Technokol


Forrás: 
Saját
Technokol

Emlékszem erre, még a suliból. Utána jött a lightos verzió aminek már kék-zöld tubusa volt.

Én úgy emlékszem hogy már a 80-as évek elején is volt Technokol.

Ajaj, de még mennyire. Hát a szipuzás tipikus 80-as évekbeli jelenség volt, azt pedig technokollal csinálták.

Sőt!!! Már a '70-es években is! Akkor voltam általános iskolás, és úúúúútáltam, mert abszolút nem tudtam rendesen bánni vele.Nyúlt, mint a rágó, folyt oda is ahova nem kellett volna. A kezünkről csak lekopott, lemosni nem lehetett. Kiborító volt.
Sok gyerek szerintem ebbe bolondult bele, aztán rájöttek, szagolgatva sokkal jobb...

Mi direkt kentük össze a kezünket, karunkat és szépen lehámoztuk (leckeírás helyett). Az írkát is összekentük, mert miért ne? Ragadt minden, csak az nem, aminek kellett volna.És szipuztuk mi is :) A maiak is ezt csinálják legalábbis a rokonságomban levő 8-12évesek. Lehet, csak a mi családunk hibbant? :)))

még most is. És ugyanilyen piros tubusban. :) Zsófi

Vid képe

Én meg kis galacsinokat gyúrtam belőle. Egyszerű volt, egy adagot kinyomtam egy papírra, hagytam egy kicsit száradni, majd amikor kevésbé volt folyós, akkor elkezdtem gyúrni. Közben a nyúlós massza szépen lesztdte az ujjaimról a koszt, és a végére egy masszív sötétszürke tónusú nyúlós-ragadós valami lett beléőle. Én csak galacsinnak hívom, mert jó volt mások hajába dobni, de sokak szerint inkább hasonlított egy kiadós (bocs a kifejezésért) náthás takonyra. :)

Feribá

  ...ja és a kupakot sem lehetett visszacsavarni, ha a végére rágyógyult az anyag, ha igen, akkor viszont a piros kupak kettétört.

Vid képe

Nekem ez mai napig fennálló problémám. Ha picit jobban rácsavarom a kupakot, és esetleg belül van egy kis beszzáradt anyag, akkor a kupak teteje megreped, és vagy kifolyik egy kis cucc, vagy beszárad a tubus végébe a ragasztó.

Én is bírtam :-)

És ez szerintem sokkal jobban ragasztott, mint a mostani ragasztók. És tök jó illata volt :-) bírtam a ragasztós technika órákat :-)

A kék már nem radadt anynira sehova. És az ilalta -azaz - szaga is förtelmes volt, azt nem szagolgattam.

Ez a piros volt az igazi :-)