Mechlabor STM-231 vágó-szerkesztő stúdiómagnó

A Magyar Rádióban ilyen készülékekkel végezték az adásba kerülő riportok és egyes zenei anyagok vágását, montírozását. Monó és sztereó hangzó anyagok vágására egyféle, monó rendszerű gépeket használtak (STM-231 és a későbbi STM-631) hiszen a cél csupán a két sáv lehallgathatósága, ami monó gépen is megrörténhet. (sztereó anyag vágásához merőleges pengét illett használni).

A nyers riportot/zenét hordozó szalagot a kezelő felhelyezte a gépre. Az első kívánt, megtartandó rész után a beépített vágókészülék segítségévell a szalagot elvágta. Utána az így kapott, "balról érkező" salagvéget átfűzte a kisebb tányéron lévő magra: a NEM kellő, eldobandó részlet után ismét vágást ejetett, majd az előző munkafázis során keletkezett szalaghoz, ragasztócsík segítségével hozzáillesztette. És így tovább, ide-oda fűzéssel elkészült az adásbba menő kész anyag, és a hulladék-szalag, a "reszli". (a szalagok szakszerű vágása-ragasztása nagy gyakorlatot igénylő, precíziós műveletsor). Az a bizonyos ragasztócsík egy spéci adagolószerkezetből, előre sliccelve, kényelmesen kihúzható volt, a Rádiónak a BASF, (később EMTEC) szállította -ld kis képen, lent (forrás: internet).

A montírozó cél-magnók előtt a vágás a normál stúdiógépre szerelt ollóval történt. Ott a reszlit vágás után a gumigörgő segítségével simán "kosárba hajtották". Természetesen a számos ragasztást tartalmazó reszli is sokszor a szemétben végezte, további használhatatlanság híján, viszont a viszonylag kevés ragasztást viselő, hosszabb (több perc) vágatlan részeket tartalmazó maradék-szalagokat később felhasználták, így takarékoskodva a drága alapanyaggal.

Maga a készülék egy 19/38cm/s sebességű, teljessáv-monó, stúdióminőségű lejátszómagnó, ugyanazzal a lejátszóerősítővel, -és fejjel, ami a "normál" változatban (STM-200) is benne volt. Törölni lehet vele (ez sokszor szükséges művelet a szerkesztés során), de felvenni nem, felvevő erősítőt és felvevőfejet nem tartalmaz. Szükség esetén adásba is ment anyag ezekről a magnókról, hiszen hangfrekvenciás átviteli paraméterei gyakorlatilag megegyeztek, ill. alig tértek el az univerzális stúdiómagnótól.

Mára teljesen eltűntek ezek a készülékek, főleg a 200-as széria. A Magyar Rádió 2002-re a vidéki stúdiókból is véglegesen selejtezte a szalagvágó-kászülékeket, mivel a PC-alapú editálás egyeduralkodóvá vált. A montírozó 231-es, majd a 631-es a lényegesen szűkösebb felhasználhatóság miatt még inkább eltűnt, megsemmisült az utókor számára, mint a 200-as, 210-es (sztereó) magnók.

A Magyar Rádióban a legtöbb hangzó anyagot, az NDK-ban pedig gyakkorlatilag mindent stúdiószalagra játszottak át (műsoros kazettákat is!!!) és ezen a médián archiválták, sugározták, lemezjátszót szinte sosem használtak (NDK).

Idehaza a kisorsós/kazettás riportermagnók teljes anyagát először átjátszották stúdiógépre, ezután montírozták. Ez a megoldás évtizedeken keresztül, iszonyatos mennyiségű hulladékot termelt még a vágómagnók használata mellett is. Ez volt a gyakorlat nyugaton is jobb híján azzal a különbséggel, hogy ott a cél-vágógépek 9,53/4,76cm/s szalagsebességet is tudtak: a kissebességű riportermagnó szalagorsóját DIN-adapter segítségével közvetlenül a vágógépre fűzték, majd vágták: kimaradt egy átjátszás és egy tekercs vagy reszli elpazarlása. A stúdiógép pedig bármilyen kommersz magnónál kíméletesebben bánik még a 18u-os szalaggal is.

A képen látható gépet nagyon méltatlan körülmények közül, hibásan sikerült megmentenem, megjavítva pihen a munkahelyi raktáramban ügyfeleim csodálkozásának és tetszésének örvendve. Fejhallgató közvetlenül csatlakoztatható hozzá, a lejátszóerősítő kivezetett mérőpontjaira, banándugókkal.

Az utolsó képen látható kedves kolléganő éppen montírozást végez egy ilyen géppel, valamikor a '90-es évek közepén, az egyszervolt Győri Körzeti  Stúdióban. Látható, ahogy a csíkos, "üres" befutószalagot a műsorrészek közé illeszti (bizony, ez egy ilyen vidám munka, -és munkahely volt  :-) )

A magnó 2016. év nyarán Kun László barátom peresztegi BEAG/ML/BRG múzeumába került.