Legvidámabb barakk



A Legvidámabb Barakk kiállítás a -2008. novemberében a Fotóhónap keretében megrendezett „Kinyílt Fiókok” címmel bemutatott az MTI fotóarchívumából előkerült dokumentarista képanyag témájának a folytatása. Jelen kiállítási anyag az ötvenes évektől kezdve mutatja be a szocialista éra hangulatát, illetve tárgyi világát.
A kiállítás törzsanyagát az MTI fotóarchívumából válogatott mintegy 200 fotó alkotja, melyek témájukat tekintve átfogó képet adnak: divat, mozgalmi képtár, sport, kultúra, ipar és mezőgazdaság mindennapjairól. Az alkotók között olyan nevekkel találkozhatunk mint: Rév Miklós, Bauer Sándor, Keleti Éva, Farkas Tamás.

Gyűjtött tárgyak
A kiállítás másik vonulatát a látogatók által „beszolgáltatott” tárgyak adják. A fő koncepció tehát a kiállítás mögött az, hogy mindenki hozzáadjon egy kis darabot a múltból, a múltjából, hogy újféleképpen és természetesen közösen fessünk arcot a szocializmusnak. Az így begyűlő tárgyak esélyt kínálnak egyfajta játékra, hiszen mi magunk, a tárgyak felajánlói alakíthatjuk emlékeinkből, történeteinkből a kiállítást olyanná amilyen lenyomatot a kor bennünk hagyott, egyfajta személyes történelemírás ez. A hangulatot pedig hatvan, a szocializmus kulcsszavait, személyiségeit és koncepcióit magyarázó szócikk segíti, melyhez nyolc tematikus téma-panel társul.
A tárlat 800 négyzetméteren hívja emlékezni a 30 fölöttieket és megismerni a múltat a fiatalabb generációt. A tárlat visszatekintés, ugyanakkor felhívás a jövő újragondolására!

Kísérőrendezvények
A kiállításhoz három hónap nyitvatartási ideje alatt kísérőrendezvények társulnak: kerekasztal-beszélgetések, fórumok és könyvbemutatók, személyes visszaemlékezések és korabeli filmek, reklámfilmek, családi mozik vetítése, a kiállítás folyamatosan bővülő anyagához pedig folyamatosan kapcsolódó rendhagyó tárlatvezetések is társulnak.

A kiállítás címe : Legvidámabb barakk - múltidéző kiállítás a VAM Design Centerben
Ideje: 2008.12.10-2009.03.15., hétfőtől vasárnapig 10-18 óráig
A látogatók által felajánlott tárgyak behozatala minden hétköznap 10-12 óráig történik a VAM Design Centerben
Helye: Vam Design Center , 1061 Budapest, Király utca 26.
A kiállítás területe: 800 négyzetméter
Kiállítási anyagok: MTI Fotóarchívumának válogatott gyűjteménye, folyamatosan bővülő gyűjteményi anyag a látogatóktól és magángyűjtőktől
Információ: http://www.vamdesign.hu/barakk/
kérdéseikkel, személyes történeteikkel a barakk@vamdesign.hu e-mail címre írhatnak az érdeklődők
Jegyárak: felnőtt: 1500 Ft
diák, nyugdíjas: 1000 Ft
azok, akik decemberben hoznak be tárgyakat, a kiállítás ingyenesen megtekinthető, januártól pedig a tárgyakat behozóknak kedvezményes jegyet biztosítunk (a tárgyak kiválasztása és elfogadása a kiállítás kurátorának döntése alapján történik)

admin képe

jegyet lehet nyerni a kiállításra!

ÁDY képe

Láttam a kiállítást, nagyon jó ajánlom mindenkinek!
1945-től 1955-ig, vannak most fotók, sajnos még tárgyakból elég kevés van.
Fel is rakok pár képet.
Admin ha gondolod a blog aláfűzheted.

A VAM DESIGN Bp Király u 26 alatti kiállítótermében
kiállitást rendeztek, ahol kis kiadvány-lapot is osztanak.
10 üvegezett tárolóban több mint 200 játék látható, a
"legvidámabb barakk" kiállitás első (40*7 méteres) termében.
A tárgyak izelítőt adnak, felölelik az átmeneti
"államosítási" időszakot, a nagy "Elzett" lemezkorszakot,
de nem felejtjük a "müanyagos", majd a "logikai játékos"
korszakot sem.
A falakon felnagyított játékdobozok és korabeli fotók
(gyermek + játék) láthatók, a hét végétől.

ÁDY képe

Akkor megint el kell mennem megnézni  ;)

Ha sokat frissítenek, drága kiállítás lesz a végére!

admin képe

A cikket feltettem ide és igértek 4 jegyet, amit gondoltam kiosztok valamlyen formában köztetek. Azóta is küldik!

Legvidámabb