segítség szakdolgozathoz

  Kis kihagyással, de pont jókor néztem a retronóm-ra.
Volt egy megérzésem, hogy újságírásról lesz szó. Nem teszek fel kérdéseket magamnak, hanem csak a válaszokat írom.
 
Kezdjük mindjárt azzal, hogy "sztahanovista dolgozó nőt" soha életemben nem láttam. Tehát ezt a kategóriát letudhatjuk, mint valami tévképzetet.
Azokban az időkben nem azért jártak az emberek egyszerűbb ruhákban, mert nem adtak magukra. Ha azt a sok Nők Lapját átlapozod, és más cikkeket is megnézel benne, felismerhető ez az igény.Ha valakit sztahanovista brigádtagnak, vagy kiváló sztahanovista munkásnak, vagy munkásnőnek neveztek a sajtóban, attól az az ember még ugyanolyan ember volt, mint a maiak, csak sokkal-sokkal nehezebb életkörülmények között éltek. És nagyon sokan végeztek önkéntes munkát is, a köz javára. Olvashatod pl. hogy x gyár brigádja megcsinálta egy óvoda játékait az udvaron, és ehhez hasonlókat. Tényleg szívesen megcsinálták, hiszen a gyerekeknek lesz. A közösség javára sokkal több időt fordítottak, mint ma.
 
Dolgozó nőket viszont láttam. Sokat. A képeket azért kértem, mert az valami támpontot ad, emlékeket ébreszthet, lehet hozzá kapcsolódni.Mi speciális helyzetben voltunk, mert anyám nagyon jól varrt. Emlékszem a 77-szer kifordított, átalakított ruhákra, de más családokban is ez volt a helyzet. Sőt, más országokban is. A háború nem csak Magyarországot viselte meg, nem csak nálunk öltözködtek szerényebben. Általában a kétkezi munkának nagyobb volt a becsülete mint manapság, amit csak lehetett sajátkezűleg készítettünk el. De nem csak nálunk, körül kellene nézni egy kicsit jobban a kultúrtörténeti témában, mert ezek nagyon összefüggnek, karöltve a gazdasági, társadalmi körülményekkel, térben és időben. Mikor, hol milyen munkába állhattak a nők, és milyen társadalmi elvárások voltak. Egy kis szeletét olvashatod a blogomban a 60-as évek friss diplomásainak életéről. nem írtam bele, de a cikkben benne van, hogy kötelező volt , ha jól emlékszem két évre a kijelölt iskolába menniük tanítani. (ha már kitaníttatta az állam őket.)
 
Egy időben csodálkoztam, hogy a német lapokban (néhány kölcsön-Burda) milyen sok szó esik a "hobbi"-ról, ami a gyakorlatban a csináld magad témaköréhez adott tippeket. Nálunk nem hobbinak nevezték, hanem természetes dolog volt, hogy megkötjük a pulóvert, és azt is tudtuk, hogy a felfejtett fonalat hogyan kell kezelni, hogy friss, egyenes szállal dolgozhassunk. Hogy örömet okozott, mert meg tudtam horgolni a divatba jött "bolyhos" sapkát, amiben egy-két évig divatoztam, aztán elbontottam és valami egészen más lett belőle. A kidobás nem volt divat.
A patyolatfehér, keményített, frissen vasalt ágynemű evidencia volt. Gyerekként már megtanultam férfiinget vasalni, a lengetős faszenes vasalóval. Aztán jött a villanyvasaló, amin persze nem volt hőfokszabályozó, hanem ha kezdett túl forró lenni, akkor kihúztuk.
Ebből talán érzékelhető, hogy a mai szemmel szerényebbnek tűnő külső nem igénytelenséget takart.
Másrészt egy ilyen témánál a társadalmi viszonyokat is vizsgálni kellene, milyen volt korábban, a háború előtt? Mert ugye szerencsére sokan túlélték a háborút, tehát voltak emlékeik a korábbi, egyes rétegeknek nem annyira szűkös divatirányzatairól. Esetleg keresgélj a régebbi Úriasszonyok lapjában, és hasonlókban. Arra szeretnék rámutatni, hogy egy folyamat volt az egész, nem tűnt el minden régi tudás, és helyettesítette a hirtelen idepottyant "sztahanovista nő" :)
 
Nyilván, aki férfinak való fizikai munkát végzett (részben kellett, másrészt ismerned kellene a nők munkába állásának lehetőségeit, időrendben), annak megfelelő munkaruhát hordott, a munkahelyen. Általában a munkaruha mindenhol kötelező, vagy szokás volt, ami szerencse is egyben, mert a saját öltözék nem kopott, piszkolódott a napi munkában, egész egyszerűen tovább maradt jó állapotban. ( A német , és angol nők is hasonlóképpen öltöztek, amikor a férfiak háborúba vonultak, és ők álltak a helyükre a gyárakban, és máshol) Az iskolában iskolaköpenyt hordtunk, de azzal sem volt semmi baj. Sőt, saját készítésűt is lehetett hordani, és nem volt szigorú szabvány, vagyis nem voltunk teljesen egyformák :)
 
Divatlapok. A Nők Lapja divatrovata fontos volt, akkoriban sokkal egyértelműbb fő divatirányzatok voltak, (erről tájékoztatást adott) ahogy említed, pl. a pöttyös ruha, és sokkal lassabb volt a változás. Sokszor egy-egy film is ihletet adott, (de ez régen, a háború előtt is  így volt) és azt sem tudom, hogy kit ihletett meg először, a divattervezőt, vagy a hölgyeket.
Jelentek meg szabás-varrás könyvek, amiből laikus is megtanulhatta a legszükségesebbet. Kapható volt a német Praktishe Mode (ha jól írom), nagyon jó szabásmintákkal. Volt olyan jó, mint a Burda.
 
Aztán a divatot nagyon jól lehetett követni, ha az ember elment kirakatot nézegetni. (Azt hiszem a filmhiradókban is voltak ilyen divatról szóló  betétek.) Meg lehetett vitatni, kinek mi állna jól, és hogy csinálnánk meg otthon. Mondhatnám, hogy (az egyik) vasárnapi családi program volt, fagyizással egybekötve. Sokan bíztak meg varrónőt az egyedi ruha elkészítésére, átalakításra, nekik meg voltak divatlapjaik, lehetett nézegetni.
A divatot mi diktálta? Tulajdonképpen a konfekció-divat(kínálat) , felsőruházat, és fehérnemű egyaránt. Választék volt azért, kiegészítve az egyedi készítésű  darabokkal. Az árleszállítás nagy esemény volt, mi főleg a méterárut vártuk, mert mi megvarrtuk magunknak ami kellett. Állami Áruház. Azt hiszem, hogy olyan minden városban volt. (az én tapasztalataim vidéki nagyvárosra vonatkoznak, de időnként Budapestre is felutaztunk, végigjárva a Corvintól a Lottó és társai, Divatcsarnokig bezárólag)
Akkoriban jó minőséget varrtak, jó minőségű anyagból, és általában nem összecsapott munka került ki a pultra, nem feslett fel a harmadik mosás után a varrás- a szálakat elkötötték, vagy másképpen megoldották.
 
 Amire nagyon emlékszem, a sötétbarna szín divatja a 60-as évek első felében. Az égvilágon mindent befestettünk barnára, az átkötött harisnyától kezdve (ha tudod, hogy mi az) a ballonkabátig, a kis kendőig. Kész volt a legdivatosabb megjelenés. Nem a "márkajelzés" határozta meg az eleganciát, a divatosat, hanem az, hogy valóban jól nézett ki, jól állt rajtunk.
Most jutott eszembe, gyorsan leírom. A Horthy-időszakban kimondottan erős nyomás volt a magyaros ruhák viseletére, ilyen szerintem azóta nem volt. A nőknek szánt lapokban megtalálod, ha visszamégy egy kicsit az időben.
Azt hiszem, mára befejezem. Lehet, hogy inkább blogot kellett volna írnom?? :) Legföljebb majd átteszem.Szólj ám, ha haszontalannak érzed az információkat.
.
Szólj ám, ha haszontalannak érzed az információkat.

Nofre