Tejesüveg


Tejesüveg

A zacskóstej gyártásával az 1970-es évek elején teljesen eltünt.

anna képe

AnnA Anno a tejesüvegek tetejét világoskék és rózsaszin fóliával zárták le. Nagyon szépek voltak. Arra már nem emlékszem miért volt 2 féle szinü megkülönböztetés a tejesüvegek zárókupakján. 

Csuby képe

Ez az üveg még kartonnal volt lezárva, az alu fóliás lezárás késöbb jött.

A kétféle szin talán a zsírtartalomra utalhatott.

anna képe

AnnA Kedves Csuby! Erre még nem emlékszem, annak viszont örülnék, ha Valaki feltenné 1-1 db-ot ezekből a fóliákból. Persze, lehet, hogy az emlék szépiti meg ezeket a kis tejesüveg-lefogókat számomra.

Feribá

Én még kisiskolás voltam és napközis, mikor az említett fóliával lezárt tejet /üvegben/ kaptuk tízóraira. Kaptunk szipókát is és azzal szívtuk ki a tejet, amit nem igen szerettem akkor, mert olyan nagyon "nyers" íze volt és ráadásul nagyon lehűtve adták. A fóliát gyakran levettük és szétnyomkodva ÉRMET csináltunk belőle. Csak kékre emlékszem. Csodálnám ha valakinek lenne ilyen, hiszen már negyven éve volt és akkor még ki tudta, hogy lesz egyszer egy RETRONOM...

Csuby képe

Igen én is kékre emlékszem, de lehetett más színű is.

Sajnos ezek a fóliák nagyon sérülékenyek, én sem hiszem, hogy van valakinek.

Én töltöttem fel a zárókupakos tejesüveg képét annak idején. Most találtam egy képet a lezáró kupakokról és fóliákról is.  

leguan képe

Vagy pedig a kék a bubis (gas), a rózsaszín a bubitlan (singas) tejet jekökte.

Feribá

Bocs a jekökte milyen nyelven van?

leguan képe

Magyar, csakhogy kelet-félreütős tájszólással.

Az irodalmi magyarban: jelölte.

Feribá

Így már értem!

Nálunk itt Vasban jár egy anekdota a tájszólásról, hátha valaki nem ismeri:

A vépi kislány felkerül Pestre és két hónap után mikor hazajön annyira affektál, mintha húsz évig nem a malacokat kapargatta volna.

Küldi egyszer az anyja:- Hozd ide lyányom a gereblyét!

Mire az:                         - Az mi, nem is tudom... de aztán rálépett a szerszám végére, az meg homlokon vágta.

A lány felordított:     - A rosseb egye meg ezt az átkozott griblát!

Mert Vasban így -is - mondják...

Valóban, eleinte bepattintott papundekli(?) korongok zárták az üveget, később jött csak az alufólia. De szerintem a papír alapú zárás sem csak egy színben létezett, a jegyestej biztos meg volt különböztetve, de lehet, hogy a még korábbi kannástej típusok szerint itt is volt még "sima", 3 Ft-os tej, és pasztőrtej 3,60-ért.

Az cseszte volna meg magát aki a tejet zacskóba tette először. Szvsz ennél undormányosabb dolog nincs az élelmiszerszolgáltatás terén. Veszem a dobozos tejet de abból cseh/szlovák van csak, megiszom de a wc-járom egy napig tőle. Mindegy, ha megvenném és egyből a budiba önteném. Ha a zacskóst iszom az meg hol savanyú, hol meg olyan íze van, mint ha valami tejporpárlat lenne. HB megyében addig volt jó tej a boltban míg megvolt a Hajdútejes piros zacskós tej, de vagy öt-hat éve nem látom sehol. Azóta meg...no comment.

Ödi képe

A bepattintott papirkorongos tejesüvegek az 1960-as évekig voltak forgalomban,akkor cserélték le az angol gyártmányú üvegtöltő gépeket nyugatnémet gyártmányú üvegtöltökre és akkortól lett alufólia a zárókupak,a szinek jelentőségére már nem emlékszem,de volt kék,ezüst és aranyszínű is.

A kereskedelembe csak pasztőrtej került ki,a kannástej volt 3Ft/liter az üveges tej került 3,60-ba.

Az első műanyag(polyetilén)zacskos tejet 1970-ben kezdték el próbajelleggel gyártani.

Az egykori NDK-ban még 85-ben is túlnyomórészt üvegben árulták a tejet. Akkoriban ez nagyon döbbenetes volt  számomra.

Ausztriában még ma is árulnak tejet üvegben.Sokkal higénikusabb megoldás, mint a zacskós kiszerelés.

vudu képe

Nem csak az NDK-ban, hanem Lengyelországban is használták a tejesüveget a 80-as években. Emlékszem az élelmiszerválság idején az egyik ürességtől kongó lengyel ABC-ben a polcon sorakozó tejesüvegekre, amikben aludttej volt.

(én ekkor üzleteltem arrafelé normál és paprikás Pick szalámirudakkal, amiket vittek, mint a cukrot)

 

- vudu -

Ödi képe

Az üveges kiszerelés megszüntetése mellett föleg a nagy energia felhasználás és emberi fizikai megterhelés kiváltása volt a fö cél, a göngyöleg kezelése, az üres üveg visszaváltása(60-as évek vége 70-es évek eleje) az 1 l-es üveg ára 4Ft/db a gyüjtőrekesz fémből készült, az 1l-es üveg súlya pontosan 700gr volt+1030gr volt a tej súlya tehát 1liter tej súlya kb 1730 gr volt,az üveget visszaszállítás után mosni,fertötleníteni kellett majd újból a töltögépre betárazni aminek csak kis része volt még automatizálva legföképpen emberi kézzel történt mind ez 3 müszakban szombat és vasárnap is,általában állandó emberhiányban mert ezt a müszakrendet abban az időben is kevesen vállalták tehát a túlóra az állandó volt és nem kiemelt órabérért,tehát megváltásként élték meg a vállalat dolgozói az átállást,bár ez sem sokkal hozta el a munkakörülmények javulását,de nagyon sok könnyebbülést hozott a fizikai munkában.

Ez az új technológia sem hozott teljes értékü megoldást,évekig az ujságok és vicclapok témája volt,de alaptalanul,nem a cég dolgozoin mult, hanem a háttéripar felkészületlenségén és hozzá nem értésén,és föképpen egyéni érdek ellentéteken!   

teslaeltos képe

Amíg volt Csehszlovákia addig ott is volt üveges tej, miután szétesett ott is hagyomány lett a tej pancsolása és az ócska, silány csomagolás.....