DM-SE7 Trio-Kenwood Minidisc Recorder
Zalairádió, 2011, május 29 - 17:04
Forrás:
Saját GyűjteményA dátumot csak tippeltem, ez az első minidiscem, korábban nem találkoztam ezzel a technikával, mindenesetre szimpatikus, egy Pioner XC-L7 Stereo Cd Recevier-rel próbáltam ki HD320 fülessel. Így nem kellett felforgatnom öreg tornyomat. Szimpatikus eszköz. De nem sokat tudok róla, Kényesek e a lemezek pl. mágneses térre? Hányszor rakható rá új felvétel? Talán Kiss B. Laci feltud világosítani! Ez a tipus mennyire oké? -és ilyen kérdések foglakoztatnak.
Kezelésije: http://www.minidisc.org/manuals/kenwood_DM-SE7.pdf
»
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Thumbnail
Akit érdekel: http://www.radiomuseum.org/r/pioneer_xc_l7xcl.html
Üdv kolléga,
köszönöm a bizalmadat, mecatron kollégám részletesen elmondott minden lényegeset. A MiniDisc-rendszer sosem törekedett igazán minőségre, éppen az ATRAC, majd ATRAC-II tömörítési eljárások miatt. Nem volt minőségi vetélytársa a CD-nek, a DAT-nak pedig egyáltalán nem, talán a kérész-életű DCC-vel említhető egy napon, a párhuzamos adathozzáférés nagy előnye mellett. Az ütőkártya az MD kezében a kompakt méret és az újraírhatóság (volt). Még éppen létező technika, alacsonyabb igényű helyszíni felvételekhez, stb. még használják.
Kedves Béla László !
Gőzöm nincs, hogy amit a MiniDisc rendszerről írt, honnan szedte, de nem fog örülni neki a MiniDisc-rajongók soktízezres - ma is létező - tábora, mivel a közölt információk elnagyoltak, pontatlanok, tévesek - úgy tűnik nem tapasztalaton, hanem leginkább előitéleteken alapulnak.
Gondolom iszonyatosan leesne az álla, ha meghallgatna nálam egy gyári CD-albumról MiniDisc-re frissen átjátszott zenét, mivel az az esetek többségében (de nem minden esetben!) lényegesen szebben, zengőbben, teltebben, csillogóbban szól, mint az eredeti CD. Ezt a MiniDisc készülékbe épített rendkívül rafinált, igényes DA/AD konverterek produkálják ugyan, de a felhasználót ez mitsem érdekli, a végeredményre kíváncsi.
A Sony által a MiniDisc részére fejlesztett és 92-ben a MiniDisc-kel együtt piacra dobott ATRAC tömörítés algoritmus egyébként (úgy is mint az MP3 "szülőatyja") leegyszerűsítve azon az elven alapul, hogy hiába cincog éppen egy egér a lábunknál, mikor elmegy egy 40 tonnás kamion az ablakunk előtt, az egércincogásból semmit nem észlelünk, egyszerűen nem hallja a fülünk. Az ATRAC algoritmus azt, amit amúgysem hallunk, fel sem veszi a lemezre. Ezért a hangképből csak a nem hallható elemek hiányoznak, vagyis normál emberi fül számára valójában semmi, számos olyan vakteszt készült a MiniDisc rövid élete során, amiben a vájtfülűek is eltévesztették az irányzékot és a MiniDisc-en megszólaló zenét találták jobbnak (bár ezt utóbb mindig igyekeztek így meg úgy megmagyarázni).
Mindenestre ezért lett a speciális, korábban nem ismert tömörítési eljárás elnevezése ATRAC, aminek jelentése (Adaptive Transform Acoustic Coding, azaz) adaptív transzformációs hangkódolás (az adaptív jelenti azt, hogy a mindenkor aktuálisan nem hallható hangokat szűri ki a rendszer a hangképből).
A MiniDisc-et mindig is divat folt lefikázni a tömörített adatrögzítés miatt, holott valójában a legkommerszebb MiniDisc készülék is komolyabb és igényesebb technikát rejt, mint egy hasonló kategóriájú CD játszó, a filléres átalakítókon játszott MP3-ról nem is beszélve. Az ATRAC alapban 292 kbps bitrátával rögzít, ami ismét csak túl van az emberi fül által észlelhető hibatartományon.
MiniDisc-et a DAT-hoz hasonlítani indokolatlan hiszen a DAT-ot eleve a professzionális piacra fejlesztették és "háztartási" változatai csak próbálkozások voltak, melyek soha nem terjedtek el igazán. A MiniDIsc-nél ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy azt eredetileg a Sony a magnókazetta digitális utódjának (tehát 1000 százalékban "háztartási" felhasználásra) szánta és ennek a funkciónak - legalábbis hangrögzítési és visszaadási szempontból - nemcsak tökéletesen megfelelt, hanem a kazetta frekvenciaátvitelét és dinamikáját is nagyságrendekkel túlszárnyalta. Más kérdés, hogy a Sony egyik üzletpolitikai baklövést a másik után követte el, míg végül a rövidtávú profitszerzés oltárán végleg feláldozta a technikát, mert (csak hogy a legfontosabbakat említsem):
1.
Az első perctől az utolsóig méregdrágán árulta az igényes technikát, így a fiatalok által gerjesztett tömegkereslet számára gyakorlatilag elérhetetlen volt (a legutolsó MD walkman típust - a 2006-ban piacra dobott MZ-RH1-et - ma is lehet kapni a hivatalos kereskedelemben, többszörös leárazás után is 90.000 Ft-ba kerül, ami a világ röheje, mert ennek árából legalább 10 db olyan MP3 lejátszót lehet venni, ami már nem is a leggagyibbak közé tartozik)
2.
A Sony túl sokáig várt az MD-PC kapcsolat piacra dobásával (pedig a technika már évekkel korábban készen volt). Mire észbekaptak és az ezredforduló környékén kijöttek a NetMD-vel, már nem tudták megállítani az ATRAC-ból továbbfejlesztett MP3 és az írható CD, illetve a flash-memóriás zenelejátszók térhódítását, különösen, hogy az MD készülékek maradtak méregdrágák.
Ezen belül meg kell még említeni, hogy az általános (nem zenei) adatrögzítési technika is készen állt a Sony-nál, mégis csak 2004 táján vették elő és csináltak belőle piacképes terméket (Hi-MD), holott a 90-es években még a fél életünket odaadtuk volna egy 140 MB-os írható külső adattároló eszközért (az MD-Data kapacitás ugyanis ennyi volt, később az MD-Data2-t már 650 MB-re növelték, majd jött a Hi-MD, amelyik 1 GB adatot képes tárolni).
3.
A Sony folyamatosan meghasonult állapotban maradt elektronikai gyártó és zeneműkiadó mivolta között, így a műsoros MiniDisc-eket fillére annyiért adta, mint ugyanazt az albumot CD-n. Ez azért is indokolatlan, mert ugyanakkor a gyári műsoros kazetták - amelyekre ugyancsak fizetni kell a jogdíjakat - a CD album egyharmadába-egynegyedébe kerültek. Ha a Sony a műsoros MD-ket a kettő közé lövi be, talán megmenthette volna a zeneipart, így viszont a műsoros MD hatalmas kereskedelmi buktának bizonyult.
4.
A marketing baklövésekről egyszer majd írok egy esszét, itt most maradjunk annyiban, hogy a Sony sosem tett elégséges és hatékony marketinget a MiniDisc technika mögé.
Mindezek eredőjeként értelemszerű, hogy a MiniDisc technika szép csendesen kihalt a piacról, holott a kazettánál sokkal szebben szól (sokak szerint a CD-nél is), kényelmi funkcióinak közelébe nem ér sem a CD sem más adathordozó(valójában még az MP3 lejátszó sem), mert:
- gyári adat szerint az MD 1 milliószor írható újra és sosem felejti el a rajta lévő zenét, szemben a CD-vel és DVD-vel, amely igen,
- a számok sorrendje menüből gombnyomásra átrendezhető,
- a lemez közepéről bármely szám bármikor gombnyomásra törölhető, helyére újabb szám beírható de nem kell figyelni az időtartamra, mert automatikusan hozzá igazítja a többit,
- az egész lemez is gombnyomásra törölhető
- bármely zeneszám 2 mp-es darabokra vágható fel és a darabok bárhogyan bármilyen sorrendben újra összehegeszthetők,
- bármely track bármilyen módon feliratozható és lejátszáskor a felírt infot minden készülék futtatja a kijelzőjén
- pici helyet foglal (1 CD-re fizikailag 4 db MD rakható rá - ez most szó szerint értendő)
Akkor miről is beszélünk? Még mindig a minőségről? Akkor az "alacsonyabb igényű helyszíni felvételekhez még használják" kapcsán had mondjam el, hogy nálunk alig, Európában mérsékelten, ám Japánban, Ausztráliában és legfőképpen az USA-ban számos rádióállomás állt rá a MiniDisc technikára (úgy értem, hogy zeneszolgáltatás tekintetében is), s ezek kellőképpen fel is voltak háborodva, hogy a Sony kigyilkolta alóluk a technikát. Az MD térhódítása a színházakban pedig még Európában (és MAgyarországon is !) általánosnak mondható - kevés olyan színházat találni, amely ne alkalmazta volna. Ezért - kifejezetten a színházak, rádióállomások és egyéb, kevésbé jelentős professzionális felhasználók részéről keletkezett űrt kitöltendő - a TASCAM (a TEAC professzionális részlege) még tavaly is piacra dobott egy továbbfejlesztett, CD-játszóval kombinált professzionális MD felvevőt/lejátszót (MD-CD1 MKIII) az USA-ban (de Európában is kapható).
A Magyar Rádió is csak mostanság selejtezte le az MD technikáját, igaz, hogy ott valóban főleg csak a riporterek használtak kombinált diktafon-walkman készülékeket, vagyis a hazai felhasználás látszólag igazolja az Ön állítását, de ez globálisan már nem áll meg (a színházak tekintetében pedig még itthon sem).
Megjegyzem a MiniDisc-ről jóval több "jön le", mint amit a hagyományos FM Stereo adás át tud vinni.
Végezetül had jegyezzem meg - talán jellemzi a hozzászóló MiniDisc technikával kapcsolatos tájékozottságát (amelyet más területen nem kérdőjelezek meg, de a MiniDisc tekintetében kénytelen vagyok) - , hogy olyan, hogy "ATRAC II" nincs és nem is volt.
Az ATRAC változatokat eleinte úgy jelölték, hogy az ATRAC és a verziószám közé egy szóközt tettek. Így az első Sony készülék az "ATRAC 1.0" verziót használta, majd a következő már az "ATRAC 3.0" verziót és így jöttek sorba a 4.0 a 4.5 a "Type R" a Type R DSP" stb.
Az ATRAC generációkat viszont szóköz nélkül írják le, így ezek mind az "ATRAC1" változtai voltak és úgy kellett volna jelölni őket, hogy "ATRAC1.1.0", ATRAC 1.3.0", ATRAC1.4.5" stb. Ezek lényege, hogy egymással oda-vissza kompatibilisek, vagyis bármely verzióval felvett zene bármely más verziót használó készülékben lejátszható.
Ezt követte egy nagy ugrás, az hosszanjátszó tömörítési algoritmus, amit azért neveztek el ATRAC3-nak (szóköz nélkül !), mert az ATRAC2 már foglalt volt, viszont jelezni kellett, hogy az LP2 és LP3 módban megírt lemezek már nem játszhatók le a korábbi ATRAC változatokkal. Ezt követte az "ATRAC3plus", amit az MD-PC kapcsolatot biztosította és NetMD funkcióval ellátott készülékekben alkalmazott verzió. Végül jött a Hi-MD, s bár az már egy másik történet, az ATRAC fejlődése ennél meg is rekedt.
Az ATRAC2 (szóköz nélkül !) viszont az általános (nem zenei) adattömörítési algoritmus megkülönböztető neve, zenei rögzítéshez nem alkalmazható, a zenefelvevő készülékekben felvett anyagok nem játszhatók le és vice versa. A verziót saját fejlesztésű fényképezőgépekben, speciális adatrögzítőkben és - csodák csodája - stúdió keverő-felvevőben használta a Sony (és más gyártók, pl. a Yamaha is).
Ebben a sorban a római számozás tökéletesen rendszeridegen és nem is létezik, soha nem is létezett - az ATRAC II formula így nem értelmezhető.
Nos, kedves Kiss Béla László, ezek után nem maradt más, mint hogy egyszer összefusssunk és - ha tényleg érdekli a téma és van türelme hozzá - végignézze azt, amit a MiniDisc technikában (gyűjtőként) jó időpillanatban mutatni tudok, illetve a megnézett készülékekbe bele is hallgason. Csak ismételni tudom magam - le fog esni az álla (s talán a füle is... :-)!
Tisztelettel
djpese
hangszoros: Köszönet a komoly ismertetőért hangszoros.hupont.hu
Nekem egy sony mxd-d1 tip. készülékem volt, cd-md kombó. A cd-ről felvett anyag - érzékeim szerint - kissé kásásabban szólt vissza, mint a cd-ről. Próbáltam rádióból is felvenni, illetve a U2-Zooropa c. lemezével kisérleteztem sokat.
(Amúgy rossz vége lett a dolognak, eladtam a vé betűs oldalon és nem fizették ki.)
Kedves CernaGeza !
Sajnálom, hogy kedvezőtlen tapasztalatai voltak a MiniDisc-kel, különösen, hogy a "kásásság" a legkevésbé jellemző az MD készülékek végén kijövő hangra, sokkal inkább fordul elő a kevésbé igényes készülékeknél, hogy a megszólaló zene túl "crispy", azaz túl kristályos, karcos, ropogós.
Igaz, hogy az MDX-D1 a Sony első CD/MD combója volt (1998-ban dobták piacra), de addigra már épp eleget tudtak a MiniDisc-ezésről, tehát a kásásságot nemigen tulajdoníthatjuk sem a készüléknek, sem az akkor használt ATRAC 4 vagy ATRAC 4.5 verziónak. A D1-nek ugyan több gyemekbetegsége is volt, épp ezért nagyon gyorsan - még ugyanabban az évben - piacra is dobta a Sony a tökéletesített D2 modellt, de eddigi tudomásom szerint a D1 gyermekbetegségei nem a zene minőségével voltak kapcsolatosak. Vagyis nem vonom kétségbe a tapasztalatát, csak nem értem hogy bírt kásás lenni - kár, hogy megszabadult a készüléktől, szívesen meghallgattam volna (s magam is szívesen mutattam volna pár holtbiztosan nem kásás felvételt, melet hasonló kategóriájú - tehát nem profi, nem hi-end - készüléken csináltam).
A v-betűs oldalon mindig van pár kókler ügyeskedő, de a közel másfélmilliós tagság döntő többsége normális, becsületes, korrekt. Ma már elég komoly jogorvoslati lehetőségeket érvényesíthat az átvert eladó vagy vevő a portál üzemeltetőjén keresztül, remélem Ön is élt ezzel és a készülék értékének legalább egy része megtérült.
Rossz tapasztalatai ellenére nagyon örülök, hogy hozzászólt a MiniDisc-es témához - elég nagy még a rajongótábor és ebből is tanultunk.
További sikereket, üdv:
djpese
Nekem is volt illetve van, és elvoltam vele, de nyugdíjaztam ezt a technikát. A felvételi móddal volt bajom, hogy ha egy órányi anyagom volt akkor a felvételhez egy óra kellett. Ahogy ezt elnézem ez egy első generációs író lehet, tehát a maximum tárolókapacitás 74-es lemez esetén 2x74 perc monoban, illetve 80-as lemeznél 2x80 perc szintén monoban. Ennek a kenwoodnak is tudnia kell ezt. Nekem anno MDLP-s gépem volt ott már 2 helyett 4 felvételi mód van, stereo , mono, LP2, LP4. A mono és az LP2 tárolókapacitása időben ugyanannyi, a maximum az LP4, ami egy 80-as lemez esetén 320 perc. LP4-et haszáltam többnyire, de többször észrevettem hogy a zene itt ott már torzul. Ha egy lemez LP2-vel vagy LP4-el van megtöltve akkor egy első generációs író nem fogja lejátszani azokat. A felvételi módokat viszont lehet keverni, nem muszáj egy lemezt kizárólag egyféle felvételi móddal megtölteni, tehát egy lemez akár mind a 4 felvételi móddal tartalmazhat anyagot vegyesen. Analóg felvételkor ha van kb 2 mp csend automatikusan beillesztésre kerül egy trackmarker, és ha megint van jel akkor egyet ugrik a számláló. Egyébként tetszőleges markerek is elhelyezhetők meglévő felvételen belül, sőt meglévő markereket is törölhetünk, vagyis szerkeszthetjük a lemezt, de a trackek sorrendje is variálható. Digitális bemenetnél nem kell ez a 2mp csend se, ha a cd-n ugrik egy track automatikusan ugrik a mindiscen is. Vannak korlátok, hogy pl különböző fevételi móddal készült részek nem vonhatóak össze, sőt ugy rémlik ha azonos a felvételi mód de különböző bemenetről készült akkor se. A lemezek élettartamát tekintve, a lejátszók illetve az írók előbb mennek tönkre, én egy lemezt nagyon sokszor irtam olvastam, de a lemezzel magával soha nem volt baj. Amikor az íróm megadta magát hiába akartam felvenni a lemezre mindig elszállt valami hibával, és ilyenkor a meglévő felvételek is elvesztek a lemezről. A lemez maga nem ment tönkre, csak üres állapotba került. Adatvesztésem más okból nem volt soha, jóval megbízhatóbb mint egy kazetta vagy flopilemez. Azóta lett már HIMD szabvány is ami még ennél is többet tud de ott már maga lemez is más, azt nem ismerem.
......okosabb lettem, a mágnességgel nem kell vigyázni?
Nem, mert a Kerr-effektus csak megfelelő koncentrált hőmérsékleti környezetben érvényesül.
Egyébként ezek nem szép régi rádiók, bazári dekadens vackok, 10 év múlva már sehol sem lesznek. Ezekből nem fog válni gyűjtői érték.
Most kaptam Vaterás ismerősömtől a kiegészítő infókat:
"A te készülékedet tudomásom szerint 1997 Karácsonyára dobta piacra a Kenwood, 1998-ban még vidáman gyártották.
Amúgy egy mikrotorony opcionális (és illeszkedő) része volt, amely a következő komponensekből állt:
- R-SE7 (AM/FM reciever, "A" osztályú erősítő)
- DP-SE7 (CD deck)
- X-SE7 (kazettás deck)
- DM-SE7 (MD deck)
- LS-SA5 (hangfal - 6 Ohm 30 Watt))
- RC-MSE7 (távirányító)"
Köszönöm "djpese" információit! Ő olcsó MD lemezeket is árul.
Más: ezek szerint ráhíbáztam a gyártási évre!
...... bár ugy tudtuk, már nem gyártották, de mégis:
http://index.hu/tech/2011/07/08/a_sony_leall_a_minidisc_walkman_gyartasaval/
Lám, lám...
Minden fórumban vannak „megmondó emberek”, akik (szerintük) a „szakma krémjét”, vagy „elitjét” képezik. Sokszor az ad (nekik) egy vélt bizonyosságot a tudásukról, hogy sokmindent láttak, hallottak, vagy épp "X" db. készülék átment a „kezük között”. Eme hamis biztonságérzet (a tudás meglétéről) elringatja őket önnön szemük előtt.
Aztán jön a „koppanás” amikor egy többoldalas és valóban szakmai kiigazítás történik. Ilyenkor marad a vészkijárat és a meg nem szólalás :-))
üdv.: oldtimer
Kedves "oldtimer"!
Érdekes volt majd 12 év után hozzászólást olvasni a MiniDisc témához, de annál inkább kösz.
Egyébként nagyon igaza van. Én a megjelenése (1992) óta vagyok MiniDisc használó, rajongó, gyűjtő és az a tapasztalatom, hogy mindig az szólta le legjobban a technikát, aki maga csak hallomásból ismerte, de soha nem próbálta, nem hallgatot rajta zenét, netán még MiniDiscet sem fogott a kezében. Aztán ha sikerül megismertetni őket a valósággal, akkor meg a főkritikusoknak is leesik az álla és nem győznek csodálkozni. Mindennek oka a Sony halovány marketingjében keresendő, ezért nem is szoktam a leminősítőkre orrolni: a MiniDisc technika sosem vált igazán széles körben ismertté. Sokkal elterjedtebb volt mondjuk Angliában, Ausztráliában, az USA-ban, ahol még járnak olyan pickupok meg egyterűek meg SUV-ok, amelyekbe MiniDisc lejátszót is tartalmazó 2 DIN-es autó-hifi torony volt beépítve (vagy 50-60 féle típust lehetett ezekből kapni, annyira népszerűek voltak). Japánban pedig mind a mai napig széles körben használja (a lakosság is) a MiniDisc-et, egy kis kadó 2020-ban még adott ki műsoros MiniDiscet...
Más kérdés, hogy akinek az érdemi (tényfeltáró) kommentemre annyi volt a reagálása, hogy az audio-technikatörténet e jelentős (bár zsákutcába futott) állomását tartalmazó készülékeket „bazári dekadens vackoknak” nevezte, azzal már 12 évvel ezelőtt sem tartottam érdemesnek vitatkozni.
1.
Egyrészt a szépség relatív, a technikatörténetben meg különösen az. A technika rohamosan fejlődik – attól, hogy valami a kornak megfelelő köntösben jeleníti meg a kornak megfelelő technikát, még nem lesz „dekadens bazári vacak”. Vagy ha igen, akkor a „szép régi rádiók” is azok voltak a maguk korában, nem logikus? Vajon a a TGV vagy Shikanzen villanymozdonyok is bazári vackok a „régi szép” gőzmozdonyokhoz képest csak azért, mert más technikát jelenítenek meg másfajta köntösben?
2.
Másrészt majd egyszer ezek is „szép régi” készülékké válnak, mint a régi rádiók. Amik a mai szemünknek tényleg szépek, mert egy letűnt kort testesítenek meg. A mai kor is le fog tűnni, 50 év múlva a mai tárgyak is szépek lesznek az akkori szemeknek.
3.
Az asztali deckek nagyjából hasonlóan néznek ki, ám a MiniDisc walkman-ek többsége önmagában is design műremek. Noch da zu, ahogy a Sony második kazettás walkman típusa, az 1981-ben piacra dobott WM-2 annak idején IDEA design nagydíjat kapott (akkoriban az IDEA volt a világ legrangosabb formatervezési díja), úgy az utolsó MiniDisc walkmant, a 2006-tól forgalomba hozott MZ-RH1-et Red Dot design nagydíjra értékelték (manapság már a Red Dot számít a legrangosabbnak, arra hajt minden cég). Az RH1 valóban különlegesen szép a kicsit mart, kellemes tapintású fémfelületeivel és azzal, hogy eleve alig egy picit nagyobb magánál a MiniDiscnál, vastagságra is csak kb. kétszer akkora, okos és jól elhelyezett kezelőszervei és kijelzői vannak és egészen eszméletlen technikát zsúfoltak bele széleskörű beállítási lehetőségekkel és logikus menürendszerrel. Önmagában egy ékszer.
Abban van némi igazsága Kiss Béla Lászlónak, hogy miközben mondjuk ebbe az RH1-es walkman-be beleépítették az akkor a legigényesebbek közé sorolt DA/AD átalakítót, azonközben beleraktak egy-két olyan műanyag alkatrészt is, amitől égnek áll az ember haja. Ahogy mondjuk a „régi szép” rádiók jórészében is egy teljesen közönséges, olcsó cérnával tekerésztük a hangológombot... :-)
A jó hír még az, hogy a „dekadens bazári vackok”, azaz a MiniDisc készülékek ára a gyűjtői piacokon lassan, de rendületlenül kúszik felfelé, ahogy már ez a ritkaságoknál lenni szokott... :-)
Mégegyszer köszönöm - így közel 12 év után is - a támogatást, üdv:
djpese
Kedves djpese!
Előrebocsátom, hogy nem Pap a családnevem és a foglalkozásom sem ez :)
Csak a mondás jutott eszembe, hogy „Jó pap is holtig tanul”.
Annak részleteibe most nem mennék bele, hogy fel-felbukkannak olyan "ministránsok" akik legfeljebb ha 30-35 évesek, de már „öreg papnak” érzik magukat :-)
Szóval. Én bár „Kenyerem legjavát már megettem”, de most eszem a maradékot :-D
Vagyis nem vagyok még a 6. X. közelében sem olyan, hogy ne tudnék bárkitől bármit is tanulni. De emellett bátran vállalom, hogy azért valami kevés tapasztalatom van itt - ott ;)
Pláne az embereket szeretem (úgymond) tesztelni. Ez már közel 40 éves hobbi nálam. Megesett még a 10-es éveim végén, hogy ha történt velem valamilyen „szoktatlan eset” ezt elmeséltem a munkahelyen egy kollégának és figyeltem a válaszreakcióit. Aztán másnak és megint másnak is elmondtam ugyanazt és szintén figyeltem. Persze, fontos emellett az önismeret is. És az a fogalom is, hogy valaki intellektuálisan becsületes-e.
Na, és itt lép be két tulajdonság ami majdnem ugyanaz. A szociopata, és pszichopata viselkedészavar. Sajnos ebben az ördögi világban ők vannak felül. Ugyanis az uralkodási vágy igen erős bennük. Emellett a másik jellegzetesség, hogy rendkívül érzelemszegények. Ezen szoktak megbukni. Legalábbis velem szemben. Arról nem is beszélve, hogy mivel saját érzéseik nincsenek és amit mutatnak az csupán betanult szerepjátszás ezért a másik amin lebuknak az a túljátszása a dolgoknak.
No, de ezeket csak érdekességként írtam.
Szóva a „vezérfonal” az uralkodni vágyás, és emellett még egy dolog, hogy soha, de soha nem ismerik el ha hibáznak. Egyszerűen kimagyarázzák, és a lényeg az, hogy mindig ők legyenek felül (nyeregben).
Uralják a szembenálló felet akár fizikálisan, akár érzelmileg, vagyis érzelmi nyomás, ráhatás alkalmazásával.
Páratlan élmény! Ezt senkinek sem kívánom. De nekem hónapokkal ezelőtt részem volt benne!
Méghozzá egy vezető beosztásban dolgozó nő volt az illető. Nem részletezem, de percek múlva már a vészkijáratot kerestem a Boltból kifelé.
Összegezve: Van a határozott ember, akit észérvekkel meg lehet győzni. És van aki makacs és nehéz vele. De a pszichopata sohasem fog elnézést kérni, vagy netán bocsánatot, hanem ő mindenben és mindig felül akar maradni.
Neki uralni kell a másikat, mert ő erre született, vagy „ne adj Isten” erre predesztinálta őt az evolúció :D
Végül: Köszönöm a sok hasznos ismeretet ami eleddig kimaradt az életemből.
A végszóhoz annyi fűznék, hogy amikor bejött a VHS videómagnó a kereskedelembe és a köztudatba, akkor egy szakember „szupergagyi”-nak nevezte.
Nyilván mert egy „öszvér” technológia az is. Tehát van benne "űrtechnika" és az egész kissé „fapados” is. Főképp a 2MHz-es videóátvitelt kritizálták sokan. Jóllehet a szervorendszere sok készüléknek szinte csodaszerű technológia.
De ez nem az én véleményem, hanem szekemberektől való.
És ettől még nem biztos hogy 100%-ban megállja a helyét.
üdv.: oldtimer