Benzines öngyújtó


Forrás: 
Saját , Apósomé
Benzines öngyújtó

Jó lenne tudni legalább azt, hogy mikortól volt meg apósomnak, de ez már örök rejtély marad...

Én nagyon szivesen látnám viszont a Mátra cigarettát.
Emlékeim fűzödnek hozzá.Érdekes, hogy annak ellenére, hogy
egy idős hölgy mindig velem vetette meg, nem emlékszem rá.
Valami piros szin rémlik. De ez is csak emlékezet, mint
ahogy a Sport cigarettát is " kifehéritette", pedig most
derült ki számomra, hogy zöld szinű a doboza.
Köszönettel!

A Mátra cigaretta fotójának elkészítését és felrakását "feljegyzem".

A Mátrának az volt az érdekessége, hogy 60 mm hosszú volt, azaz 7 mm-rel rövidebb a szokványos méretnél. Egyszerűbb megoldású, vékonyabb fehér karton dobozba volt csomagolva, és úgy emlékszem, hogy a felirat barna színű volt, ahogy a cigarettán is (de azért ebben nem vagyok 100%-ig biztos).

Egyébként cigidobozaim is vannak a padláson, mert több cseretársnak küldözgettem külföldre, de ezek inkább az általam szívott cigaretták dobozai.

bfonok

Üdvözlök minden "MÚLTIMÁDÓT"!
Van egy KB. 30 db.-ból álló Magyar cigarettagyűjteményem. Az kereskedelmi értékének a meghatározását szeretném kérni Tőletek!
Kérlek segítsetek, mert nem szeretném minden áron eladni, de a jelen gazdasági helyzetem megkívánná... Köszönöm! Tisztelettel! p.á. a Bejáratból

(tennék ide fotót is! Na, de hogy is kell...?)

A feltett kérdésre még akkor sem tudnék választ adni, ha látnám a cigarettákat :-((
Feltételezem, hogy 30 csomag cigarettáról lenne szó.
Mindenesetre azt gondolom, hogy meggazdagodni nem lehet belőle...

Mivel már régóta nem gyűjtöm a cigiket, hírdettem korábban, meg akarom még ezután is megfelelő helyeken. Olvasok is ilyen hirdetéseket, de (szerintem) legtöbbször meglepően irreális árat kérnek a tulajdonosok.

Egy barátom aranymondása:
MINDEN DOLOG ANNYIT ÉR, AMENNYIT ADNAK ÉRTE.

bfonok

...feltettem a cigaretták képét, szakértésre...
Köszönöm!

De hova?

bfonok

ide, a "cigaretták tárházába", Magyar kultusz cigaretták címen...

Nyilván én voltam értetlen, mert a levél olvasása napján kerestem az új anyagot, holott az már előtte való nap felkerült, sőt reagálások is voltak vele kapcsolatban.
De most se könnyítette meg a dolgomat, mert a "kultusz" szó nem szerepelt sehol.
Node minden jó, ha a vége jó!

bfonok

Radios20 képe

Igaz, én csak miskolci gyári viszonylatból tudok kiindulni. Volt (hát nekem miért is ne lett volna, hiszen mindenki gyári munkás nálunk, azaz csak volt :-( )Szóval volt egy rokon, amelyik részen ö volt ott az ajándéktárgyakat csinálták. Ha valami elvtárs jött a gyárba, akkor kapott digépes bicskát, öngyújtót stb, Na mivel hát "Miénk a gyár!" így ezek jöttek haza szép számmal.....

Ez az "elő" sztori, Ami a lényeg viszont, hogy ezeket, vagy ehhez nagyon hasonlókat csináltak már minimum az 1950-es évektől olyan 1960-as évek végéig tuti. Legalábbis nálunk. Aztán lehet, hogy volt ahol hamarabbtól későbbig...

Üdvözlettel; Radios20

Nem is gondoltam, hogy erre a témára érkezik valamikor ilyen hozzászólás, köszi.

Szóval az apósom már régen meghalt, úgyhogy a múlt titka, hogy honnan és mikor került hozzá ez az öngyújtó. Az biztos, hogy ő az ország másik végében  lakó tsz tag volt, és semmilyen "úri" kapcsolata nem volt.

Persze, ha a kép alapján valaki kijelentené, hogy ezt az öngyújtót a DIGÉP-nél gyártották reprezentációs vagy egyéb célra, már az is nagyon érdekes és jó dolog lenne, de értelmezésem szerint ez bizonytalan.

 

bfonok

Radios20 képe

Örülök, hogy ha nem is sokat, de legalább valamit segíthettem.

Lehet, hogy nem DIGÉP-es, és más gyáraknál is készíthettek effélét.

Ha TSZ tag volt attól még kaphatta vagy szerezhette valami gyári dolgozótól esetleg. Lehet, hogy cserélte, vagy üzletelte valamire.

Nagypám is sokat elosztogatott, vagy eladott ehhez hasonlót ismerősöknek, vagy nekünk is volt TSZ-ben dolgozó rokon, azokhoz is lehet, hogy került.

Minden esetre ami biztos, hogy mutatós, és nem utolsó sorban jó öngyújtók. És ami még plusz jó, hogy mind egyedi. Nincs két egyforma:-)