A dátum jó, hiszen 1860-ban kezdték építeni, és 1863-ban indult a közlekedés.
Az viszont valóban kérdés, hogy ide való-e. Többen feltehetnénk nagyszerű dolgokat 1900 előttről, de nem tettük. Talán ki kellene terjeszteni az időszakot.
Biztos hogy 1862-es ez a kép?Ugyanis a papírképes fényképezési eljárást az 1880-as évek környékén találták fel.1862-ben még a dagerrotípia és a talbotípia létezett szerintem.A dagerrotípiák és a talbotípiák pedig nem ilyen jó minőségű képek mint a fenti kép.Persze tévedhetek.
... hogy a fenti fotük 1862-ben készültek. Ugyanis a fenti két kép 1894 ősze és 1895 nyara között készült. A Ferencz József Földalatti Villamos Vasut (így hívták régen a földalattit) 1894-ben kezdték el építeni. Az építkezéshez az akkori két konkurens városi közlekedési társaság, a BKVT és a BVVV összefogtak, és a Siemens und Halske céget, mint fővállalkozót bízták meg a vasút kivitelezésével. Az S&H a felépítmény (értsd: alagút, megállók, pálya... tehát a vasút közlekedéséhez szükséges infrastruktúra) megalkotásával pedig Wünsch Róbertet, korának egyik legismertebb vasbetonnal foglalkozó építész (vagy építő?) mérnökét bízta meg. A vasút 21 hónap alatt épült meg, nem túllépve az előre tervezett, 3.6 millió forintnyi költségvetést. A fent látható fényképeket tudomásom szerint Klösz György, a századforduló egyik legismertebb fotográfusa készítette.
Ez a 1900-1999-ig kategóriába nem nagyon fér bele!?
Nagyon ritkán találkozni azzal, hogy helyesen irják a
millenneum szót. - Két "l", két "n". Mille anno.
Most én is rosszul irtam. MillennIum.
utána kéne nézni, mert rossz a dátum.
A dátum jó, hiszen 1860-ban kezdték építeni, és 1863-ban indult a közlekedés.
Az viszont valóban kérdés, hogy ide való-e. Többen feltehetnénk nagyszerű dolgokat 1900 előttről, de nem tettük. Talán ki kellene terjeszteni az időszakot.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Millenniumi_F%C3%B6ldalatti_Vas%C3%BAt A londoni indult 1863-ban, a pesti egy nemzedékkel később, azért is hivjuk milleniuminak, mert arra készült el.
Jogos az észrevétel. Ezért le is vettem a dátumot....
Hogy a kép belefér-e a Retronóm gyűjteményébe, majd az Admin eldönti, s ha nem, akkor törli. Szerintem is bővíteni kéne az időszakot.....
Bocs, valóban. A budapesti 1896-ra készült el.
Biztos hogy 1862-es ez a kép?Ugyanis a papírképes fényképezési eljárást az 1880-as évek környékén találták fel.1862-ben még a dagerrotípia és a talbotípia létezett szerintem.A dagerrotípiák és a talbotípiák pedig nem ilyen jó minőségű képek mint a fenti kép.Persze tévedhetek.
... hogy a fenti fotük 1862-ben készültek. Ugyanis a fenti két kép 1894 ősze és 1895 nyara között készült. A Ferencz József Földalatti Villamos Vasut (így hívták régen a földalattit) 1894-ben kezdték el építeni. Az építkezéshez az akkori két konkurens városi közlekedési társaság, a BKVT és a BVVV összefogtak, és a Siemens und Halske céget, mint fővállalkozót bízták meg a vasút kivitelezésével. Az S&H a felépítmény (értsd: alagút, megállók, pálya... tehát a vasút közlekedéséhez szükséges infrastruktúra) megalkotásával pedig Wünsch Róbertet, korának egyik legismertebb vasbetonnal foglalkozó építész (vagy építő?) mérnökét bízta meg. A vasút 21 hónap alatt épült meg, nem túllépve az előre tervezett, 3.6 millió forintnyi költségvetést. A fent látható fényképeket tudomásom szerint Klösz György, a századforduló egyik legismertebb fotográfusa készítette.
Üdv: Szeberényi Márton