S-Modell üzlet


Forrás: 
bura.co.hu
S-Modell üzlet

S-modell butik a váci utcában 1981-ben.

 

Az S-modell 1980-ban alakult a Skála Coop leányvállalataként kifejzetten azzal a céllal, hogy drága nyugati iporttermékkel lássa el a hazai vásárlóközönséget. A skála az évek során mintegy 17 üzletet nyitott az országban, az üzlet kis alapterültetével is hangsúlyozva annak butik jellegét, ami a 80-as években az exkluzivitással fonódott össze a közgondolkodásban. A butikok  védje volt a jellegzetes lila színük és a portáljukat  díszítő lila kagylóernyők. A rendszerváltozást követően 1994-ben  az "S" modell a Marks & Spencer  kizárólagos hazai franchise-partnere lett.

Sorbanállás az S-modell butik előtt 1981-ben s-modell-1981.jpg

A csatolt kis képeken, nem a Váci utcai S-modell butik látható. Szívesen várok ötleteket, arra, hogy az  hogy lehet. Én arra tippelek, hogy a Budapest V. kerületi József Attila utcai butikot ábrázolja, ott ugyanis -a többihez képes- egy órási méretű butik nyílt, ami egészen a 90-es évek végéig megvolt.

A csatolt képek szintén 1981-ből valók.