lehúzni a tengelyről ezt a tengelyre rátolt műanyagot ami dísz is meg rögzítő is,egyszerűen úgy kell eljárni mintha egy potméterről akarjuk lehúzni a forgatógombját.És nincs alatta semmi seeger rugó vagy ilyesmi.Rögtön lehúzható a tengelyről a görgő.

Jó szórakozást a szereléshez és a gép nyúzásához!

@:O)

NGA képe

Ez biztos? Emlékeim szerint a görgő elött levő takaró csavaros. Azaz le kell tekerni, nem pedig feszegetni.

Kékedi Levente képe

Igen, ezt meg tudom erősíteni én is, megnéztem a saját GX-emen az imént, valóban csavarni kell azt a fényes takarót.

Üdvözletem mindenkinek!

Nem akartam a kérdezőt félrevezetni.Én a saját gépemből indultam ki,mert azon tényleg nem menetes a rögzítése a dísz takaró-rögzítőtárcsának.A gumigörgő tengelye alapvetően sima hengeresanyag végig,mindenféle menet vagy bemarás nélkül.Egyszerűen csak rá van nyomva ez a takarótárcsa az ugyan hengeresvégződésű,de a végén egy pici átmérőlépcsővel rendelkező és tengelyirányban megrecézett görgőtengely végére és (ismételve önmagam)egyszerűen csak le kell húzni róla mint egy forgatógombot egy potméterről.Ezekszerint ezen a téren ritka megoldású  GX4000D példánnyal rendelkezem ?

@:O)

Kékedi Levente képe

Gyakran előfordulhatnak az ilyen eltérések, szinte minden más készüléknél is. Láttam már én is sok érdekes különbséget Hi-Fi készülékeknél, de ha csak ilyen apró eltérésekről van szó, attól még nem olyan nagy ritkaság.

oldtimer képe

Csak bólogatni tudok erre.

Sőt!

Megerősítésként még pár típus: 4000DS, GX260D, GX265D, GX270D, ahol 1000%, hogy csavaros az említett rögzítés.

De ilyen a GX210, GX215D........ és sok másik is.

 

Azt már főleg a VHS magnóknál alkalmazták, hogy egy "T" alakú „kupakot” rányomtak a görgő tengelyére.

 

Gyanítom, hogy ha valaki a 4000-esnél is ilyet említ, az sok VHS magnót szerelhetett, vagy legalább is nyomógörgőt cserélt rajta.

 

Viszont 99% -ra biztos vagyok benne, hogy az Akai az orsós magnóinál nem alkalmazott MÁST mint menetes rögzítést.

 

Ahogy a Pillatnállj gombja is M3-as hernyócsavarral van rögzítve a 4000-eseknél.

Ezért is látni gyakran olyan összeBARBÁRkodott előlapú 4000-eseket amelyken csavarhúzóval alányúlva akarták lefeszíteni a gombot.

Pedig ez nem potenciométer tológomb!

 

üdv.: oldtimer

A szalagod tapad, az nyikorog a görgőn. Jellemzően a Scotch, és a Sony ULH szalagokkal fordul elő.

 

(ha még aktuális)

Üdv.

 

És ezzel a szalagnyikorgással lehet valamit kezdeni, vagy dobjam a kukába az ilyen szalagjaim?

Kékedi Levente képe

Nem sokat lehet kezdeni vele sajnos, az ilyen szalagok már menthetetlenek. Főleg a Sony ULH.

Meg a Scotch 212 LP is olyan, meg néhány Ampex típus. Azért az orsót illik meghagyni.

Hát már összegyűlt kb egy tucat ilyen nyikorgós szalagom, sajnáltam eddig kidobni őket. Viszont most már a második szalagot hallgatom úgy, hogy nem nyikorog, vagy csak alig észrevehetően.A trükk, hogy nem olyan rég elkezdtem az Uher magnókat is gyűjteni. Gondoltam teszek egy próbát az SG 561 Royallal. Nagyon precíz szalagfeszítés, bordázott könnyem forgó szalagfeszítő görgő és lám hozta az elképzelésem. Két Sony ULH-t már meghallgattam élvezhető módon! Egyedül a szalagok erősebb mocskolása jelent csak gondot. Itt jönne jól a Akai GX feje, azt könnyű takarítani.

Kékedi Levente képe

Igen, az Uhered egy jóval precízebb magnó, mondhatni az egyik legjobb 1 motoros mechanikával rendelkező magnetofon. Ezért is lehetséges az, hogy precízebben kezeli a szalagokat az Akai GX-el szemben. De ahogy mondod, a nyikorgáson kívül sajnos van itt még más probléma is. Ez pedig a szalagokról lemáló vasoxidréteg. Nekem eddig csak a Sony ULH-nál bukkant fel ez a fajta dolog, de olyan szinten, hogy felvétel közben szó szerint percenként kellett takarítani a fejeket és a szalagpályát.

Az Uher Royal valóban egy jó egymotoros magnó, de érdemes elolvasni a HiFi Magazin Házimagnó-Stúdiómagnó cikket, ahol szó esett pont a Royalról. Ugyan új állapotában lehet, hogy 0.06-0.08%(!) volt a nyávogása, de nem bírja a folyamatos használatot. Ebben jóféle szalagfigyelők vannak, amelyeket egy bizonyos használat után állítani kell. Se egy laikus, de még egy amatőr sem tudná utánállítani, még magam sem. Ha valakinek van ilyen leírása, az jó lenne. Viszont erre fel mernék tenni 26 és 18 mikron vastag szalagokat is, az Akaival ellentétben.

Kékedi Levente képe

Igen, épp tegnap olvastam el ismét azt a cikket a HFM-ből. Kicsit bonyolult gép, dehát a jó mechanikáért cserébe ez a hátrány. A következő lépcső a hárommotoros magnó, ha az ember jobbat szeretne, ahogy azt ők is leírták.

A service manualban le van írva. A fix szalagvezető és a feszítő külső átmérője közt 40 mm +_ 1,5 mm kell hogy legyen. Egyedül az 561-hez nem találtam leírást, ott már görgő van a fix tengelyű feszítő helyett. De gondolom, ha visszamérem a tengelyek sugárkülönbségét a 40 mm-ből akkor annak is jónek kéne lenni, hisz szinte ugyanaz a mechanika.

Azért annyira nem titkos a leírás, pedig a HFM-ben azt írták, hogy négy-öt ember kimegy, és megtanulja a javításukat. Köszönöm! Ha lesz Royalom, biztos be tudom így állítani.

oldtimer képe

Vettem még pár éve egy ORIGINÁLT Sony ULH szalagot, mivel 1000 forint + postaköltség áron tudtam megvenni. És milyen volt a szalag?

Lett egy szép új ÜRES Sony orsóm!

 

Ugyanis a szalag NEM a fejekre!!! hanem saját magára is tapadt!

Képtelen voltam áttekerni több magnón is próbálva, ANNYIRA ragacsos, hogy az egymáson fekvő menetei a szalagnak úgy  egymásra tapadtak, hogy lehetetlenség volt áttekerni. Áttéve a szalagot egy "bivalyerős" 4000-esre az sem boldogult vele.

Sőt kisérletileg lejátszásra kapcsolva ráragadt a fejekre a szalag úgy hogy leállt a magnó!

 

üdv.: oldtimer

Vadmajacs képe

Valóban Sony és Scotch szalagok voltak a nyavajások, ami miatt nyikorgott!

Jók lesznek más magnóba.

Méret hibás szalagok is okozhatják. A bal szalagvezető tengelye száraz. Szokták ezt kenni? Mivel? Olajozni mit szoktak inkább és hol jobb a zsírzás a magnóban?

 

 

Szia!Gratulálok szép vétel volt említetted hogy el tudnád mailbe küldeni a kézikönyvet engem érdekelne és nagyon megköszönném!Esetleg ha valami érdekel és tudom viszonozni szivesen én a 80-as évek technikáit gyűjtöm vidi és orion dolgokat!Keresek jó állapotú gx 4000 gépet de ez ritka már!Mail címem:rvargahm@freemail.hu

Előre is köszönöm Varga Róbert

Szerbusz-tok a király utca-szentkirályi utca-bródi sándor utcai bizókban mái napig lehet találni ieneket!!!
10-18000-huft-ért plexivel viszonylag karcmentesen én is a bródiba vettem 15-e forintért és kifogástalan az a lényeg hogy használni kell őket mert abba mennek igazán tönkre ha álnak hisz felkeményednek a gumi alkatrészei és már pl nyomógörgőt csak rendelni lehet hozzá!
Üdv Laci

Eleg gond ha te a szallagrol PC-re veszel fel, megalazod szegeny magno multjat, pont hogy forditva kene csainalni.

Minosege is jobb marad es meg el teheted egy 50 évre, aztan meghallgathatod ugyanolyan minosegben...

szia zuhi!ha elküldenéd az akai szalagos kézikönyvét megköszönném email,tophair@t-email.hu köszi

PETER

Kedves Anonymus!

Hozzájutottam egy igen megviselt példányhoz a legendából. A mechanikai javítások, beállítások nagy részével végeztem, még egy lágyabb gumi görgő kelene. Viszont a NyÁK (nyomtatott árakör) is javításra szorul, de kapcsolási rajz nélkül túl sokáig tartana a dolog. Az a jó, hogy ezeken a régi magnókon még cserélhetők az alkatrészek. Ha küldenél kapcsolási rajzot megköszönném. Valamikor orsós magnókkal foglalkoztam hivatásszerűen,  viszonzásként szívesen segítek én is amiben tudok.

Vadmajacs képe

Vadmajacs

 

Üdv!

 

Engem is érdekelne egy útmutató, ha lehet. (vadmajacs@gmail.com)

Egy gyűjtői darabhoz jutottam hozzá nemrégen. Sajna útmutató nélkül.

Olyan, mintha most hozták volna forgalomba. Valamit valóban hozzátesz az AKAI a zenéhez, mert a szubjektív teszten ezt hallottuk jobbnak a CD-hez viszonyítva úgy, hogy nem mondták meg mikor melyiket kapcsolták a hangfalakra. Ezért egy másik hozzászóló tudományos véleményével nem értek egyet, miszerint az AKAI nem tesz hozzá a zenéhez semmit. Igenis tesz, méghozzá jól teszi nagyon!!!

 

 

Üdv zuhi!! Van még az Akai GX 4000D-hez kézikönyved??

Örülnék 1-nek!!

Köszönöm!!

berbike&freemail.hu

ismeretlen.jpg

Hát nem sikerült képet beszúrnom. :(

Anno az édesapám szerzett egy ilyet kb. abban az évben ahogy itt az oldalon szerepel. A mai napig működik, és az üvegfejes technológiának köszönhetően nagyon jó minőségben vesz fel és játszik vissza. Annak idején volt vele egy kis probléma (gyorsitva játszott le), ami később magától megjavult.

Sziasztok.
Jómagam most vásároltam egy akai dx 4000d-t és a plexi nincs hozzá,ha valaki tud segíteni vennék.Kellene egy pár cucc is hozzá (alkatrész)ha van valahol bolt légyszi jelezzétek.Köszi.

perlaci képe

üdv
mi kellene? sebváltó a tengelyre pl van, szíjakat is kapni.
keress meg és próbálok segíteni newday@enternet.hu
hali Laci

Remek magnó az AKAI GX 4000D, de sok-sok hibája is van azért - például az áthallás. Az első időkben zavaró, de aztán megszokja az ember.
Amikor az enyémet vettem, elsőként egy CD-ről készítettem felvételt, és amikor benyomtam a monitor kapcsolót, leestem a székről. Totálisan más volt a fülesemben a hangkép, mint az eredeti CD-n - persze pozitív változásokkal. Gyönyörű sztereo tere lett a felvételnek, sokkal puhábban, bársonyosabban szólt a mély tartomány - persze a 10.000. Forintért vett vadi új Maxell szalag is hozzájátszott ehhez.
A legnagyobb hibának azt véltem, hogy a régi 9-es felvételeim sehogy sem szóltak. Egy dolog biztos, 9-en még egy Tesla B101 is megveri ezt a magnót. Ami persze nem az AKAI hibája, egyszerűen csak másképp van beállítva az a magnó. (Szakmai kifejezéseket sajnos nem tudok. Nem értek a dologhoz, csak imádom az orsós magnókat, és talán jó a fülem - de lehet, hogy nem.)

Végezetül egy kérdés: szeretnék négysávos technikához (csak nosztalgiából) viszonylag vékony szalagokat vásárolni - legfőképp Maxell 25-5, vagy 25-60-ast vagy Agfákat. Nem tudtok egy konkrét helyet?
Majnik László

Szia! Nekem is volt AKAI orsós magnóm, a DS (?) változat, amelyik nem GX-fejes. Azért írok, mert én is ugyanazt tapasztaltam, mint te, mind CD és mind LP felvételeknél, hogy a "felvétel jobb mint az eredeti". Persze ilyen nincs, ez is torzítás, de az igen jó fajtából. Vagyis olyan kellemes szinezettséget okoz, ami miatt kellemesebbnek, sokkal dinamikusabbnak halljuk mint az eredeti felvételt.
Mi erről másoknak a véleménye? Szívesen olvasnám az ilyen jellegű tapasztalatokat. Üdv.: beneske

Atesz képe

Szerbusz:beneske01
Én amikor megvettem az első akai ds-4000-resemet,akkor mindenki hülyének nézett!
Felvettem rá ezt-azt a cd-vinyl lemezekről.
A tapasztalat,hogy megérte mert úgy szétdobta a sztereót a két csatornán,csak kapkodtam a fejem.
Pedig annak egy szikra dacja sincs!
Tudom elismerem,hogy ez mind torzítás,és basszus nekem tetszik akárki akármit mond!
A haverok azóta részben elismerték a készüléket már nem köpködnek rá hanem néhányuk keresi az alkalmat,hogy vegyenek egyet akármijen márka is legyen az!
Röviden ennyi.
Üdv Atesz

Szia Atesz! Egyértek, hogy ez a hangminőség javulás egyfajta kellemes torzítás. Persze ez nekem is nagyon-nagyon tetszett. De a sávok jobb szétválasztására ez nem magyarázat. Vagy mégis? Ez vajon mitől lehet, mi ennek a műszaki magyarázata? Vagy csak a plusz hangszínek miatt, a teltebb hang miatt érezzük teresebbnek a hangot?
Mi erről a véleményetek, "nagy magnósok"? Írjatok!
(Mottó: Elmegy egy férfi az orvoshoz. - Doktor úr, az a problémám, hogy mostanában olyan bizonytalan vagyok... Vagy talán mégsem?)

Atesz képe

Szerbusz
Én jobbára nem tudom a magyarázatot,de a változás az melbevágó!
Vitathatatlan ,hogy ez javulás mind minőségben és stb,de a torzítás teheti azzá.
Ezt azért írom mert a nagy audiophile-high end-esek azok a falra másznának ha ezt meghallanák.
Nálluk torzítás és sáv spekuláció szóba sem jöhet.
Pedig mint írtam ez jótékonyan hat a hangképre.
Akinek hasonló a tapasztalata és meg tudja nekünk magyarázni,hogy mitől van ez akkor azt jól vennénk!
Üdv Atesz

NGA képe

Sokakat becsap ez. Azért egy dologgal legyünk tisztába, és ne tegyük magunkat a végén nevetségessé. Ami eredetileg nincs benne a zenében, az utólag sem lesz benne. Semmiféle analóg másolással, equalizerrel nem lehet belevarázsolni nem létező hangokat. A zene egy összetett hangzás. A hangmérnökök amikor összeállitják a sok sávos rendszereken magát a komplex zenét, akkor még képesek egyes hangszereket, hangszercsoportokat előtérbe helyezni. De ezt utólag már semmiféle eszközzel nem lehet úgy modositani, hogy ne tennénk tönkre a hangképet. Én nem vagyok audiofil, csak egyszerű ember. Ez a digitálisról analógra való átmásolás már régóta működik, ugyanis most is préselnek hanglemezeket, és ezeknek sokszor digitális formában adják az eredetijét. Ezt átmásolják analóg rendszerre, majd innét préselik. Igy az egyik torzitást elkenik egy másikkal. Jobb nem lesz. Csak analógosabb. A digitális rendszer legmagasabb foka az analóg :-) Halgassatok LP-t, azt nem kell átvenni kazettára, hogy jó legyen. Egyébként 3 fejes magnókon rögtön lehet ellenőrizni, hogy milyen lesz a felvétel. Lehet nekem van botfülem, de és soha nem hallottam jobbnak. És ne tévesszük össze a sztereó szinpadképet a "2 oldalas monóval". A sztereó nem attól sztereó, hogy a 2 oldalról más szól. Hanem attól, hogy jól van bemikrofonozva, és van tere. Ez nem jobbra-balra értendő, hanem előre hátra, és le fel. Egy jó rendszeren meg lehet mutatni a zenészeket, hogy hol ülnek. Nem akartam senkit bántani, de sajnos sok itt a félreértés.

Ezeket mi is nagyon jól tudjuk, de szerintem mégsem vagyunk nevetségesek, ha mégis néha kételyeink támadnak...,csak valamiért olyan kellemesen csalnak ezek az AKAI orsósok. Üdv.: beneske

NGA képe

Akkor minden rendben. Ha valakinek így tetszik jobban, akkor így hallgassa. Azt azonban nem hiszem el, hogy egy jó LP-t ha felveszünk, akkor az jobban fog szólni. Nekem ez a nevetséges.

Először az LP-t át kell másolni FE kazettára lehetőleg kristálybetéttel, hagyni állni 2o évig, aztán bedigitalizálni, megekvalizálni, átirni 52x sebességgel Tesco CD-re, azt kitenni a napra egy hétig, utána 5ooo Ft-os CD játszó segitségével ORWO szalagra átmásolni. Olyan tere lesz, hogy ihaj :))Amugy van olyan programom, ami valami logikai uton a teljesen hiányzó magas hangokat bizonyos határok között ujraépiti. Elég jól müködik, de meg vannak a korlátai.

Atesz képe

Szerbusz NGA
Én beneske01-el értek egyet,akár nevetséges vagyok akár nem.Nincsen abszolút hallásom de botfülem sem.
Szerintem próbálkozásnak is jó teszt volt,és ennél semmivel sem több,mert csak kételyt és meglepődést támasztott bennünk a "hangzás" miatt.
Üdv Atesz

NGA képe

Segitek neked. Az abszolút hallás nem az, hogy neki csak a tökéletes hang a jó, hanem az, hogy ha hall egy 440 Hz-es hangot, akkor arra meg tudja mondani, hogy ez egy normál A hang. Egyébként ők szinekként látják a hangot. És szinte botfülüek, ugyanis magához a zenéhez nem mindig értenek. Ők csak a hang fekvését tudják megmondani. Remélem tudtam segiteni, mivel itt sokan emlegetnek abszolút hallást.

 

IDÉZET:

 

A definíció szerint abszolút hallásnak (AH) nevezzük azt a képességet, hogy az egyén referenciahang segítsége nélkül azonosít bármely hallott zenei hangot. Ezzel szembe szokták állítani a relatív hallást, amely az a képesség, hogy az egyén egy referenciahang segítségével azonosítja a hallott hangot.
Tehát például egy normál zenei A hang meghallgatását követően a relatív hallással rendelkező személy képes megállapítani a további hangok magasságát, hangfekvését – tulajdonképpen kiszámítja a referenciahang és a hallott hang közötti távolságot –, míg az abszolút hallású személy ennek hiányában is pontosan képes azonosítani bármely hallott hangot.
Megkülönböztetnek aktív és passzív abszolút hallást. Passzív AH esetén a személy képes megnevezni a hallott hangot, aktív AH esetén bármely megnevezett hangot (természetesen a hangterjedelmén belül) ki is énekel. A passzív és aktív AH a leggyakrabban együttesen van jelen.

 

Érdekes jelenség, hogy a Williams-Beuren szindrómában szenvedő személyek túlnyomó többségénél abszolút hallás figyelhető meg.

Ez a betegség a 7. kromoszóma génállománya egy részének kiesése miatt
jön létre, a betegeknek egyebek között jellegzetes, manószerű arcuk
van, szellemileg visszamaradottak, szív-érrendszeri betegségekre
fokozottan hajlamosak, kézügyességük kifejezetten rossz.

Közülük – elenyészően kevés kivétellel – azok is abszolút hallással
rendelkeznek, akik nem részesültek hatéves koruk előtt zenei képzésben.

 

 

Atesz képe

Szerbusz NGA
Igen ez jó köszönöm az idézet,segítettél köszi szépen!
Üdv Atesz

Zalairádió képe

ugyanezt tapasztaltam, 1977 körül!

PETER

Látom ez egy tavalyi fórum, remélem olvassa még valaki!

Hozzájutottam egy igen megviselt példányhoz a legendából. A mechanikai javítások, beállítások nagy részével végeztem, még egy lágyabb gumi görgő kelene. Viszont a NyÁK (nyomtatott árakör) is javításra szorul, de kapcsolási rajz nélkül túl sokáig tartana a dolog. Az a jó, hogy ezeken a régi magnókon még cserélhetők az alkatrészek. Ha valaki küldene kapcsolási rajzot megköszönném. Valamikor orsós magnókkal foglalkoztam hivatásszerűen,  viszonzásként szívesen segítek én is amiben tudok.

Üdvözlöm Péterbá!DJVU formátumot tud kezelni a számítógépe?El tudom küldeni a sztereó orsósmagnók szervízkönyvét.Abban részletesen megtalálhatja ezt a típust is.Ha a javításhoz kér segítséget szívesen segítek.Utoljára kb 1 hónapja javította utoljára ezt a típust.A közhiedelmekkel ellentétben azért elég sok típus hibája van szegénykének.Tudomásul kell veni,hogy egy belépő szintű HiFi magnó.Az AKAI cég legegyszerűbb GX fejes orsósa volt.Viszont nosztalgiából érdemes tartani egyet,még fellehetők szép  esztétikai állapotúak a neten.

Rosta György

 

Kedves Rostagy!
A Csabai féle könyvre gondol? Van példányom, 1972- 1976 de az más változatot ír le. Ebben egy IC-s fejhallgató erősítő van és a többi rész tranzisztoros. (GX4000D) Az is baj, hogy egyszerűen nem töröl magnó, pedig ott a 100KHz  a fej kapcsain, lehet, hogy sérült a törlő fej, még nem forrasztottam ki. A lejátszási szint is alacsony, teljesen felcsavart fejhallgató szintnél is alíg hallani valamit. Szóval lesz még munkám. Korabeli alkatrészeim vannak, hozzá kell látnom rajz nélkül úgylátom. Egyébént bármilyen formátum olvasását meg tudom oldani, legfeljebb letöltöm a szükséges programot. Ha valószínűsíthető, hogy mégis szerepel a gyűjteményében, köszönettel kérek egy csatolmányt. Amint lesz eredmény beszámolok róla a fórumon. Nem a csodálatos hangminőség miatt, hanem nosztalgiából kínlódok vele. Valamikor a hetvenes években volt ilyen magnóm, csak el kellett adni, mert kellett a pénz pelenkára. :)

 

 

PETER

Üdvözlöm Péterbá!

Tegnap négyszer próbáltam válaszolni,valami miatt nem engedte a rendszer.

Nem én az 1986-ban megjelent könyvre gondolok.A GX4000D csak egy féle kapcsolással készült.Az elődjének a 4000DS-nek volt két változata.Amennyiben megírja az elérhetőségét a többit személyesen megbeszélhetjük,ill.küldöm a könyvet elektronikus formában.

Rosta György

 

Kedves Rosta György!

 

Megérkezett a tömörített állomány, köszönöm. Már ki is nyomtattam a 48-52 oldalakat. Hát ez sem az igazi, ez is teljesen tranzisztoros változat, az enyém későbbi lehet. Azért segít valamit, megkezdem a hibakeresést. A lejátszó csatornákkal kezdem, előbányásztam a hanggenerátoromat. A profi méréseknél mérőszalagot használnak, esetleg etalon magnón készült felvételt, 1/2 sávos üzemben.
Egyik sem áll rendelkezésre, ezért a lejátszó fej kapcsaira 1 KHz jel becsatolásával fogom tesztelni az alap erősítéseket. A hiba keresés részleteit és a javítás módját közölni fogom a fórum olvasóinak okulására. A jelút gyenge láncszemei az elkók és a trimmer potméterek, valamint a kapcsolók. A 3-2 csatorna alíg erősít.
Megpróbálom feltölteni a szétszedett magnó fotóját is.

Folytatás következik.

 

PETER

Bocsánat csak  mail nem szerepelt a válaszomban. Experteam@freemail.hu

PETERBA

Üdvözletem Peterbá és Rostagy! Pár napja találtam erre a fórumra és örömmel látom, hogy még él, ha nem is igazán pörög. Azért remélem tudtok segíteni. Nekem is van egy gx4000d-m vagy 25-30 éve, de a cd-korszak kitörése óta elég ritkán használtam. Aztán mostanában rájöttem, hogy az a kb. két hétnyi zene, amim szalagon van, megérné, ha rendbehozatnám. Meg a hangját is szeretem. Tulajdonképpen csak a szokásos betegsége van: csúnyán nyávogtatja a szalagok utolsó negyedét, amúgy semmi baja. Régen volt egy műszerész cimborám, aki úgy 2-3 évente gatyába rázta (kuplungok beállítása, filcbetétek cseréje, ha kellett), de már vagy 10 éve elváltak útjaink, így most nem tudok kihez fordulni a géppel. Magam nem szívesen nyúlnék bele, de ha nincs más út esetleg megpróbálkozom vele, ha a megkaphatnám én is azt a bizonyos kézikönyvet. Azért egy szakemberre szívesebben bíznám. Szóval ha tudtok egy aranykezű, megbízható, hozzáértőről, aki szívesen foglalkozik ilyen masinákkal, hálás lennék az infoért. Tavaly találtam a neten egy srácot egy másik fórumon, aki hobbiból javítgatta ezeket a magnókat, de nyoma veszett, mire rámozdultam, hogy megkeressem.

Üdv,
bobo

 

Üdv perlaci!

Nincsen véletlenül felvevő fejed GX4000D-hez?

Nekem volt egy ilyenem, de valahogy nem vált be. Az áthallása elviselhetetlenül magas volt, azon felül a rossz kuplung miatt vagy nem volt elég feszitőerő vagy remegett a hangja és a tul erős gumigörgő szép lassan megnyujtotta a 35-ös szalagokat. Volt olyan, hogy 5 lejátszás után a 3 percből 3 perc 1o másodperc lett 35-ös Polimer szalaggal. Tulajdonképpen rengeteg szalagos és kazettás gépem volt, de igazából egyik sem vált be. Ugy hogy minden hátrányával a CD-re szavazok. A legrugalmasabb, strapabiró és korát meghaladó RW rendszer meg a Minidisc volt.

A minidiscről jut eszembe, hogy azon csodálkoztam, amikor 2-3 éve rendszeresen Csehországban jártam, hogy ott legalább annyi mindisc-et lehetett kapni mint üres magnókazettát. Tehát sokat és nagy választékban. Pedig nem szaküzletről beszélek, hanem az ottani Tesco-ról és a hasonló szupermarketekről. Nálunk csak elvétve lehet kapni minidisket. Ezek szerint, ott sokkal jobban elterjedt mint nálunk. Gondoltátok volna?

Nos az, hogy az AKAI magnón szebben, teresebben és - szó mi szó - tetszetősebben szól a felvétel, az tény. Nem arról van itt szó, hogy "nem létező hangok" kerülnek a felvételbe...
Apropó, el kell mondanom valamit.
Lemezgyűjtő vagyok, 1955 és 1980 a két sarokpont - kivéve néhány valóban jó, későbbi lemezt. Kizárólag LP-t gyűjtök, több ok miatt is.
Nem csak azért, mert a vinylt eredetibbnek "érzem én" ezekhez a zenékhez, mint a CD-t, hanem azért mert igazam van.
Az első CD-im Beatles lemezek voltak, a csuda a Help-el történt. Valakitől megkaptam egy első német nyomású LP-n és csodák csodájára az eredeti keverést hallottam, azt, ami 1965-ben elkészült az EMI-ban. Később megtudtam, hogy az összes lemezüket újrakeverték és - egyesek szerint "javítottak rajtuk".
Így történt ez a Byrds, a Rolling Stones és a Jefferson Airplane albumainak CD változatával is...
A régi, hazai lemezek (Illés, Fonográf, Koncz stb.) pedig utólag meg vannak zengetve, némelyiket "sokadik generációs" master-ről készítették, valószínűleg igénytelenségből. Egy rakás érdekes felvételhez pedig hozzá sem lehet jutni CD-n (pl. Hungária hetvenes évek beli kislemezei).
A lényeg az, hogy a szalagtól jobb hanghordozót még nem találtak ki. Akinek macerás, hallgathat CD-t, minidiscet vagy bármit, de tudnia kell, hogy - tegyük fel - egy régebbi lemez a masterszalagon szól a legjobban, és a soksávos felvételeket esetleg "nem pucolták ki" rendesen... a masterszalag után az LP-jön, digitális dolgok, csak utána...
Majnik László

Hát azért ez nem ilyen egyszerű. Tonnaszám áll a szekrényemben hetvenes évekbeli kristálybetéttel szétjátszott, hullámos, ugrós, recsegős, gyakorlatilag játszhatatlan kislemez. Egy másik rakás vadonatuj LP, amit meg nem merek játszani, nehogy rongálódjon, vagy már gyárilag rossz legyen. Többezres kazetta, CD,LP meg minden gyüjteményem és egykori zenei szakmám miatt van némi tapasztalatom. Az analóg lemezekkel az a helyzet, vagy eltesszük kortörténeti emlék gyanánt, vagy széthallgatjuk őket, aztán annyi. Esetleg nagyritkán meghallgathatjuk őket szertartásos óvatossággal, de nem nap mint nap. Aztán a belső barázdákon már messze nem olyan jó, mint az elején, az köztudott. Minden óvatosság mellett is poros, recsegős lesz egy idő után. Szerintem az ujramasterelt lemezeknél mindig közlik az ujramasterelés tényét, de az már az LP korszak végén is divat volt. Nem feltétlenül rossz, az ujramasterelés nem ujraeditálást, hanem csak a zajok kiszürését, mély-magasok, dinamika CD-hez igazitását meg hasonlókat jelent. xdj (mr). Ezuttal tájékoztatom a Nagyérdeműt, hogy még egy gépünk lett, és a feleségem is regizett Mrs. xdj néven.

NGA képe

Én sok lemezt veszek, ma is sikerült egy Frank Duval válogatáshoz jutnom. És nekem nem recsegnek, és meg szoktam őket hallgatni. 2 dologtól függ: 1 hangszedőtől és a lemezjátszótól. Ezek legyenek profik, és akkor nincs gond. 1,5 feletti túnyomást nem szoktam használni.

Dual 5o5, Ortofon OM 4o, elég jó mindkettő. xdj

NGA képe

Ebben nincs is hiba akkor. Nekem VMS30 és szintén 505-ös.

NGA képe

Itt valami tévedés lesz. Egy AKAI GX4000D felvételét még csak véletlenül se hasonlítsuk egy mesterszalaghoz. Valami félreértés van.Itt azt bizonygatták többen, hogy az eredeti LP-t ha átmásolják egy AKAI GX-re, akkor jobb lesz a felvétel, mint az eredeti. Én ezt tartottam nevetségesnek. Nem hinnéám, hogy sokan tartanak stúdiómagnót otthon, bár sokan azt hiszik, hogy az orsós magnó az eleve stúdiómagnó. Pedig nagyot tévednek. Nekem egyébként eddig volt kb 6 db GX-em, és 3 db DS-em, de még a hibátlan példányok is annyira tudnak nyávogni, hogy számomra hallgathatatlanok. Nem tehetek róla, nagyon meghallom a sebességingadozást. Ezért sem voltam képes a NAD 5120-at használni, mert nekem macskazenét ad.

Ugen, NGA, Te értettél félre minket - legalábbis engem. Egyáltalán nem hasonlítom az AKAI-ra készült másolatot a master-hez - nevetséges lenne. Pont az a beírásom lényege, hogy a master-hez semmit sem lehet hasonlítani...
A vinyl lemezekről leírt dolgok egyszerűen nem igazak. Speciel én nagyon vigyázok a lemezeimre, java részük remek állapotú és sok hallgatás után is az maradt. Az való igaz. hogy egy Tesla-koncert "szétrágja" az LP-t, de akármilyen középszintű lemezjátszó és hangszedő (értek mondjuk itt akár Pioneer PL 200-ast, Taya-t, amiket annak idején agyonvertek a Hifisták) már nem okoz galibát.
Egyébként mindenki úgy és arról hallgat zenét, amiről akar.
Az újrakeverésekről: nekem kell azt hallanom, amikor John Lennon az I'm only sleeping-ben ásít egyet... az újrakevert CD-n lehúzták ott a potmétert...
Majnik László

Szerinted a hatvanas-hetvenes években Magyarországon vagy akár Nyugaton is kinek volt alacsony tünyomásos lemezjátszója? Szinte senkinek. A Taya már bőven a nyolcvanas évekből való.A napokban kénytelen voltam letölteni egy-két beszerezhetetlen lemezt, igényes Flacban volt, elinditottam, surrogás, huppogás, kattogás, ványadt hangzás, kuka. Én anyira vigyázok a lemezeimre, hogy az LP-im 9o%a originál, max.1x átmásoltam magnóra, ennek ellenére nem egy nyugati nyomással találkoztam ami első játszásra is nem surrogott de hangosan pattogott. Szóval, örülök, hogy ha van, akinek bevállt, sajnos nekem nagyon rossz tapasztalataim vannak. Most már vagy tiz éve küszködök a lemezeim gyári CD-re kiváltásával, de még a felénél sem tartok.Azt se bánom, ha remasterelt...

A hatvanas években valóban nem volt jó lemezjátszó, de megnyugtatlak: nekem az Illések és pofonokból van egy mono példányom, a címkéjén látni, hogy sokszor hallgatták, mégsincs egy reccsenés se, sőt! Kihallgatva sincs.
Én azért veszek lemezeket, hogy élvezzem, ahogy szólnak, nem azért, hogy bosszankodjak a velük járó macerával - vagy esetleg néhány pattanás, reccsenés miatt.
Originált lemezek? Ha neked nem kell, megveszem. Volt nekem is vagy 400 gyári CD-m, de nem szerettem, ahogy szólnak. Te a lemezeidet cseréled gyári CD-re, én a CD-imet cseréltem bakelitekre.
De Te már idősebb vagy, neked kijutott a vacak lemezjátszókból meg a lemezrecsegésből, joggal élvezed a digitális technika "suhogásmentes" vívmányait.
Jó szórakozást hozzá, lehetőleg a CD-idet se bontsd fel meghallgatás előtt!

NGA képe

Érdekes, nem csak én cserélem le a cd-imet lp-re?

Sajnos csak pötyörészni tudok, de nem tudom demonstrálni a dolgot. Kénytelen voltzam a napokban torrentről letölteni egy régi lemezt, 33o kpbs volt, ami az egyik legjobb. Felteszem e fejest, Beyer 99o-es, nagyon szépen szól. A második szám szépen lecseng, hirtelen iszonyú huppogás, recsegés, sziszegés közben elkezdődik a harmadik szám, a hangzás, mintha levették volna az összes mélyet és magasat, dinamika ványadt, a zenén át is hallatszik a zaj a kicsit is halkabb részeken. Valami rejtélyes okból a felrakó a CD és LP felvételeket összekeverte egy albumon belül. Tán a CD klónozás elkerülése végett. A különbség mellbevágó és mondhatom nem az LP javára. De demonstrálni nem tudom, bár érdemes lenne, ezért aztán ugysem hiszi el senki...Nagyon sok múlik a CD játszón is. Egy vacak játszó rondán fog szólni és nem csak a márkanév számit. Én egy Marantz CD 67 KI gazdája vagyok, tömör szinezüst kábellal van az erősitőre csatlakoztatva (mielőtt még vagyonosodási vizsgálat alanya lennék, az a kábel 2o cm. és 6ooo Ft volt és rengeteget javitott a minőségen.) A CD-ket miért bontanám fel meghallgatás előtt? Persze jókat irok egy retro lapon :)

NGA képe

"Nagyon sok múlik a CD játszón is."
Még több a lemezjátszón. Milyen a futómű, a hangkar, a hangszedő (MM-MC-magaskimenetű MC) milyen a hangkar kábel, milyen az mc trafó, a riaa korrektor, az interconnect. Szóval egy bedigizett felvétel igazából csak azt mutatja meg mennyire volt tehetségtelen valaki. Beyer Dynamic 990-esem nekem is volt, tényleg szépen muzsikál.

Feribá
Nevetni fogtok, de van egy ismerősöm, aki az orig. CD-ket nem bontja ki, sőt még újságpapírba is becsomagolja azokat és úgy teszui el a TÖBBI KÖZÉ! Csak azért, hogy meglegyen...

Ilyen egy igazi lemezgyüjtő. Legalább nem jár ugy mint én(a kandurunk titokban végigspriccelte az egész alsó sort az állványban...) a többit el lehet képzelni...

Ajánlat LP-re : http://www.vinylmorpher.co.uk/

Az első Hi-Fi-nek mondható magnóm nekem is ez volt, de hamarosan lecseréltem egy hárommotoros GX-260D-re a szalagvégi nyávogás, és az egymotoros mechanika magas zaja miatt. Gyakran hallgattam ezeken át a CD-ket. Később megtudtam, hogy szinte minden digitális felvételi stúdióban ott van a legvégén a nagy dög szalagos hangsimító, általában STUDER. Azóta, hogy már számomra is elérhető lett, vettem egy STUDER A810 stúdiómagnót. Most ezen át hallgatom a CD-ket. Sokan a torzításnak tulajdonítják azt, hogy a CD kellemesebben szól szalagról, nos a STUDER a töredékét torzítja az AKAI-knak, a szubjektív javulás mégsem kisebb sőt! Egyenesen csodát művel. Nem tudom miért, de a profik is kihasználják ezt a jelenséget.

Ha valaki esetleg készített a 70-es, 80-as években rockkoncert felvételeket, írhatna nekem: abacstnilab@freemail.hu
Köszi

Sziasztok,

Látom nem igazán pörög a fórum, de azért talán tudtok segíteni. Nekem is van egy gx4000-m vagy 25-30 éve, de a cd-korszak kitörése óta elég ritkán használtam. Aztán mostanában rájöttem, hogy az a kb. két hétnyi zene, amim szalagon van, megérné, ha rendbehozatnám. Meg a hangját is szeretem. Tulajdonképpen csak a szokásos betegsége van: csúnyán nyávogtatja a szalagok utolsó negyedét, amúgy nagyon pöpec. Régen volt egy műszerész cimborám, aki úgy 2-3 évente gatyába rázta (kuplungok beállítása, filcbetétek cseréje, ha
kellett), de már vagy 10 éve elváltak útjaink, így most nem tudok kihez fordulni a géppel. A szalagtovábbító gumigörgőt se ártana lecserélni, vagy újrafutózni. Ebből még van egy pótdarabom is (igaz az is futott már vagy 5-6 évet, suhanc koromban napi 4-5 órát is nyúztam a cuccot). Szóval ha tudtok egy aranykezű, megbízható hozzáértőről, aki szívesen foglalkozik ilyen masinákkal, hálás lennék az infoért. Tavaly találtam a neten egy srácot (olzolee néven), aki szinte hobbiból javítgatta ezeket a magnokat, de nyoma veszett, mire rámozdultam, hogy megkeressem.

Üdv,
bobo

Kedves GX-4000D tulajdonostársak!

 

Vadi új szalagot keresek a fenti csodához.

Szereztem én 5 db régit,dehát azok már vagy 25-30 éves szalagok,

a minőségük meg erősen megkérdőjelezhető.

Mégegyszer használt szalagot már nem akarok,inkább legyen 3-4 új,

de legalább azokon a magas tartomány tranziensei is szépen ,egyenletesen jönnek.

Tehát kontaktot kérnék ahonnan nullkilométeres szalagot rendelhetnék.

 

Köszönöm az infókat előre is.

 

Üdvözlet mindenkinek!Tud valaki szakembert Tesla szalagos magnók felújításához illetve ilyen GX 4000-hez!Van pár szép gépem nemcsak tesla sok másmilyen ism, retro hifi gyűjtő vagyok és kellene szaktudás ezekhez a masinákhoz,kontárhoz nem akarom vinni!Kérek mindenkit ha tud valakit írjon az rvargahm@freemail.hu-ra!

Valamikor én is birtokoltam és használtam ilyen magnetofont. Szerettem is mert szép is volt megbízható is volt, de azzal a fránya szalagfeszítéssel nekem is sok gondom volt. Ebből a magnóból a japánpk szépen kispórolták a hurokfékes szalaglecsévélést a bal oldali kuolungból. 14 éves korom óta rengeteg orsós kazettás magnó ment át a kezem alatt akár tartós használat akár javítás, vagy csak egyszerű szétszedés címén. Egy dolgot mindenképp megtapasztaltam: tökéletes magnó nincs! (vagy legalábbis én még nem találkoztam ilyennel) Nincs olyan magnetofon aminek ne lenne valamilyen Achilles sarka, vagy akár még több is. Most csak egy "mezei" Sony TC-FX-170 kazettás deck em van amit már hónapok óta be se kapcsoltam. (Ha érdekel valakit szivesen átadom) Most amit fogok írni nem fog tetszeni nektek:

évek óta foglalkozom számítógéppel és mp3 gyűjtésével, és komolyan mondom megszerettem az mp3 tömörítést. Na jó, nem mondom hallottam már én is sokkal szebb hangzású felvételeket is, de még ilyen kevés problémával szinte minimális technikai nehézségek akadályok leküzdésével még nem gyűjtögettem zenéket. Évekkel ezelőtt még volt egy Akai bakelitjátszóm, aminek segítségével ismerősöknek is több száz lemezt digitalizáltam, és örülök hogy annak a korszaknak vége lett. (A lemezjátszót már eladtam!) Még annyi értéktelen (értékes zenei anyaggal), tönkrevágott recsegő, ropogó, ugráló, tűtördelő ramaty lemezt még nem láttam. A  másik, hogy ne feledjük az igazán profi hangminőséghez profi lejátszóberendezés és profi hangtechnikai felszerelés is szükségeltetik! Ami aztán igencsak pénzigényes dolog még mindíg.

Sziasztok!

 

Tudna e valaki segíteni, AKAI GX-4000D előmágnesezésén szeretnék állítani, van szervízkönyvem, de az a sima 4000D ,és nem a GX szervízkönyve, és szerintem a két készülékben más a nyáklap. (A mechanika beállításához jól tudtam használni). Nem szeretném az elektronika egyéb részeit véletlen elállítani, mert a többi beállítás hibátlan. Tudna e valaki segíteni, hogy hol találom az előmágnesezés (bias) trimmert a nyákon? Előre is köszönet.

 

Oati

a nyákon,két fém trimmer,de műszer hiűnyában inkább ne tekergesd el!!!

NGA képe

Szerintem egy laptoppal és egy szoftverrel is be lehet lőni.

veroka képe

Szia Oati,

 

ide feltettem a GX-4000 szervízkönyvet, abban benne vannak a gyári értékek és pozíciók.

Köszönöm, Végül is nem azért nem hozta jól a magasat. A lejátszófej fejmagassága volt rosszul beállítva, a fejdőlésszög jó volt, de ez is elég volt neki.

pisti

pisti

Üdv mindenkinek!! Ha tudnátok segíteni abban,hogy hol kell állítani az előmágnesezésen? Meg van a magyar szervízkönyv de igazából nem tudom kivenni belőle,hogy melyik potit kell állítani betű szám szerint??

rákos zsolt képe

ahimotu A Hi-Fi magazin(esetleg a neten még fenn van?) 6. számában az 50. oldaltól kezdődően tárgyalják a szalagos magnókat (bizonyos szempontból alap olvasmány is lehet):A Házimagnó -Stúdiómagnó írás.Az írásban pont arról van szó,hogy elég jó az AKAI GX 4000 ,de mégsem ,mivel bizonyos problémákkal küzd ezért a magazinisták meghívott szakembereksegitségével megróbálják az esetleges MOD olásának témakörét körbejárni. Az AKAI mod-olása mai szemel nézve is időszerű lenne(a retró érzés miatt ) ,de talán sok ebben a kérdésben a ha:1.megéri?2.új alkatrészek beszerzése- kitől?A kivitelezés tervezése is kérdéses- manapság ki tudna ilyet?  A fentebb írtakhoz  csatlakozva :történetesen ,hogy a felvett anyag esetleg jobban szól mint az eredeti, bizonyára érdekes kérdés lehet sok válasszal, pl:az analóg hangrögzítés tulajdonságai stb .Én eddig úgy tudtam ez akkor kerül előtérbe amikor az ember Cd lemezt vesz fel egy jobb magnóra, minőségi kazettára otthon .

Valmikor sokat foglakoztak azzal ,hogy a Cd játszóknak magasba húz a hangja ( a DAC után  lévő lassú IC(az én Philips cd- ben: CD 720, ráadásúl az IC asszimetrikus tápot is kap!igaz kondi van utána) + a gyári- gagyi egyszerű szűrő miatt.Így amikor az ember kazettára vesz fel zenét, akkor a kazetta(jobb króm vagy metál) úgy sem visz át 18- 20 KHz nél többet (sok esetben még annyit sem )így a felvételnél megvalósúl (a már nem kivánt 19 KHz feletti) magashangok vágása.Kb.ugyanez van a rádió sztereó dekóderében a hangfrekveciás láncba kijutó MPX jelének szűrésénél is.Itt elmodható ,hogy ezeknek a vágó szűrőknek a meredeksége- jósága igen kritikus is lehet(nagyon drága régebbi készülékekben ezt lehetett is kézzel állítani ) és döntően befolyásolhatja a készűlék hangminőségét is!Ezek már bonyolultabb áramkörök és csak drágább készűlékekben alkalmazzák,mivel bemérés,és anyag igényes analóg áramkörök. Bizonyos drága, minőségi Deck-eknél azt szokták mondani ,hogy azt adja vissza felvételnél ami a Cd -n volt .De a felvételi láncba bekerül(het) sok változó elem is,(Cd játszó analóg  szűrője ,az LP korrektora, a kazetta jól illeszkedik-e az aktuális  Deck EQ,Bias gyári  beállításához?Szerintem ezek miatt is adódhatnak felvételi különbségek a különböző hanganyagok felvétele-lejátszása során .De elképzelhető ,hogy más(áramkör) is befolyásolhatja a felvett hanganyagot ,Pl :Valmikor a Hi-Fi magazinban próbáltak a fázisforgatással ill. annak a tényével-meglétével is foglalkozni .Szerintem ez a létrejövő hangzásmásság egy bonyolult folyamat lehet és nem biztos,hogy itt ezt ki lehet tárgyalni.Példaként említeném az Ezermesterben sorozatosan cikket író Mocsáry Gábor érdekes írását/áramkörét: Harmonikus dúsító ügyben ,amely a 1987/4 -es számban található .-Részletes elemzések alkalmával mindegyik felvételnél kimutatható volt egy különös közös jellemző....Az így készített hangfelvételeket erőteljes dinamika ,a sztereó hangkép áttörten tiszta térbelisége és a markáns megszólalás jellemezte ->Az energianövelés a harmonikusok dúsításával érhető el.

Nem tudom az áramkörét itt leírni  ,de érdekességként esetleg megépíthetné valaki magának ,én sajnos nem értem még rá erre.De a cikkre itt reflektáltam, hátha a fentebb említett témát esetleg magyarázza

Ha valakit érdekel a tárgyalt kapcsolás(a benne alkalmazott IC =5 db LF 356 ,amelynél manapság már jóval kisebb tozítású is megvásárolható )  akkor kérésre beszkennelhetem neki:ahimotu@gmail.com

Ellenben ha valaki szereti a kicsit extrémebb (kiegészítő)áramköröket akkor a sokat emlgetett Sipos Gyula :Hifi Erősítők Építése c. könyvben talál erre megfelelő kapcsolásokat történetesen létezett (valamikor )olyan

RIAA korrektor amely kapcsolhatóan, többféle lejátszási karakterisztikát is meg tudott valósítani mivel bakelit lemezeket sok cég és sok országban vágott így többféle vágási eljárás is létezett .A hangszín áramkörnél is hasonló volt a helyzet: (mivel annak idején egy cég rájött, hogy nem kell külön EQ dobozt beépíteni a toronyba elég  4 db sztereó pótméterrel ellátnia az erősítőt -így keletkezett a gőrdíthető (ROLL-ozható) magas és mélyhang szabályzási tartomány + a külön szabályozható LOUDNESS- el kiegészítve elég érdekes és szinte teljes szabályozhatóságot kapott az ember .Ha ehez még hozzávesszük a fent említett Cd játszóban a szűrő meredekség állíthatóságát akkor már teljesen korlátlan hang szabályzást valósíthat meg az ember otthon! Mivel ez nem biztos,hogy célszerű, ezért utána elkezdték lespórolni a készűlékekről a szabályzó elemeket (az idők során). Így megkaptuk a gyárilag  beépített hangképeket +a Dolby Sorround hagzás lehetőségét is...Viszont nem véletlen ,hogy a jó (drága)cuccokban csak hangerő szabályzó van .

Tisztelt Fórumtársak!

Akai GX4000-hez keresnék sebességváltó acél görgőt, vagy esetleg a görgőről pontos méretet (utángyártáshoz).

Segítségeteket előre is köszönöm!

László

Kedves László!

A két hónappal korábbi belegyzése kapcsán érdeklődöm, hogy volt-e valami előrelépés a sebességváltó görgő kapcsán, mert sajnos én is ugyanetz keresem. Köszönettel: Laca

reparatio képe

Nekem van ilyen készülékem és ha érdekel benneteket, akkor le tudom másoltatni, de jó lenne, ha egy nekifutással többet is meg tudnék csináltatni, akkor olcsóbb minden bizonnyal. Kölcsön viszont senkinek sem adom!

 

www.radiomuzeum.hu

Sziasztok!

Nekem is szükségem lenne egy darabra, így szívesen csatlakozom!

Üdv:

Mahaha

Üdv!! Most sikerűlt szereznem egy GX 4000D-t de nincs rajta a sebességváltó tengely! Én is csatlakozom!!

Köszönöm!

Atesz képe

Sziasztok!

Nem reklám, csak tudom, hogy itt van belőle..

A Bródy Sándor utcai bizóban.

cím Budapest Bródy Sándor 11  "szentkirályi és Bródy sarok...

 

brodys11@gmail.com

 

Atesz

 

PETER

 

Hogy repül az idő!
Olvassa még valaki ezt a topikot?
SIkerült a két hangcsatornát megjavítani!

T6, T19, T3, T16  cserélve BC107/B Tungsram típusokra (ez volt hasonló paraméterekkel, mint a 2SC458. Az oscillátor tranzisztorait is cseréltem BC184C-re de így sem töröl. A 100KHz ott a fejen, még nyomozok.

Érdekes, hogy a bemenő fokozatok szálltak el, talán a vonal bemenet csatlakozóira adtak illetlenül nagy jelet. Pompás a hangja, a 30 éves felvételek is élvezhetőek.

Ha a törlés is megjavul, újra tudósítok.

 

Péter

Szia!

Nézd meg a törlőfejet, hogy van-e szakadás! Ezt úgy, hogy a sávhoz tartozó két vezetéket leforrasztod, majd multiméterrel mérsz. Ha nem 1-et mutat, az jó. Ezt megcsinálod a másik sávon is. Ha nem, a panelt kell átnézni, multiméter végig szakadásvizsgáló, vagy dióda teszt üzemben. Ha ez sem, akkor komolyabb a gond.

PETER

(GX-4000D  nincs törlés.) Mivel ez a tanult szakmám, természetesen már túl vagyok az Ohm mérésen, megmértem a 106 KHz törlő jel amplitúdóját az oscillátor tekercs 8. pontján és a törlőfejen is.
( szkóppal) Minden OK-nak látszik.

Gyanakszom a törlőfej pozíciójára is. Ha nincs azonos magasságban a
felvétel sávjaival, marad letörletlen csík. Ezt mester szalag nélkül nehéz belőni.

A módszer egyébként a következő:
Üres, vagy előre törölt szalagra  felvétel készítése lehetőleg folyamatos, pl 1 KHz jellel, jó hosszan.
Utána kilazított törlőfej csavarok mellett felvétel állásban (letkert bemeneti potméterek!) monitorozni a szalagot. Ideális esetben csendnek kell lennie a fej megasság helyes beállítása esetén.
Ha már jó a magasság, a csavarok rögzítése.

ÜDV. Péterbá

törlési probléma....

 

Nos ezt is sikerült megoldani. A fej beállítást kellet pontosítani, most már töröl.

Sajnos a javításhoz használt szalag (Scotch 212 LP) nem igazán bírja a felkeményedett gumigörgővel való nyúzást, egy kellemetlen nyikorgó hangort
generál a húzótengelyen való megcsúszása. Többen kuplung problémának vélik, pedig kísérleti úton meggyőződtem róla, hogy létezik ez a zaj forrás.
Tud valaki ma is létező gumigörgő utángyártót?

Egy tapasztalat: A nyomó rugók hajlítgatása helyett alátétek leszedésével, felrakásával is lehet a kuplungokat finomhangolni. ( Amíg a filcek még épek)

 

Az előmágnesezéshez ne nyúljatok, ha lehet! A szervízkönyv megadja a a felvevő fejen beállítandó feszültség értéket, amit jó szélessávú AC voltmérővel, vagy szkóppal meg is lehet mérni, de ez eszköz igényes.

 

Péter

 

 

PETER

 

mult idő tt  helyesen  kellett ...........  bocsánat

Scotch 212-t hagyd inkább, az minden magnón ezt csinálja. Gumigörgőt már kazettásba ailg kapni, nemhogy orsósba! Ha nincs nagy gond, akkor folyékony nitrogénes kezelés után köszörültetni kell, minél pontosabban. Ha már szétmállott, akkor keresni kell bontanivaló készüléket. Esetedben köszörülni kell. Az előmágnesezéshez legjobb a csővoltmérő. Ha valaki szalaghoz állítja be, akkor egy hanggenerátor sem árt. 9.53 cm/s-on jó eredmény érhető el, ha lejátszáskor az 1 kHz szintje megegyezik a 10 kHz-es jel szintjével, mindez -20 dB felvételi szint mellett. 19.05 cm/s esetén is ugyanez, de ott lehet feljebb menni, mint 10 kHz. Végül ellenőrizzük a teljes átvitelt, -20dB felvételi szint mellett, ahol még 3dB-t esik a lejátszási szint, ott a határfrekvencia. Ezzel a módszerrel egy BRG M10 típusú magnót állítottam be, Polimer LP 35-re, a feszültségkimeneten 30Hz-14 kHz az átvitele, 9.53 cm/s sebességnél.

Kékedi Levente képe

A napokban bukkantam erre:

http://elektronika.vatera.hu/nosztalgia_keszulekek/orsos_magnetofon/1_ma...

Talán orsós magnókhoz is tud nyomógörgőt köszörülni. :)

AKAI


Akai
1970-1979
Akai Cuccok....
Akkor és Most
Akai DD 1000i
Találat: 2
AKAI GXC-60D
1970-1979
AKAI HX-2
1980-1989
AKAI kazetta
1980-1989
Akai SR-HA301
Ismeretlen évjárat
AKAI torony
Találat: 3
AKAI torony
1980-1989