Békéscsabai barangolásomat a fenti hely beazonosításával folytattam. A képen a Vasút-utca felirat szerepel és érdekessége, hogy majdnem száz éves, 1911-es. A felirat alapján az állomás felé vettem az irányt gondoltam ott lesz ez az utca valami más néven, mert így nem szerepelt sehol.

Ahol a múlt szobrai pihennek

Az '50-es évek végén tucatnyi elsőfilmes rendező tűnt fel Párizsban.

Astruc (Alexandre), Aubert (Claude Bernard), Camus (Marcel), Chabrol (Claude), Demy (Jacques), Franju (Georges), Godard (Jean-Luc), Kast (Pierre), Malle (Louis), Marker (Chris), Molinaro (Eduardo), Resnais (Alain), Rivette (Jacques), Truffaut (Francois), Vadim (Roger), Varda (Agnés). Valamennyien franciák, valamennyien kezdők a szónak abban az értelmében, hogy először rendeznek önállóan filmet. Többnyire fiatalok. Filmjeiket társadalombíráló realizmus, a hétköznapok világa jellemezte tartalmilag, formailag pedig újfajta rendezési és képszerkesztési mód,  új stílus. Elégedetlenek a maguk társadalmával; szinte brutális őszinteséggel bírálják; állásfoglalásuk azonban nem egységes a könyörtelenül feltárt valósággal szemben: bár mindannyian nemesen humanisták - politikai következtetéseik vagy nincsenek, vagy nem túl radikálisak.

Kisebb szalvéta gyüjteményhez jutottam a 60-as évekből.

Gondoltam megosztom veletek két részletben.

A nyolcvanas évek csokoládé terméséből szeretnénk bemutatni párat, amelyek közül néhány ma is visszaköszön a polcokon. A nagyvállalatok a retrohullámot meglovagolva visszahoztak egy-két terméket. Na persze, ebben az is közre játszott, hogy ezek a csokoládék emlékekinkben nagyon finommá váltak. Vagy azok is voltak?