Centrum Újpesti Áruház


Forrás: 
Saját Csányi Tibor gyűjteménye
Centrum Újpesti Áruház
NGA képe

Emlékeztek a lemez illatára? Amikor végre megvolt rá a pénz, és elmehettem megvenni (akkor azért nem mindennap vettünk lemezt) és beléptem a lemezboltba, akkor megcsapott egy igazi, semmihez nem fogható illat. Majd megkaptam a stócból a felső lemezt, és hozzá egy pont akkora szatyrot, hogy belefért a lemez, majd indultam haza. Otthon ahogy kivettem a lemezt, még tapadt hozzá a papir, kisesett a blokk, mert ugye azt berakták a lemez boritóba. Maga a boritó is olyan friss, ropogós volt, jól esett megfogni, volt mérete. Majd jött a rituálé, felrakni a lemezt, szépen megtisztitani, mert ugye azonnal vonzotta a port, tűt finoman a befutó fölé rakni, majd leengedni a kart. Finom kis reccsenés, ahogy megtalálta a barázdát, és megszólalt a zene. Jó volt látni, ahogy forog a lemez, finoman úszik felette a hangszedő, és az egész rendszer működik. Láttam a zenét :-) Azt a mai cd-n nevelkedett világnak elmesélni sem lehet. Én ezért szeretem a hanglemezt.

NofreT képe

De szépen megírtad!

Csuby képe

Szeintem is, átérezhetően szép írás.

És ez így volt, ezt csak az tudja aki vásárol, hallgatott LP-t.

NGA képe

Bevallom, én őskövület vagyok, mivel szinte csak LP-t vagy kazettát hallgatok. A hétvégén is vettem 2 madonna lemezt, szinte vadonat ujak voltak, nagyon jó volt végighallgatni őket. Én egyszerűen nem szeretem a cd-t, nincs meg a hangulata. Nekem kell az, hogy végighallgatom a lemezt, közben kézbefogom a boritót, ami kellő méretű, nem pedig csak akkora, mint egy papirzsebkendő. Nincs sok lemezem (olyan 300 db van csak) de mindig találok magamnak a hangulatomhoz illő lemezt.

Valamilyen módon valahogy nem szeretem a CD-ket. Én is csak és kizárólag lemezt és kazettát hallgatok, bár én nem vagyok "őskövület ",

de elég sokan annak tartanak emiatt- amit én nem értek persze!

Ha hallgatok is utazás közben zenét akkor azt nem I phone vagy extra kicsi MP3-ak ról, hanem Walkmanről. Szeptemberben például mikor úgy mentem iskolába, hogy a walkman a kezemben volt azon csodálkozott a fél osztály, hogy az meg mi! Volt olyan aki tulajdonképpen megkérdezte, hogy a kazettának miért kell forognia!! De igaz rajta nem kellett csodálkoznom, még a bőre alatt is pénz lehet! Egy sónak is száz a vége, lényeg az, hogy a kazettának és az LP- nek van hangulata, szaga mérete, és ez az ami a cd -k ben és az MP3-ak ban már nincs jelen! 

Így igaz!

ml

oldtimer képe

Nem is tudom még mit lehet hozzátenni.

Talán, hogy az LP-knek elérhető ára volt. Amikor a KERAVILLban megvettem a Dire Straits - Communique című LP-jét (asszem) 300 forintért, és még másik 2 lemezt akkor nem éreztem úgy, hogy most egy ideig nem vehetek semmit mert kifutottam a keretből.

Pedig az esztergályos fizetés nem miniszteri volt :-)

Ma ha szeretne valaki egy új LP-t venni, akkor bele kell nyúljon a zsebbe. A használt lemezek még csak, csak. De ma már nem egszerű LP-t venni. Jó, nem mondom volt olyan dupla album amit Ausztriából hozott valaki 1200 forintért a 80-as évek közepén...

 

No, igen. Az mp3, a PC-s zenehallgatás, valahogy olyan "gépzene", és valahogy "konzervízű" még a CD is. De jobb híján be kell érnem vele.

 

Nekem meg "Orsósmagnó nosztalgiám" van. Forognak a nagy orsók és a műszerek mutatói kilengenek... Hmmmmmmmmmm...

És szól a zene ;)

üdv.: oldtimer

Gyönyörűen megírtad, igazi időutazás. Úgy emlékszem, hogy a fényes' borítójú Pepita lemezeknek volt különösen erős, kellemes, olyan aromás-édeskés illata. Pl. az 1981 nyarán vásárolt Hungária Rock and Roll party lemezemnek még halvány nyomokban, de még egy picit érezni ezt az illatát. A matt borítójúaknak (pl. Bródy János: Hungarian Blues) nem volt olyan erős illatuk emlékeim szerint, de azok is kellmes "szagúak" voltak.

teslaeltos képe

Az sem véletlen hogy az igazi Dj-k is LP-ről nyomatják....... nyomatták.....

Az a csókszájas lemezborító nem az 1987es MODERN HUNGÁRIA: CSÓK X CSÓK ?  ez:  https://www.youtube.com/watch?v=cAutaXVTCBA

 

"Biztos jó munkásember" S.Balázs Szfvárról Vénülő RETROgyűjtő

veroka képe

De igen, az a lemez.

 

link