Újpest központ


Forrás: 
1, reprodukció (Újpesti utcanévlexikon 2003), 2, saját felvétel (2015)
Újpest központ
Kalmopirin képe

Eltérések vannak a képeken, úgy látom.

Pontosabban nem látom azt az egyiken amit a másikon és fordítva.

Lehetséges, hogy a régi képen látható épületet már lebontották.

Vagy másik sarkot ábrázol a kép.

 

Kalmopirin

Murena képe

Én úgy gondolom, hogy az eltérés a tereprendezés eredménye. Szerintem a sarok megegyezik, tehát mindkét felvételen azonos módon az István út és az Árpád út kereszteződésének Állami Áruházzal szemközti sarka látható.

 

A baloldali kép jóval korábbi. A készítés dátuma fel van tüntetve. A kereszteződés fokozatosan változott. Ezen a sarkon sokáig üzletek álltak, a jelenleginél sokkal beljebb. A metróépítés során formálódott a terület jelenlegi küllemére. A szélesítést az aluljárók és a kétszer két sáv mindkét irányban is indokolta.

 

A vele szemközti oldalon pedig az árkádos épületnek (amelyben ma a gyógyszertár van), a baloldali kép készítésekor már állnia kellett.

 

 

 

 

Újpest


központ