Lakihegyi adótorony


Forrás: 
Saját fotó
Lakihegyi adótorony

A Lakihegyi Rádióállomás antennája 1933-ban épült magyar szakemberek által átdolgozott amerikai tervek alapján. Az antenna szerkezete a Magyar Állami Vas- Acél- és Gépgyárban (MÁVAG) készült Massányi Károly mérnök irányításával. A 314 méteres, 280 tonnás antennatorony felállításakor a világ legmagasabb acélépítménye volt 284 m rácsszerkezetével és 30 m hangolócsövével. A Magyar Rádió Budapest I. műsorát az antenna 546 kHz-en sugározta az egész ország területére 1944-ig, amikor a háborúban felrobbantották, majd 1946-ban újjáépítették, 1985-ben ipari műemlékké nyilvánították, 1987-ben felújították és 2006-tól ismét üzemben álló ipari műemlék.

Kiss Béla lászló képe

Kedves József, mit sugároz manapság a "szivar"? Nem is tudtam...

NGA képe

A villamoshálózat adatait sugározza, azon kívül pedig a Solti adó tartaléka.

(forrás: internet)

Urbán József képe

Kedves Béla, egészen pontosan a szöveg nem azt tartalmazza, hogy sugároz, csupán annyit, hogy "üzemben áll". Egyébként ez a szöveg teljes egészében az, amit az adó területének bejáratánál a táblán olvasni lehet.
Úgy hallottam, hogy jelenleg digitális kísérleti középhullámú rádióadásra (is) használják. Vannak még érdekes dolgok.

tényleg vajon mit sugároz?az biztos,hogy szép és viharban elviselhetetlen!ugyanis én mellette lakom!a környék összes villámát ö szedi le!és iszonyú hangok mellett fénybe borul az utca,de tényleg mintha egy ufo szálna le!amugy nyaranta ejtőernyösök ugrálnak róla.azt nem is tudtam,hogy ujra üzemelne!

Urbán József képe

Ez érdekes, és talán hasznos is, mert legalább begyűjti a környék összes villámát. A közelében lakom én is (légvonalban kb. 2 km), de ilyen jelenségre még nem figyeltem fel.
Úgy tapasztalom, hogy a bázisugrókat mintha letiltották volna az ugrásról. Talán azóta, hogy kísérleteket végeznek a digitális rádióadással kapcsolatban?
Különben az ott nemrégiben átadott Aldi parkolójkából fantasztikusan jól mutat ez a létesítmény; nekem legalábbis nagyon tetszik a látvány, amikor kilépek az áruházból.

Állítólag az Antenna Hungária "fel akarta robbantani" mert veszteséges az üzemeltetése. Mondhatom nagy bátorság kell hozzá... Az európai rádiózás szimbólumát csak úgy lerombolni...

Az Antenna Hungária sosem akarta felrobbantani! A '80-as évek közepén akarták felrobbantani, mondván nincs már kihasználva, nincs pénz az állagmegóvásra. Szerencsére a szakma és a civil szféra nyomására nem lett az egészből semmi. Sőt, egy beruházás keretében teljes egészében megújult!

Bár jelenleg a torony üzemel, sosem sugárzott a digitális adást, még kisérleti jelleggel sem.

Hosszúhullámon sugároz erősáramú kapcsolásokhoz szükséges jeleket (pl. éjszakai-nappali átkapcsolások), ami valóban digitális jelfolyam, de ez nem digitalizált hang. A solti adó tartalékaként erről az antennáról sugározza a rádióállomás a Kossuth műsort - egyidőben a HH-adással.

Bázisugrók már nem látogatják a tornyot, mivel a torony érintése halálos áramütés okoz.

 

Ákos

Urbán József képe

Köszönöm, Ákos! Látszik, hogy bennfentes vagy, ezért az információ hiteles, és ez így van rendben.