Pipacs Bár

Amikor még minden szocialista vendéglátó-ipari üzemegység a semmitmondó eszpresszó egyenfirmája mögé bújt, a Pipacs cégtábláján már akkor a bár szó virított. Ez volt a könnyű lányok és a nehéz fiúk éjszakai tanyája, meg afféle légyfogó, amelyre ráragadtak az ötvenes évek végén még nálunk igencsak elvétve megforduló nyugati üzletemberek. Itt egy helyen lehetett őket szemmel tartani az arra illetékes illetleneknek, jobban, mintha szétkószáltak volna holmi ma divatos szexcentrumokba, vetkező lokálokba. (Volt errefelé tisztes polgári kupleráj is - tudjuk a Vörös Postakocsiból, no de hová lettek már azok az államszocializmus idején.) A Pipacs fogalom volt, a nagyvilági és félvilági életnek becserkészhető helye (ha nem is kiscserkészeknek való), ahol nem rumot ivott a nekikeseredett értelmiség (mint a preszszókban), hanem White Ladyt, Ginn Fizzt s más efféle kozmopolitizmusokat. A portás háta megett nekikeseredetten fújták a maguk vigasztalására a törzsvendégek, egy-egy éjszakát megkockáztató művészfélék, eleresztett sportolók, aranylábú fiúk, hosszú combú széplányok: "Szeretni kell, ennyi az egész..." {Copyright by 168 óra}