Éljen Május 1.

  Szegvári Katalin  lesz inkább, nem?

  Nagyon tetszetősen megcsináltad a blogot!

Nofre

A feldíszített Hősök tere című kép biztos, hogy 1945-ös? Nem gondolom, hogy már akkor Rákosi a színen lett volna, és vele díszítették volna a Hősök terét (valamint Sztálinnal és Leninnel) Talán inkább 1955, nem?

Amig volt úútáltam, összesen 2x voltam felvonulni, egyszer tán 6 éves koromban, egyszer meg 198o-ban. Mára viszont a múlt megszépitő távolából már egy jó bulinak tűnik. Bizonyára volt olyan munkahely  ahol kötelező volt kimenni, de én a munkahelyemen semmi effélét nem tapasztaltam, pedig egy nagy nagy élenjáró cucialista nagyvállatnál dolgoztam  (Hofi után szabadon). Szóval senki nem kötelezett, legfeljebb csak hivott, te egy jó buli, utána piknik lesz, sör, gulyás, virsli, zene, de ha nem akarsz, hát te tudod. Volt az egész felvonulásnak még tévén keresztül is egy olyan hangulata, amit utánozhatatlan és aki ma él, el sem tudja képzelni, ahogy lobogtak a zászlók, vitték a traszparenseket, szóltak az indulók, a visszhangos köszöntő szöveg végig a Hősök terén (köszön töm-töm-töm az élenjáró-ró-ró Csepel Művek-vekk-vekk dolgózóit-itt-itt). Vezetőink meg  kinnt álltak szabadon a disztribünön, pár nyeszlett munkásőr vigyázása mellett, de egyetlen alkalommal sem volt a legcsekélyebb attrocitás sem.

http://hu.wikipedia.org/wiki/A_munka_%C3%BCnnepe

"Előzményei egészen a brit ipari forradalomig nyúlnak vissza, amikor is egy gyártulajdonos, Robert Owen 1817-ben megfogalmazta és közzétette a munkások követelését, benne többek között az addig 10-16 órás munkaidő nyolc órára csökkentését, a roppant hangzatos (hazánkban a Beatrice együttes által is feldolgozott) Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás (Eight hours labour, Eight hours recreation, Eight hours rest) szlogennel.

A követelés érvényre juttatása végett több kisebb tüntetést, illetve sztrájkot is tartottak, azonban a mozgalom hamar kifulladt, mert törvényi szabályozás híján ezeket az alkalmazottakat hamar elbocsátották, és más gyárak sem voltak hajlandóak felvenni őket. Habár 1847-ben a nők és gyerekek munkaidejét 10 órában maximalizálták Nagy-Britanniában és gyarmatain, egészen 1856. április 21-éig a kérdésben nem történt előrelépés. Ezen a napon léptek sztrájkba az ausztráliai Melbourne városában a kőművesek és építőmunkások, hogy a Melbourne-i Egyetemtől az ausztrál Parlamentig menetelve követeljék a 8 órás munkaidő bevezetését a kontinensen. Akciójuk sikerrel zárult, még csak a fizetésük sem lett kevesebb a rövidebb munkaidő ellenére, így egyben a világon első alkalommal sikerült egy szervezett munkáscsoportnak (későbbi nevén szakszervezetnek) bármiféle sikert is elérni fizetésmegvonás és retorziók nélkül."