Holdra szállás


Forrás: 
Facebook Retro csoport
Holdra szállás

Ami mára kiderült, hogy kamu volt. Csak a hideg háború szüleménye:-))

melica képe

Lenne egy kérdésem, de előrebocsátom az elnézésemet, hogyha butának tűnik a kérdés... tehát: Farkas Berciék óta nem téma a Holdra utazás. Miért nem? Nem akarjuk felderíteni, megismerni? Vagy mi a helyzet most a Holddal?

veroka képe

Kedves Melica,

 

a Holdra szállás már 1972-ben sem volt érdekes a köznapi ember számára, ők nagyon hamar napirendre tértek afölött, hogy űrhajósok vannak a Holdon. Pedig hihetetlen sok tudományos kérdést kellene tisztázni a Föld és a Hold kialakulása szempontjából, illetve hogy mégis milyen erőforrásokat és hogyan tudnánk használni, amikor a Hold mint űrbázis fog szerepelni. Ugyanis amikor a Marsra akarunk indulni (a NASA víziója szerint 2035-ben) akkor a Holdra szeretnének előbb minden anyagot eljuttatni, ahonnét a kisebb gravitáció miatt sokkal hatékonyabban lehetne a Marsra utazni.
Szóval, de még ma is téma a holdutazás, és jelenleg is folyik a NASA holdrakétájának az előkészítése (kétszer már elhalasztották az indulását). Még ma is szeretnének róla minnél többet tudni, de mivel most nem kell űrversenyt nyerni, már nam olyan nagy a politikai akarat (csak a tudományos, de azt a politika szereti háttérbe szorítani).
Nálunk Farkas Berci utazása rettentő nagy hírverést kapott, pedig eredménye nem sok volt. Nyilván végeztek kutatásokat az űrben, de leginkább PR és politikai hasznot reméltek az Interkozmosz programtól.

oldtimer képe

Nem tudni mi lehet az igzaság.

Ma a kétkedés korát éljük. Ma, ha valaki leleplez valamit ami logika szerint valós, akkor ha "egy bizonyos lobbi" érdekeivel nincs ez összhangban, akkor egyből ráröfögik a ma divatos szót "K.O.N.T.E.O."

A naív,hiszékeny, szolgalelkű, IQ-szerény , és gondolkodásra képtelen emberkék pedig falják ezt a "tényszerű" cáfolatot, mint kisgyermek a fagyit.

 

Szóval. Van egy felkapott teória miszerint a holdraszállás nem valóságos történet, hanem egy megrendezett dolog, mint pl. anno a sertésinfluenza.

(van ez utóbbiról meggyőző dokumentumfilm is)... és még egy másik tény is, ami hasonló.

 

És mint a mesében: „Aki nem hiszi, járjon utána”

 

üdv.: oldtimer

Dr Dee képe

Számomra érdekes téma. Tény,hogy azótta még 5-ször ismételték meg a holdra szállást. A technologia sokat fejlödőtt az elmúlta 53 év alatt.

Ma a telefonjainkban 10.000-szer nagyobb memoria kapacitás van mint az Apollo 11-ben volt....

Akkoriban kevesebb hírforásból áradt az emberekre,és jóval lassaban is az információ.(persze ezt tudatosan manipulálják most is)Talán már ott megtörtént az általad " naív,hiszékeny, szolgalelkű, IQ-szerény" emberek be etetése. Parker "ezredest"(Elvis menedzsere) szavait ídézve "A hószórás" Az akkori világpolitikai helyzet szüleménye volt az egész. A két tábor egymás elleni harc,egyik csatája volt az úrprogram. Már azt is tudjuk,hogy az oroszok sok mindenben előbbre jártak mint az amerikaikak.

 

Egy kérdés maradt mér bennem: Mit keresünk mi az űrben?

Isten egy földet teremtett.Csak a földre mondta,hogy uralkodjunk rajta.

oldtimer képe

Köszi a brilliáns és magvas gondolatokat!

Nagyon jó a kérdés, és tényszerű a megállapítás is! Ez a 115. Zsoltár 16. versét hozza elő: „Az egek az Úrnak egei, de a földet az ember fiainak adta.” (Talán az Ezékiel 28. rész segíthet választ találni)

 

Visszatérve a mai helyzet magyarázata 4 idézetben: 1.„...az egész világ a gonosz hatalmában van” Aki: 2. „... maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává. Nem nagy dolog azért, ha az ő szolgái is átváltoztatják magokat az igazság szolgáivá...” 3. „aki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti,” 4. „e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit”

 

1.(1János 5:19); 2. (2Kor. 11:14-15); 3. (Jel. 12:9); 4. (2Kor. 4:4)

 

üdv.: oldtimer

Dr Dee képe

Ámen

 

UI: most veszem észre,hogy az újság cikkben elírás van. Vagyis helytelenül van idézve.Kis lépés egy ember,nagy lépés az emberiségnek. Pedig így van helyesen :Kis lépés az embernek,nagy lépés az emberiségnek. Ez azért elég szembetűnő hiba,hogy nem vették észre?

Dr Dee képe

Érdekes valóban,hogy nem vették észre-

oldtimer képe

Velem is megesik, hogy a homlokomra csapok: HopppááÁÁááá....!

 

Aztán gondolokdom: „Hogy is van ez?”

 

Egyszerű a dolog! Kettészedem a mondatot, és kiderül! Ha úgy helyes, és érthető, akkor jól van.

 

„Kis lépés egy ember számára.”

és

„hatalmas ugrás az emberiség számára.”

 

Érthető? Helyes?

Mindenki maga dönt ;)

 

üdv.: oldtimer

 

u.i.: Az más kérdés, hogy vannak valóban olyan mondatok amelyek pl. magyarról lefordítva Angolra sehogysem jönnek ki!

 

Két példám is van:

1. A Nagymama tejet, a szomszéd bosszút forral.

2. A Nagymama pulóvert, a Nagypapa üzletet köt.

 

Volt aki ezeket nem tudta Angolra fordítani, még a fordító program sem.

De, ha mégis lefordítja valaki akkor egy Angol nem érti.

 

Ahogy mi sem értjük, hogy a „Kifut a tej” magyar szóhasználatot miért nem érti az Angol ha lefordítanád?

Ugyanis a „Milk run out” egy Angolnak azt jelenti: A tej elfogy. Hiába ki meg fut, mégis fogy.

Vicces :-)