Orion AT 504 televízió


Forrás: 
Saját gyűjtemény
Orion AT 504 televízió

Az Orion AT 504-es az AT 403-as (Tisza) exportra szánt kivitele.
Ez a szép darab bemutató darabként járt kiállításokra, aztán évtizedekig az Orion raktárában pihent. Ez a készülék csehszlovák piacra készült, hátulján Orion gyári leltári számmal, soha nem került eladásra.

Akkor egy igazi ritkaságot tudhatsz a kezedben, ha jól gondolom. Ha publikus, elárulod hogyan került hozzád? Szerintem egy ilyen történet is nagyon érdekes a képen kívül.
Nemsokára az én készülékeim képei is felkerülnek.
Üdv!

Puskás István képe

Hát, azért annyira nem különleges a történet, ez a tv egy internetes árverés útján került hozzám, ahogy feltették, azonnal leütöttem villámáron:))Az illető, akitől vettem, sokáig az Orion gyárban dolgozott, valószínű, így kerülhetett hozzá a tv, amikor még anno felszámolták a gyárat, a raktárakkal együtt. Mostanság lassan, de biztosan megválik az illető hosszan őrizgetett kincseitől, nem olcsón, de csodaszép dolgokhoz lehet tőle hozzájutni:)
Üdv.: István

Varga László Zoltán képe

Nagyon szép és valóban ritka ORION TV-t láthat a látogató. Kiállítási katalógusból ollózott képet mutat be az új tulajdonos, aki valóban az interneten:  a V....A közreműködésével vásárolhatta meg ezt a készüléket. A kis helyreigazítás pedig az, hogy soha nem dolgoztam az ORION gyárban, de a felszámolása  után valóban hozzájutottam egy-két igazi,  ORION relikviához..........Eladásakor bíztam abban, hogy "jó" kezekbe kerül ez a gép. Így történt és örülök, hogy újra látom..... Nos.  Magamról annyit, hogy  közel negyven évig---mint rádiószerelő kisiparos--javítgattam a "lámpás" rádiókat és fekete-fehér televíziókat.... 60 éves szülinapomra azzal leptem meg magam és környezetemet, hogy kiállítást rendeztünk --mi kispesti gyűjtők-- a helyi múzeumban, ahol  ritkább rádiómatuzsálemekben,magnókban, gramofonokban, telefonkészülékekben és TV-ben gyönyörködhettek a látogatók. + Kispesti levelezőlap-gyűjteményem aratott osztatlan sikert......

További szép estét kívánok!
radioslaci

Amennyiben valakit érdekel, nekem van egy (szerintem még működőképes) ORION AT 505 -ös készülékem, tartalék alkatrészekkel. A levelet olvasva gondoltam, hátha megvenné valaki, aki gyűji az ilyen régiségeket.
Ha van olyan, akit komolyan érdekel, válaszoljon, adja meg az elérhetőségét és felkeresem Interneten keresztül.
Üdvözlettel
Ági

Üdv Ági!

Engem lehet érdekelne a készülék: sima AT505-ről van szó, vagy amelyikre elöl már rá van írva a Duna? Dunám van 3 is, de ha a régebbi, akkor érdekel a dolog.
Előre is köszönöm a választ!
Üdvözlettel: Geri

Ha jól értelmezem ezek szerint az AT 505 és a DUNA nem azonos típus. Jól értem?

lgp.

Puskás István képe

De, azonos típusok, a Duna is AT-505 típusú tv. Csak régebben az Orion még nem adott fantázianevet a termékeinek. Pl.: AT-403 (később Tisza), AR-612 rádió (később Pacsirta). Dunából pl. az "irat nélküli" a ritkább, mert az első darabok voltak ilyenek. Ezek még nem szelén egyenirányítóval, hanem 2 db. PY 80-as egyenirányító csővel készültek, mint pl. a Munkácsy VT is.

Tisztelt Puskás Úr! Köszönöm,hogy válaszolt kérdésemre.

Üdvözlettel:LG.Pécs

Üdv. Geri!

 

Kissé elvesztem, mert nem emlékeztem melyik oldalra tettem fel a hírdetésem és most miután rátaláltam erre az oldalra, nagy örömmel láttam, hogy van aki érdekel ez a régi TV. Ezen semmilyen felirat nincs, a hátoldalán van a felirat is: AT505. Szegény szüleimé volt, gyermekkoromra emlékeztet, nagyon jó, megkímélt állapotban van. Ha továbbra is érdekel, kérem, hogy válaszolj és adj valami elérhetőséget, hogy egyeztessünk a továbbiakról.

 

Üdvözlettel

Csákiné Ági

Igazán érdekes!

Ebben a dobozban én csak AT301 és AT302 (rádiós) készüléket láttam...

Sebi

Valóban érdekes, hogy ezt a viszonylag színvonalas készüléket (exportra készült) ilyen egyszerű dobozba zárták. Lehet, hogy sok 301-302-es doboz maradt raktáron :-)

ml

Puskás István képe

Ez téves felfedezés!!! Ugyanis a látszat csal!:))

Az AT 301 ill. 302 típusú készülékek még a régebbi 70 fokos (Valvo 43SCP4, ill. Tungsram AW-43-20) képcsővel készültek, míg az AT 504 (mint ahogyan az AT 403 is) már 90 fokos (AW-43-80) képcsővel volt szerelve, ennek megfelelően az AT 301/302 doboza is jóval mélyebb, mint az AT 504-esé. Ezen kívül az AT 504 kicsit szélesebb és magasabb is az AT 301/302- nél.

Ha pontosan érdekelnek valakit a két készülék méretei, lemérem őket, a Kádár Géza "Rádió és televízió vevőkészülékek" című könyvében a méretek sajnos sokszor pontatlanok, nem fedik a valóságot.

Igen ez biztosan így van, inkább viccnek szántam a megjegyzésemet...

ml

Puskás István képe

De az tény, hogy tényleg nagyon hasonlít a 301-es dobozára. AZ AT 401/A, ami szintén 70 fokos képcsővel szerelt export készülék volt, az egy az egyben a 301/302 dobozába lett beletéve, annyi különbséggel, hogy a tekerőgombjai közelebb voltak egymáshoz, mint a 301-esnél, és volt köztük egy vízszintes tekerőtárcsa is.

AZ AT 401/N 90 fokos képcsővel pedig az AT 504 dobozába lett szerelve.:))

Mind nagyon szép készülék volt:)) 

 

 

 

wpetya

Sziasztok! Szeretnélek megkérdezni titeket, hogy AT -301-es  káva (nagyon egyben van, csak egy kis csiszolás, és lakk kell neki.), hátlap+ képcső, egy Telefunken AW4320 képcső, egy Pacsirta (Orion púpos), Videoton R4932   mennyit ér Ft ban? Megakarják venni tőlem, de nem tudom mit ér. 

Kedves Geri és Érdeklődők!

Kis pontosítást teszek, fenti tárgyú levelemhez. Elől is van falirat, de csak az ORION szó. Aki ért a TV-khez, annak biztos fontos ez az infó is.

Várom az érdeklődést.

üdv. Csákiné Ági

Popapa4

Hallo Csagibb

Nem vagyok akkora Expert, mind az elöttem megszolalok,a TV készülékröl csak annyit tudok hogy nézni kell. De màr rég szeretnék egy igazàn szép régi Készüléket. Ha még megvan akkor komolyan érdekelne. Kérek egy àrelképzelést is.

üdvözlettel .

Puskás István képe

Olyan gyűjtőtársak jelentkezését várom, akiknek rajtam kívül van még Orion AT 504 típusú tv-készüléke.

Kíváncsi vagyok, hány darab van az országban belőle, lévén exportkivitelről van szó.

Kedves István!

 

Nekem ugyan sajnos nincs az AT 504-esből, de egy pár típus kivételével megvan a teljes magyar TV gyártás készülék portfóliója 1956 és 1975 között. Jelenleg 60 féle típussal rendelkezem. Amennyiben egyszer úgy gondolja, hogy megválik AT 504-esétől méltó helye lenne privát TV múzeumomban. Továbbá érdekelne még AT321 Csillag, AT401 típus is, ha esetleg előkerül valahol.

e-mail címem: berenyi.zsolt@telekom.hu

 

Üdvözlettel,

Zsolt

Orion


Orion & Videoton
Akkor és Most
Orion embléma
Találat: 2
Orion embléma matrica
Ismeretlen évjárat
Orion és Videoton jelvények
Ismeretlen évjárat
Orion falinaptár
Ismeretlen évjárat
Orion hangfal
1980-1989
Orion hangfalak
Találat: 3
Orion hirdetés
Találat: 4
Orion hőpalack
Találat: 2
Orion HS 20 ...
Találat: 2
Orion HS 200
1980-1989
504