Népstadion televízión


 A Magyar Televízió első adása 1957 május 1-én volt és októberben már a Népstadionból közvetítettek. Ezt az Érdekes Újság hátsó borítójáról tudtam meg, amit meg is osztok veletek. A képek a Népstadionban, a cikk pedig egy kultúrházban elhelyezett televízión keresztül látszó közvetítésről szól. Szerintem ekkor még magán házban nem nagyon volt készülék.

 

"Az Egressy Gábor Művelődési Házban sokan összejöttek vasárnap délelőtt, hogy televízión nézzék meg az MTK—Dózsa és a Ferencváros—Vasas mérkőzést. Vasárnap délelőtt volt! Sütött a nap, a Népstadionban több mint hetvenezren foglaltak helyet, A Művelődési Házban Pallós János, az egyik vezető felállította a terem közepére azt a televíziós készüléket, amelyet nemrégen a Szovjetuniótól kaptak ajándékba. A hallgatóság azonnal négy pártra szakadt. Az MTK—Dózsa második félidejét Szepesi György közvetítette. A Ferencváros—Vasas mérkőzés mindkét félidejét közvetítette a televízió. Itt Gulyás Gyula és Korda Zoltán hangja volt az »aláfestő muzsika«. Egy-egy gólnál kultúrházban is tapsra lendültek a tenyerek. A szavalótanfolyam növendékei szinte lélegzetvisszafojtva szurkoltak a csapatoknak.

A monitor látja

Gulyás Gyula a felvett jelenetet és elmondja, hogy mi történik a mérkőzés egy-egy pillanatában (Bohanek Miklós felvétele)

A jelentések szerint nemcsak Budapesten volt jól vehető az adás, de Szolnokon. és Győrött is lehetett »venni« a kettős rangadót, majd a magyar—német atlétikai mérkőzésről készült »hangképeket«.

Germar a Magyar Televízióban.

Az Európa-csúcstartó német gyorsfutó nyilatkozik Szepesi Györgynek. Mindkettőjüket felveszi a 4-es számú "ördöngős" kamera

Hogyan történik mindez? A televízió helyszíni közvetítő autója a Népstadion tribünje alatti betonútra gördült be. Aztán elhelyezték a kamerákat: három felvevő gépet állítottak a stadion különböző pontjaira. A díszlelátó előtt riporter állást készítettek. A kamerák felveszik az egyes jeleneteket és a másik pillanatban az elektromos rezgések megérkeznek az autóba. Az ezekből keletkező képeket a rendező és a kép-mérnök kiválogatja. A képeket a Széchenyi-hegyre sugározzák szét.

Munkában a kamera

Az autóból kap képet a riporteri állás is. A beszélő egy úgynevezett monitorba néz. Nem a mérkőzést nézi, hanem a monitort és amit ott lát, arról beszél, tehát a képet ismerteti. Így érkezik aztán az egész a közönséhez. Három-négyezer televíziós készülék van most nálunk forgalomban. Magánszernélynél még kevés van. A legtöbb művelődési házankban, éttermekben, eszpresszókban található, ahol sok százan kísérik figyelemmel, a kísérleti leadásokat."

Pataky Károly (Bohanek Miklós felvételei)

 

 

A televíziós felvevőgép - mialatt lent a pályán csatázik a Ferencváros a Vasassal - felveszik az izguló szurkolókat

 

EZ itt a varázsautó

Itt keverik az elektromos rezgésekből keletkező képeket és hangokat és továbbítják a Széchenyi-hegyi leadónak

 

Az eredeti cikk itt!