Mosókonyhai főzőüst és fateknő


nyito.jpg

Mi volt a mosógépek előtt, ha az ágyneműt, törülközőket,  durvább vászonneműt tisztító  "nagymosást" kellett végezni? A Patyolat.  Pontosabban a Fővárosi Patyolat Vállalat, amelyet 1952-ben alapítottak, és fénykorában több mint 200 üzlete volt. És mi volt a Patyolat előtt? A mosókonyha és a mosónő.

A házak többségében közös mosókonyhát alakítottak ki. Berendezése: főzőüst, hidegvizes medence, fateknő. A nagymosás időpontját egyeztetni kellett a mosónővel. Előző nap este a háziak a mosnivalót beáztatták szappanos vízbe. Azután kora reggel befűtöttek az üstbe. Így, amikor megérkezett a mosónő, már volt melegvíz. A beáztatott ruhát a fateknő oldalához szorítva, mosószappan és suroló gyökérkefe segítségével átsurolta. Majd öblítés, ami  után következett az üst másik funkciója: a víz felforralásával a ruha "kifőzése". A mosás a hidegvízes medencében való ismételt öblítéssel zárult.

Télen a zárt ablakú mosókonyha atmoszféráját a nagy meleg, a nagy gőz, a nagy szappanszag adta. Nehezen felejthető.

Talán a fiatalok számára mindez újdonság.

 

1939-ben épült ház alagsorában talált főzőüst. (Fénykorában a falat természetesen vízálló cementes vakolat borította.)

 

A víz felmelegedését fafedő segítette.

 

 

Az üst kívül-belül zománcozott, kb. 60 liter űrtartalmú.

 

Az üst alatti tűztér.  Belső fémvázzal és fémperemmel megerősített samott-falazás.  Fa- és széntüzelésre egyaránt alkalmas volt.

 

Felirat:

SAMOTIN

NÁGEL JENŐ

BUDAPEST

XIII. JÁSZ U. 116.

 

Nyitva

 

És a másik alapkellék: a fateknő. Hokkedlin állt, és eredetileg kivül sárgára volt festve.

 

A két végén képzett perem szolgált a suroló gyökérkefe és a mosószappan elhelyezésére.

 

60-70 éves kora ellenére illesztékei szilárdak és hézagmentesek (persze a deszkák sűrűn tele vannak a szú rágta lukacskákkal).

 

Oldalainak ez a kitünő illesztése nem csapolással, hanem szögeléssel történt (hozzátéve, hogy a deszkákat rendkívüli pontossággal kellett méretrevágni, -  még Black&Decker körfűrész hiányában is).

 

 

 

admin képe

Bár minden rozsdás, kopott, de a képek nagyon szépek.

leguan képe

A rozsdához hatvan év használaton kivüliség kellett. A szép képekhez egy Olympus E-300-as digitális masina.

Hajaj, az emlékek.
Nem mosónő , hanem anyám, aztán száradni/teregetni a padlásra, mint József A-nál
Az öreg padlások is megérnének pár fotót
by horex

Az ember nem is gondol bele, hogy annak idején nagymamáink, szüleink milyen fáradtságos munkával mosták tisztára a ruhákat, butorvédőket, stb. Amióta mosógép van, egyre korszerübb verzióban, ez a fizikai munka már a multé. Hála istennek!

ruzslac.63 képe

Bocsi de én egy kicsit soknak találom a 250 litert, a falon, a csaphoz viszonyítva max 70 liter. Nekünk is volt ilyen /mert nem volt villany ill. gázbojler csak sparhelt/ forróvíz készítő üst. A fedő pedig olyan amire én is emlékezem. Ja amikor begyújtottak mindig pecaólmot olvasztottunk.

 

 

leguan képe

Hát, nincs kizárva, hogy elsaccoltam. Majd lemérem, és ha kell, javítom.

leguan képe

Tényleg elnéztem (de nagyon). 60 literes. Javítottam.

pontosan ilyen van (még) a mi mosókonyhánkban is, kissé körül van falazva.

idén sztem elbontom,már hullik szét:(

NofreT képe

Nagyon tetszik ez az összeállítás, és ilyen mosófelszerelést sose láttam eddig.

Vidéken a mosóteknő járta, amiben mellékesen a gyereket is meg lehetett fürdetni :) Nem a mosólében, hanem külön, mielőtt valaki félreérti. A tűzhelyen pedig rotyogott a szappanos víz a nagy mosófazékban.

 

Nem is tudom, hogy a vidéki nagyvárosokban mikor terjedt el a Patyolat. De meg kell mondanom, sosem vittem oda a ruhákat, a saját mosású mindig szimpatikusabbnak tűnt.

 

Vidéki városban először a négyszögletes mosógép jelent meg, erre a célra legyártott kiskocsin lehetett hazahúzni.

 

Visszatérve a képekre, biztos itt is volt mellette valami teknő, mert ebben csak kifőzni lehetett.

 

Nofre

leguan képe

Igen, volt mosóteknő (fából), még meg is van, kissé rozzant állapotban.

És a mosókonyha főzőüsttel átellenes sarkában van egy kb. 1x1x1,5 méteres betonmedence, a hidegvizes öblítés céljára.

NofreT képe

Most ezért beléptem, hogy válaszoljak. Nagy kérés volna, ha képet, képeket kérnék a mosóteknőről?? :) Hokedlira állítva pont jó magasságban van.
A napokban sokszor gondoltam rá, hogy milyen kényelmes volt az oldalára felhúzott ruhát sikálni. Mindezt akkor gondoltam, amikor a fürdőkád mellett görnyedtem, mert valamit (kiszőnyeg) ki kellett mosnom. Ezt az automatába nem teszi az ember, meg különben is. A mosdókagyló oldala még alkalmatlanabb erre a célra. Pedig néha jól jönne, mert azt a rózsaszín szalvétát, ami a bögre alatt volt, néha szívem szerint így mosnám ki, vagy legalább egyszer. Azt ajándékba kaptam, kicsit már hiányos az anyaga, de igazi damaszt.
Szóval szeretnék fateknős fényképet. Már nem is tudom mivel ápolta Anyám, de mindig patyolattiszta volt, talán trisóval? Szódával?
Ha egy kicsit beáztatod miután összeütögetted a szétszáradt csatlakozásokat, megtartja a formáját. Sajnos a legtöbb helyen mészoltásra fogták be, már nagyon régen láttam. Még az unokáid is rendezhetnek benne papírhajó-versenyt. Ha meg lefordítod, jó kis mesepad lesz belőle, amin el lehet üldögélni a kertben. Most több felhasználási lehetőséget nem is mondok :)
Nofre

leguan képe

Igyekszem.

NofreT képe

de hoztam egy képet


http://www.bandk.hu
meglep, hogy másnak is eszébe jutott a praktikus forma :)
Ezt egy kicsit ötvözték a réges-régi kézi "mosógéppel" (hullámos bordájű deszka)
Nofre

leguan képe

Kedves NofreT, íme a teknő!

NofreT képe

épp erre jártam, amikor észrevettem oldalt , hogy megérkezett! Igazán nagyon köszönöm, és még hokedlit is kerítettél hozzá! És igen, volt rajta leeresztő lyuk, dugóval. Ez a példány azért jóval méretesebb, mint a miénk volt, ami nem is csoda, mert egy ilyen mosókonyhában szinte iparszerűen ment a munka-, gondolom én. Emlékeimben úgy él, hogy egy felnőtt meg tudta fogni, emelni, de ez sokkal nagyobbnak tűnik,ezért a "játékokhoz befogni" javaslataimat visszavonom:) Nagyon szépen köszönöm! Nofre

Hoztam hozzá gyorsan egy súrolókefét is, ha nem baj.

 

súrolókefe gyökérkefe

 

ruzslac.63 képe

Frankó ,ugy látom ma nagymosás lesz. Minden meg van hozzá csak a FLORA szappan hiányzik. Ha valakinek van hát dobjon egy képet. Köszi ruzslac.63

 

 

NofreT képe

igen, még nekem is hiányzik :)
Nofre

NofreT képe

Van többb is a retronomon, pl ez:

http://www.retronom.hu/files/images/szappan.preview.JPG

 

bob szappana: http://www.retronom.hu/node/9920

 

 

Nofre

NofreT képe

A képeknél nem tudtam kinagyítani kattintással a kicsi képeket, itt pedig be van betonozva a méret, hiába nagyobb méretű az eredetileg feltöltött képed.
Nofre

leguan képe

A képeknél a mellékletként felrakottakat maga a program csökkenti le 800 pixelesre. A blogban viszont én húzom össze 500 pixelesre, mert ha nem teszem, a kép valamelyik széle nem látszódik.

NofreT képe

Igen, azt észrevettem hogy ha külön megjelenítem, akkor látható, de nem mindegyik.

Most úgy gondolom, jobb lenne külön is meghagyni a feltöltött képeket, és a kicsi, vagy kisebb nézet kapjon linket az eredeti képfelvitelhez.

Ki kellene próbálni, hogy a kicsire húzott képet kijelölni, és a link gombbal alátenni az eredeti kép helyét.

 

Az Energomathoz felrakott használati utasítás is egybe lett gyúrva- aminek akkor nagyon örültem- , de most felemás a használati értéke.

 

Nofre

leguan képe

Ezt nem igazán értem.

 

Ha külön  képeket teszek fel, akkor a határ a 800 kB, amibe akár 2000 pixel szélességű kép is belefér. Ez jól nagyítható "Originál" nézetben.

 

Ha egy képhez továbbiakat mellékelek, akkor bármekkorát teszek fel, a program lecsökkenti 800 pixel szélességűre (vagy magasságúra, ha állókép). Ez már nem nagyítható.

 

Ha blogba töltök fel képeket, bármekkorát feltehetek (linkelhetek), de ha 500 pixelnél szélesebb, akkor hiába tettem fel,  az e szélességnél túlérő részei nem fognak látszódni.

 

Tehát, mit javasolsz?

NofreT képe

Túlzás lenne javasolnom bármit is, nem látom át a szisztémát.
Most pl. meglepve látom, hogy ha kijelentkezem, nem látszik a szappan, most, hogy beléptem, már megvan. Ennek oka lehet, hogy az originál nézetet linkeltem véletlenül.., ezt nagyjából értem.

A többit nem. Most azt látom praktikusnak, hogy külön felteszek minden képet.
Ezután az első kép alá bemásolom a még kapcsolódó képeket ha kell, abban a reményben, hogy az egyedi, esetleg nagyítható kép nem tűnik el, vagyis nem dolgozza át valaki a szerveroldalról.

A kép alá az előző alkalommal nem sikerült linket tennem, így amit javasoltam, most nem érvényesíthető.

Azt hiszem, én nem fogok blogot csinálni, mert szabadabban kezelhetem a képeket , ha egyediek maradnak. Beteszem hozzá a linkeket, ha sikerül.
A filmes blogod mindegyik nagyon jó, egyedül az zavar engem, hogy az egyes filmekhez(képekhez) nehézkes hozzászólni. Távol van a hsz és a kép , és sorszáma sincs, nem lehet visszaugrani.

Most nem is tudom, hogy az egyes képek megvannak-e még egyedi képként? Ez a mosóüstös, ez nagyon egy téma, nincs is benne olyan sok kép, ez rendben van. Csak azt sajnálnám, hogy ha valami már fölkerült egyszer, nem jelenne meg úgy, ahogy a felhasználó elkészítette.
Nofre

leguan képe

Van kép, amely megfelelően látható 800 pixeles nagyításban is. Az mehet mellékletként. Ha indokolt a nagyobb nézet, akkor külön képként kell felrakni.

 

A blog másra használható. Lehetővé teszi, hogy az egyes képekhez szöveg kerüljön, vagy a képeket szöveg kösse össze. Ha ez szükséges, akkor blog készüljön.

NofreT képe

Félre ne értsd! Csak azt írtam le, hogy most mit tartok szem előtt, mindenki azt a formát választja, ami szimpatikusabb neki.

Másrészt a képek opciónál is lehet ugyanúgy szöveget írni a képek közé (lásd a piac Bosnyák tér), pillanatnyilag nem sok különbség van kép és blog között, szinte a hozzászólások is hasonlóképpen formázhatók, csak utólag nem szerkeszthetők, ellentétben a kép és blogbejegyzés szisztémájával. Kereséskor pedig a kép hamarabb megtalálható, mintha (csak) blogban van, legalábbis azt hiszem.
Nofre

NofreT képe

A mi teknőnk nem volt lefestve, és nem is láttam még mázolt fateknőt.
Ez valami későbbi "felületkezelés", mert egy ilyen faeszköz akkor marad egészséges, ha át is tud szellőzni.
Most mindjárt vitatkozom is magammal, mert a csónakok is mázolva vannak a víz felőli oldalon. Na igen, de itt az ellenkező oldalon.. már nem tudok eligazodni, de szerintem nem kell lefesteni egy ilyen tárgyat rendeltetésszerű használat esetén.
Nofre

NofreT képe

Ha már belebotlottam, akkor ideteszem, hogy nézett ki a teknő akcióban:

 

 

 

A diafilmet F. Győrffy Anna rajzolta. Azt is megsúgom, hogy 1934-45-ig a Goldberger Textilgyár tervezője volt. Nagyon sok gyerekeknek szóló illusztrációt készített, többek között - hogy ne legyek off - a

-t is ő illusztrálta :)

 

 

Nofre

NofreT képe

Emlék Anyámról

 

A teknő mögött állt. Nehéz,

lugos pára ülte szobánk.

Kezében súrolókefe

s gúnyosan azt sziszegte: Bánk ...

 

Végignézett a lepedők

cihák, ingek között. S szeme

- míg a vaskályhán forrt a víz -

gertrudi tűzzel volt tele.

 

Kimarjult ujjal, gőgösen

lucskolt. S én akkor láttam őt,

amint egyszerre meghajol

az esti közönség előtt.

 

Tapsot köszönve állt anyám

a teknőn túl, s királyi szép

bókkal köszönte boldogan

a szenvedést, az életét.

 

Gyárfás Miklós(1958?)

 


(Győr, 1915. dec. 6.–Bp., 1992. okt. 5.): drámaíró, főiskolai tanár.

 

Nofre

mtreklam képe

Nagyon jó kis összeállítás, köszönet érte! A hitelesség kedvéért azért essen szó róla, hogy 2 hokedlin volt a mosóteknő, mert különben leborult volna!:-)

Minket lavórban mosdattak, de nyáron kitették a teknőt vízzel a napra, és délután már pancsolhattunk a vízben. A kerti medence korai változata!:-)))

Mosókonyhai