Nekem is volt pár. A legkisebb 75Mhz, a legnagyobb 233Mhz. Ilyen kerámiásból 166Mhz a legnagyobb. Lehet töltök is ide fel pár ritkább procit a 80-as 90-es évekből.
Eleinte dos, a 3.1 nekem kimaradt, aztán win95, win98, ME. Személy szerint a Win XP-ig éreztem hogy valóban érdemi fejlődés történt. Nyilvánvalóak voltak az előnyök, látványos volt az újulás. Ami ezután jött meg ami most van az már erőltetett, túlbonyolított, mesterkélt. A mai számítástechnika szerintem ámítástechnika, aminek a lényege az hogy különböző trükkökkel a meglevő rendszerek alatt folyamatosan vágják a fát. Egy lehúzás az egész, érdemi fejlődés gyakorlatilag nincs.
Tulajdonképpen az egész „ámítástechnika” a „pénzszövetség” -ről szól. Vagyis olyan ez mintha a személygépkocsikba évről-évre újabb üzemanyagot fejlesztenének, amely csak és kizárólag új kocsikat tudna meghajtani, és a régi autók csak 20-30 kilométeres sebességgel döcögnének vele.
Így az újabb programokhoz (értsd. pl. Irodacsomag) újabb és erősebb hardware szükséges.
Valaki egyszer leírta, hogy a mostani gépe legalább 50-szer erősebb és gyorsabb mint a régebbi gépe volt, de ezáltal ő mégsem tud 50-szer gyorsabban szöveget szerkeszteni.
Nyilván jobb egy újabb PC, de ez csak a látszat sokszor.

Valamikor nagyon menő volt. Volt aki csak álmodott róla, más meg megvette. Aztán egy idő után jobbra cserélte.
Az egész "PC hobbi" arról szólt, hogy mindig újabbat, gyorsabbat kell venni.......
Mint a kutya, amelyik a saját farkát kergeti körbe, körbe :(
:: Kalmopirin
Eleinte dos, a 3.1 nekem kimaradt, aztán win95, win98, ME. Személy szerint a Win XP-ig éreztem hogy valóban érdemi fejlődés történt. Nyilvánvalóak voltak az előnyök, látványos volt az újulás. Ami ezután jött meg ami most van az már erőltetett, túlbonyolított, mesterkélt. A mai számítástechnika szerintem ámítástechnika, aminek a lényege az hogy különböző trükkökkel a meglevő rendszerek alatt folyamatosan vágják a fát. Egy lehúzás az egész, érdemi fejlődés gyakorlatilag nincs.
Egyetértek.

üdv.: oldtimer