Osztyapenkó Turul Jányi Gusztáv

Jányi Gusztáv

A magyar állam és a Wilhelm Keitel által képviselt német vezetés között megállapodás jött létre, hogy a német vezetésnek a magyar állam egy hadsereget ad át, és ez éppen a Jány vezette 2. magyar hadsereg lett. Horthy hosszú karrierje jutalmaképpen szánta Jánynak a győztes német hadjáratban való részvételt.

A hadszíntéren gyakran látogatta a csapatokat, egy szemléje során, 1942. augusztus 25-én egy aknavető lövedék szilánkjától megsebesült. Budapesti gyógykezelése alatt, augusztus 28. és október 7. között Csatay Lajos altábornagy helyettesítette.

Az 1942. nyári, Don melletti hídfőcsatában súlyos anyagi és személyi veszteségeket szenvedett el hadserege, az utánpótlás helyzete miatt pedig lőszerben, élelmiszerben és üzemanyagban súlyos hiány mutatkozott. A mindössze 80-90 ezer fő által védett arcvonal irreálisan széles volt, a személyi állomány hangulata pedig katasztrofális.

1942 őszén – a hadszíntérre látogató Nagy Vilmos honvédelmi miniszter közbenjárásával – felmentését kérte Horthy Miklós kormányzótól, tiltakozásul a német hadvezetés által a magyar hadseregtől megkövetelt, végrehajthatatlanul nehéz feladatokra, amelyek mellé a kért támogatást a hadsereg nem kapta meg a német vezetéstől a hadsereg fegyverzetének és felszerelésének megerősítésére, arcvonal mögötti kiképzésére. Kérelmét Horthy elutasította.

A Honvéd Vezérkar főnöke Adolf Hitler követelésére 1942. december 27-én elrendelte a doni hídfőállások feltétlen tartását, ami kivihetetlen feladatnak bizonyult a gyengén kiépített védőállásokban, hiányos felszereléssel rendelkező hadseregnek a kemény télre felkészített orosz haderővel szemben.

1943. január 14-én, az arcvonal kettős áttörését követően a hadsereget már a bekerítés fenyegette. 1943. január 24-én, hadseregének felbomlása után kiadta „A 2. magyar hds. elvesztette becsületét...” kezdetű parancsát, amely a kilátástalanul küzdő magyar honvédek számára megalázó volt, ezt később hatályon kívül is helyezte.

Hazatérése után visszavonult, további harcokban nem vett részt, nem volt hajlandó a nácikat és a nyilasokat szolgálni. A szovjet megszállás elől családjával Németországba távozott. A háború végén az amerikaiak felajánlották neki, hogy a Horthy-csoporttal menjen spanyol–portugál területre, de a következőt mondta: ha egyetlenegy magyar, ártatlanul vádolt katonának könnyíti a sorsát azzal, hogy odahaza megtudják az igazságot a második hadsereggel kapcsolatban, akkor bármi történjék is vele, azt szívesen és örömmel vállalja.

A Budapesti Népbíróság a háborúban betöltött szerepe miatt golyó általi halálra ítélte, mivel egyrészt a Háború Magyarországra kiterjesztését, az országnak a háborúba történő fokozottabb belesodródását megakadályozni nem törekedett, másrészről a háborúra vonatkozó nemzetközi jogszabályokat súlyosan megsértve, emberek törvénytelen kivégzésének és megkínzásának felbujtója volt.

Mindkét vádpontban a bűnösség megállapítása az akkori jogszabályok – így a Népbíróságokról elfogadott, törvénnyel megerősített rendeletek szerint is – jogszabálysértő volt. Az első vádponttal az a probléma, hogy Jányt a kormányzó, vagyis a Honvéd Vezérkar főnöke küldte a frontra, így legfeljebb a parancs egyértelmű megtagadásával próbálhatta volna meg (nyilván kevés eséllyel) „megakadályozni” a háborúba történő fokozottabb belesodródást. A másik vádponttal kapcsolatban pedig maga a Népbíróság állapította meg, hogy az ellentmondásos tanúvallomások miatt nem lehetett egyértelműen bizonyítani, hogy túszok, hadifoglyok, polgári személyek megkínzására sor került volna. Ugyanígy nem lehetett megállapítani, hogy a kettős bíráskodás alapján partizánokat, munkaszolgálatosokat, vagy a feltétlen kitartást elrendelő parancsot megszegő, önkényesen visszavonuló katonákat kivégezték volna. Halálos ítéletet a 2. hadsereg – hadsereg, hadtest, illetve hadosztály – bíróságai csak szökés, illetve az ellenség előtti gyáva magatartás esetében hoztak.
Jány Gusztáv sírja Budapesten. Farkasréti temető: 1/6-2-16.

Az viszont tény, hogy Jány 1943-ban kiadott parancsai valóban felkoncolást és megtizedelést is kilátásba helyeztek a pánikszerű visszavonulás megállítására és a rend helyreállítására, amelyekkel ugyan élhetett a katonai szolgálati szabályzatok alapján, de kétséges, hogy az adott körülmények között (fagyhalál és éhhalál szélén álló katonák esetében) ezeknek bármiyen eredménye lehetett volna.

A Budapesti Népbíróság 3:2 arányban, és szótöbbséggel a Népbíróságok Országos Tanácsa is kegyelemre méltónak minősítette Jányt, és dr. Pálosi Béla is kegyelemre terjesztette elő. Tildy Zoltán köztársasági elnök a kegyelmi kérvényt 1947. november 22-én elutasította a Nemzeti Főtanács – az államfői kegyelmi jogkört gyakorló szerv – mellőzésével, a védelem 1947. november 25-én elfogadott felfolyamodását nem bírálták el s az ítéletet 1947. november 26-án végrehajtották a régi Gyűjtőfogház udvarán.

1993. október 4-én a Legfelsőbb Bíróság – a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálati indítványára – Jányt az ellene emelt vádak alól felmentette.

Azért nem minden ugy van, ahogy a szocialista tankönyvekbe leirták.

Igen, én is hallottam az ügyről. Mivel semmi értelme a dolognak nem volt, csak valami félreérthető helyzetből adódó balestenek vélem, amit el akartak tusolni illetve másra kenni. A szovjeteknek egyértelműen jobb lett volna Budapest feladását elérni, mint hogy tizezres veszteséggel házról házra elfoglalni. A lényeg, hogy a németek nem adták fel a várost és a két parlamenter igy vagy ugy de odaveszett az akcióban, a várost szétlőtték és a nyilas téboly tovább folytatódott. Nekem azzal a 2 szoborral semmi bajom nem volt, ott kezdődött a város. Nem a nép döntötte le őket, mint Sztálinelvtásét, hanem a szobordöntögető hatalom. A népnek sem volt semmi baja ezekkel a szobrokkal. A helye a mai napig az Osztyapenkó néven van a köztudatban.