Flex gyártmányú sarokcsiszoló ("flex")


Forrás: 
saját gép
Flex gyártmányú sarokcsiszoló ("flex")

Ez a sarokcsiszoló a 70-es évek vége felé lehetett gyártásban, sajnos nem találtam rajta semmilyen évjáratra utaló nyomot. Az interneten sem leltem rá hasznos információra.

 

1100 watt, és 2000 fordulat/perc. Ezek a gépek voltak itthon az első elterjedt sarokcsiszolók, ezért később elterjedt a "flex" mint a szerszám elnevezése.

 

Súlya van vagy 10 kiló, jól meg kell markolászni. A motor és a szöghajtás is aluminium házas, brutális vastag öntvények mindenhol. Minden tengely túlméretes golyóscsapágyakon fut, sehol nincs szintercsapágy meg ilyen-olyan műanyagcsapágyak.  A hűtést sem aprózták el, óriási szélkerék van a forgórész elején.

 

Megítélésem szerint ha reggel bekapcsolnád, és este 8 körül megnéznéd hogy mi a helyzet vele, vígan pörögne mindenféle melegedés nélkül.

 

Nem egy mai "gazdaságos" gép, amelynek 2 perc járás után lefő a tekercse. Persze most is vannak nagyon jó gépek, (Makita, Hitachi, Metabo: ezek egész tűrhetőek, a Bosch az nem, már gagyisodik néhány éve).

 

A gép mindennapos használatban van, és még lesz is egy darabig. Biztos vagyok benne hogy nem romlik majd el, de azért később a súlya miatt le fogom cserélni egy újra, és elrakom emlékbe az utókornak :)

 

 

 

flexx flexx1
admin képe

Ez érdekes, hogy a cégneve terjedt el! Nem gondoltam volna! Érdekes infók, köszi. Nekem is volt jó néhány gagyi sarokcsiszolóm és nagyon befürödtem velük, pedig én évi pár használatra vettem. Azt mondják ezekkel az olcsó gépekkel azt kell csinálni, hogy vásárlás után szétszedni és nyakig nyomni zsirral és jól meghúzni mindent. Persze napi használatra ilyet nem szabad venni.

Csuby képe

Nagyon sok terméknek az első gyártó cég neve terjedt el a köztudatban, és a mindennapi használatban.

Pl. Xerox, Frigider, Cellux, Tixo stb.

..., ha ilyen egyszerű lenne a megoldás!

A "gazdaságos" portékákból nem a zsírt felejtik ki...

Az igaz, hogy a csavarok, anyák meghúzásával is spórolnak néha...

 

bfonok

Zolejj képe

Melós emberek a kocsi csomagtartójába hordják a szerszámokat mikor dógoznak ugye, megállit a rendőr má mé ne nézne be a csomagtartóba meglát

ta a sok szersz

ámot hűűűűűűhaaaa ezek honnan vannak? mondjuk a mienk! nem hitte, tételesen felírt mindent gyáriszám tipus márkanév, hátha lopott ugye, a sarokcsiszoló tipusa Flex. A rendör irja ....Flex tipusú Flex.???????

kb 1 órán keresztül irkált mindent tételesen.

..., hogy nem csak kötözködöset írok ma!

Nagyon tetszik a precíz leírás, és a tapasztalatok is, látszik, hogy szakember írta.

A mi gyárunk is készített hasonló kisgépeket, csak azok pneumatikusak voltak. Az első kézi egyenes pneu gép még magyar konstrukció volt, és bizony volt mit emelni rajta... 30-40-50 évvel ezelőtt még ilyenek voltak a tervezési irányelvek: az örökkévalóságnak készítettünk...

Ma meg a garanciális idő lejártáig, mert szakember se nagyon van, aki az elromlott cuccokat megjavítaná :-((((

 

bfonok

Redneck képe

Való igaz, teljesen más irányelveket alkalmaznak a mostani gépeknél.

Tulajdonképpen én nem mondom azt, hogy minden régi jó és minden új szemét, mert ez botorság.

 

Én két fő csapásvonalat látok a most kapható gépek esetén. Az egyik az, hogy minél olcsóbb legyen. Alumíniumház helyett műanyag, csavar helyett bepattintó, zsír helyett levegő :) Ezt mindenki ismeri, szerintem sokunkkal megesett már, hogy ez-az elfüstölt a kezünkben, amikor egy kicsit oda kellett volna tenni a gépet munka közben.

 

 

A másik irány pedig szavakban: Ergonómia, Teljesítmény/súly arány javítása, és az Élettartam legalább közepes szinten tartása.

 

Sokáig hittem azt, hogy az ipari (kék) Bosch gépek a legjobbak. Az akkori munkahelyemen 2005 táján szinte csak ilyen gépek voltak, legalább 50 darab, és szépen lassan elkezdtük őket vinni a szervizbe, mert meghibásodtak, sorozatban. És nem a régiek, hanem a fél évesek! Szétszedtük őket, és láttuk pl. hogy a tárcsatengely vége egy régebbi 1100 w-os gépnél tűgörgőkben fut, az ujabb, ugyanolyanban pedig szintercsapágyban. Remélni merem, hogy a mostaniakban nem a ház aluminium anyagába fúrt furat a "csapágyazás" :) Csak az az átkozott made in China felirat ne lenne ott rajtuk...

 

Visszatérve a rengeteg hibás gépre, nem Bosch, hanem Metabo gépeket kezdtünk el venni. Egészen jó gépek ezek, nem volt velük gond, de érdemben nem tudok hosszútávú tapasztalatot mondani róluk, mert már nem azon a munkahelyen dolgozom.

 

Én érdemesnek látom figyelni az új, "feltörekvő" márkákat, amelyeket a bemutatóban meg is neveztem.

 

Várom mások véleményét is, mert kellene már egy jó nagyflex az öreg Vörös Medve méltó utódjaként :)

Én a változtatások okát - legalább is a FLEX-nél - nem abban látom, hogy minél olcsóbb legyen, hiszen akkor azt is kivitték volna Kínába gyártani (e helyett maradt Németországban), hanem pl.: a fémházat a súly miatt cserélték műanyagra, mely műanyag alatt nem a játék minőséget kell érteni. Az említett Vörös Medve (L 3206 CD) méltó utódja a sajnos már nyugdíjba vonult L 2106-nak, sőt több igen hasznos újítást alkalmaztak, mellyel könnyebben és biztonságosabban lehet dolgozni. A FLEX-nél az ergonómia és a teljesítmény/súly arány mellett az utóbbi években erőteljes hangsúlyt fektettek a felhasználó védelmére, illetve a gép védelmére, figyelembe véve azt, hogy a felhasználót (pl.: munkások egy építkezésen) sokszor nem érdekli a gép sorsa, hisz nem az övé, a cégé, melyben dolgozik, ezért simán tönkretenné, ha a gépbe nem lennének beépítve "ön- és felhasználó védelmi" elektronikák.

teslaeltos képe

Sajnos sok márkát lejárattak az utóbbi időben (black & decker)

Sajnos jó néhány gépemtől kellett megválnom pont a bóvli kategória miatt.

De az is érdekes hogy a Lidl-kínálatában vannak elég jó strapabíró gépek, nemrég vettem egy dekopírfűrészt aminek a nagyrésze fémből van ellenben a Black & decker-el mert annak gyönyörűen leszakadt a talpa és a törésre nim vonatkozik a garancia!

 

Sajnos jó pár gérvágó fűrész is tönkrement a kezem alatt, metabo, makita, black & decker, de megtanultam hogy ha vki ilyen gépet akar venni jobban teszi ha ipari vagy ablakgyártó gérfűrést vesz! A pontos szögvágás miatt!

 

Az sem véletlen hogy a HILTI, FESTO egy név ami mögött valódi minőség van!!