Római vakáció (film)


Forrás: 
port.hu
Római vakáció (film)

Római Vakáció

Ezt a számomra varázslatos hangulatú filmet ma újból sikerült megnéznem.

1953-ban készült, azt nem tudom, hogy nálunk mikor mutatták be .

főszereplők:

Audrey Hepburn (Anne hercegnő)
Gregory Peck (Joe Bradley)

 

nem tudom méltatni a filmet , de ez a film nagy hatással volt a mindennapokra is, többek között az öltözködésre is.

Nekem nagy élmény volt ma újra megnézni.

Hazai vonatkozású anyagom nincs róla, talán majd ti tudtok valamit hozzáfűzni.

 

(én még azt sem tudom,hogy mikor láttam először..)

leguan képe

Nem véletlen, hogy '54-ben három díjat is nyert Cannes-ban. Egyébként ez volt az első amerikai film, amit teljes egészében Amerikán kivül forgattak.

 

Fogós kérdés ez a "nálunk mikor mutatták be?"

A most bemutatott változatot Györgyi Anna és Kautzky Armand szinkronizálta, viszont a korábbit Kútvölgyi Erzsébet és Sinkovits Imre (mint többnyire Audrey Hepburn-t és Gregory Peck-et). És most jön a gubanc , ugyanis a MOKÉP Játékfilmjegyzéke (amit már feltettem ide korábban) 1961-ben már a forgalomban lévő filmek között említi a Római vakációt. Amikor Kútvölgyi még csak 11 éves volt.

Tehát vagy 11 évesen szinkronizált, vagy volt egy olyan film is forgalomban valamikor '54 és '61 között, ami még feliratos volt. Sajnos emlékeimből ez már kiesett, pedig láttam a filmet.

NofreT képe

De jó, hogy itt vagy! Egy olyan címet is olvastam, "A földönjáró hercegnő", de még nem kerestem rá. (csak fotót igyekeztem találni)

A korábbi szinkronváltozatról sem tudtam.

 

Ha belebotlok ilyen filmbemutató-cikkre, akkor már jobban figyelek.

 

Az a helyzet, hogy én nem "tudatosan" néztem a filmeket, ezért elég kevés szereplőt tudokbeazonosítani, főleg a képek, a téma a hangulat ragadott meg, vagy ki tudja mi. Esetleg egy-egy részlet.

Most, míg keresgéltem, egy csomó ismert nagy film bukkant elő, amit láttam, csak megfeledkeztem róla.

 

A "nálunk mikor mutatták be" csak azért kérdés, hogy mikor láthattam :)

 

Nofre

oldtimer képe

Anyámnak úgy volt meg, hogy szinkronizált is és feliratos.

Már nem emlékszem pontosan, hogy melyik -a felirat, vagy a szinkron- volt pontos, de sosem felejtem, el amikor a hercegnő bemutatkozik.

 

A szinkronban (valószínűleg) azt mondja Ann (vagy Anna) és a felirat pedig Anya! (vagy fordítva) és máshol is van 1-2 érdekes eltérés.

 

Természetesen a videó lett feliratozva, és nem a feliratos kópia ez.

 

üdv.: oldtimer