Preludium B-31 hangsugárzó
Audiotechnikai Kft.
Nem igazán Bemutatjuk - inkább csak Beharangozzuk. Előzetes revű,
vagy ahogy az angolszászok mondják, preview. Ilyet mi nem szívesen
publikálunk, mert magyarok vagyunk és túlságosan jól ismerjük
honfitársainkat, megtanultuk, hogy a Kárpát-medencében soha semmi sem
készül el határidőre (mér', tán a HFM akkor jelenik meg, amikorra
ígérjük?), mindig közbejön valami, minden átterveződik, minden elakad,
minden elalszik - csak az ördög az, aki soha nem alszik. Ezért hiába
jelzik nekünk a konstruktőrök, hogy pillanatokon belül boltban van az
erősítőjük, hangdobozuk stb. stb., tehát nyugodtan tesztelhetjük a
mintadarabot - mi általában elhárítjuk a megtisztelő felkérést,
mondván, hogy szeretnénk megvárni, amíg a masina tényleg odakerül a
boltba.
Mégis, minden szabály alól van kivétel, és ha egy akkora
gyártókapacitású és annyira ismert vállalat, mint a
Videoton-leányvállalat Audiotechnikai Kft azt állítja, hogy az ő új
hangsugárzója hamarabb a boltban lesz, semmint a HFM 9. kötete
megjelenne, mert a konstrukció igenis végleges, a nullszéria már kész,
a hangszórókészlet már meg van rendelve és a kereskedők is ugrásra
készen állnak - akkor neki ezt elhisszük, mégha mások részrehajlással
vádolnak is érte.
De még tőlük is írást kértünk a dologról, meg is kaptuk. Felföldi
Ferenc műszaki igazgató és Lakatos Ernő főkonstruktőr hozzánk intézett
levelében ez áll: "Kérjük Önöket, hogy új fejlesztésű Preludium B-31
típusú hangdobozunk tesztelését végezzék el. A sorozatgyártás
tervezett kezdete 1989. november 30." Reméljük, senki sem fog
csalódni: sem mi az Audiotechnikai Kft-ben, sem pedig az Olvasó
mibennünk, és az új hangsugárzó valóban megfő karácsonyig, vagy ha
addig nem jő, hát akkor újévig. ("Vagy ha addig sem jő, búzavirulásra"
- ezt már nem mi mondjuk, hanem egy magyar népdal.)
Hogy miért "lelkizünk" ennyit egy VT-hangsugárzó miatt? Azért,
mert a Preludium B-31, nevéhez méltóan, valóban "előjáték", egy új
korszak nyitózenéje - a székesfehérváriak számára is, a magyar
hifisták számára is. A Preludium az első olyan hazai hangsugárzó,
amelynek hangszóróit neves nyugati cégtől vásárolták! Fél évvel
ezelőtt ugyan még csak arról volt szó, hogy a dómot a VIFÁ-tól
(régebbi nevén: SEAS) veszik, és ha már éppen őtőle, akkor miért ne
válasszák éppen azt a típust, amelyet a Heybrook HB1-ből ismerünk.
Végül azonban a tervezők úgy döntöttek (pontosabban: a tervezők így
döntöttek és az igazgatók jóváhagyták!), hogy ha már prelúd, legyen
kövér: jöjjön csak a dohogó is a VIFÁ-tól. Amit tehát a kezünkben
tartunk, az nem más, mint a HB1 hangszórókészlete, ugyanakkora és
ugyanannyira ízléses dobozban, mint a HB1, de kétharmad-áron: 17-18
ezer forint helyett 12 ezerért.*
(*Fél évvel ezelőtt még arról volt szó, hogy az új hangsugárzó ára
10 ezer forint alatt marad. Mégsem teszünk szemrehányást a
székesfehérváriaknak. Időközben ugyanis az állam kétszer leértékelte a
forintot, ráadásul a B-31-nek nem csupán az egyik, hanem mindkét
hangszórója nyugati importból származik - gyaníthatólag ezt senki sem
bánja.)
(A rend kedvéért azért leszögezzük, hogy a speciálcégek általában
speciál-rendelést adnak fel: amikor a nekik szállítandó hangszórók
futnak a gyártószalagon, némi változtatást kérnek a technológián. A
Preludiumban tehát így sem hajszálpontosan az van, ami a HB1-ben.)
A mintapéldányokat szeptember legvégén kaptuk meg, jóval lapzárta
után. Műszeres vizsgálatra már nem volt időnk, de egy szeánszra még
igen. (A tesztet legközelebb így is, úgy is meg kell ismételnünk a HFM
10. kötetében, akkor már valóban bolti példányokon.)
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Thumbnail
_0.thumbnail.jpg)
Jó látni ezt a kis remeket!
Nekem ilyen lóg a falon, és tetszik a hangzása (már amennyire egy nem hifizésre szánt panellakás nappalijában erről szó lehet).
Kb. 20 éve Orion HS-280-asom volt, az is jól szólt, de ez jobbnak tűnik. (Orion SE-260-al hajtom mérsékelt hangerőn). A 80-as években lelkes Hi-Fi Magazin olvasó voltam, de nem emlékszem, hogy láttam volna tesztet róla.
Ha valakinek van róla anyaga, kérem tegye közzé!
K.Peti
Volt róla teszt.
A B31-ről és később a B32-ről is.
Nekem is volt B31-es hangsugárzóm kétszer is. Szerettem, jól szólt. Most is vennék ha lehetne :)
Freiss mérések friss javításból.
Amikor a mintapéldányokat átvettük, megkérdeztük Lakatos Ernőtől:
ők, akik ma már elsőrangú lehallgató-berendezéssel,
Roksannal-Exposure-ral dolgoznak, tehát minden bizonnyal jól érzékelik
az új doboz hangkarakterét, vajon milyennek hallják a B-31-et a HB1
mellett, amelyet nyilván szintén jól ismernek? Ernő azt válaszolta,
hogy bizony maguk is kíváncsiak voltak rá, mit produkál a Preludium a
Heybrookhoz képest. Nagyon sok kísérletet végeztek, és azt
tapasztalták, hogy a két hangsugárzó teljesen más tónusban szól még
akkor is, ha a Preludiumot is a HB1 eredeti keresztváltóján át
hajtják! "Fel vagyunk rá készülve, hogy az emberek azt mondják:
persze, jó hangszórókból könnyű jó hangsugárzót építeni. Fogalmuk
sincs, mennyit kell kínlódni, amíg a hangkép egyáltalán összeáll! Úgy
érezzük, a mi hangsugárzónk más karakterű, mint a HB1, de ennek a
hangképnek is megvan a létjogosultsága. Ízlés dolga, kinek melyik
tetszik jobban."
A Preludium B-31-et két hangsugárzóval hasonlítottuk össze:
először természetesen a Heybrook HB1-gyel (még a régebbi, 4 évvel
ezelőtti típussal), amelynek minőségét el kell érnie vagy legalább is
meg kell közelítenie - aztán pedig az Orion HS 282-essel, amelyet
illik nagyon-nagyon megvernie. A hangdobozokat Linn Index állványra
helyeztük, ez a talapzat mind a 3 típushoz több mint megfelelő.
Megkönnyítette a dolgunkat, hogy mind a három típus nagyjából ugyanott
érezte jól magát: úgy 20-25 centiméterre a hátsó faltól. (A basszusban
szegény Orion HS 282-t talán érdemes jobban rátolni a falra, dehát
akkor meg "ütni" fog.) Hangszóróvezetéknek a lehető legszerényebbet
választottuk: azt a fajta "lámpazsinórt", amely a HS 282-esekből is
kilóg - nem mazochizmusból, hanem hogy teljesen egyforma feltételeket
teremtsünk, s a hangsugárzók minősége döntsön, ne a kábeleké.
Kapcsolóberendezést nem használtunk, a szobába mindig csak egy pár
hangsugárzót hoztunk be, hogy ne zavarják egymást "akusztikailag".
(Egyszersmind azonban ellenőriztük és meglepetéssel tapasztaltuk,
mennyire erősen megérzik a hangsugárzók, ha a szomszéd szobában levő
társaik kimenetét matrózcsomóval blokkoljuk. Hogyan is van ez, azzal
az akusztikai visszacsatolással?).
A NAD lemezjátszót vettük elő, az Ortofon MC 10S-t és T-2000-est,
meg a Naim NAIT erősítőt. Hanglemezek: "Jazz At The Pawnshop" és
Händel: Messiás (Proprius), Ortofon és Philips demó-lemez,
Wagner-részletek (Sheffield).
1. Preludium B-31-Heybrook HB1
Azt a módszert követtük, hogy lejátszottunk egy zeneszámot, majd
hangsugárzót cseréltünk, megismételtük az előbbi zenét, lejátszottunk
egy újabbat, akkor megint hangdobozt cseréltünk - és így tovább.
Preludium B-31. Dzsesszen nagyon kellemes. Dúsabb, mélyebb tónus,
zártabb hangkép, de semmi baja. Hallgatható. Első kritikám: nem elég
tágas a tere. Második: nem elég stabil a színpad, nem eléggé
megfoghatóak a szólamok. Kicsit szűkebb frekvenciaátvitel. Popzene:
mélyebb tónusú, elsőre civilizált benyomást kelt, az energia-eloszlása
helyes, minden egyensúlyban van, de a középsáv nem rajzolja ki az
egyes szólamokat. A HB1-ről ismert zavaró felső regiszter itt
lejjebbre, a sziszegés sávjába csúszik. A basszus telt. Semmi zavaró
motívum - de az énekesnő túlságosan altos. Szimfonikus zenén, zongorán
kissé színezett a prezensztartománya. Kissé németes ízlésű hangkép, de
így is kulturált, kellemes. Az átviteli sáv szűkebb. Nem tud elég
magasan szárnyalni, kissé monós, van tere, de az is szűkebb. Tosca:
színezettebb énekhangok, de nem rosszak. A zene "nem emelkedik meg"
eléggé. Wagner: tömörebb, szűkebb. A pianó-részeken minden igen jól
együtt van, ilyenkor a finom basszus-beütések jobban érvényesülnek;
később, a crescendo folyamán mezzofortétól kezdve már nincs meg a
tartása. De ott is akadnak kifejezetten szép hangjai. A tranziensei
kevésbé jók. Közelibb, mikrofonosabb hangzás, a hegedűk "benne vannak
a mikrofonban", nem igazán szépek (bár persze jobbak, mint eddig
bármiféle hazai hangsugárzóról). A fortisszimó nem szép, de végig
lehet hallgatni. A zene ilyenkor mintegy beszorul a két hangszóró
közé, nem tud meglendülni). A Händel-oratórium kevésbé teres, nem
szárnyal eléggé, dobozosabb. A nők sziszegőbbek, nem annyira szép a
hangjuk, a férfiaké kissé túl-testes, de azért az egész jól együtt
van.
Ennyire jó VT-hangsugárzót még nem hallottam. Sehol sem bántó vagy
durva, egészen tisztességesen szól. Mindazonáltal a HB1-hez képest
kevesebb a magas, matt a hangzása, a tere kissé kétoldalas, középen
kiürül. A fúvósai levágják a rezességet, a jóleső harsogást. Hátrább
is húzódnak. Kisebb a terük. Az egészen ott ül egy kis fedettség,
szomorúan szól, kevesebb benne az élet. Néha mintha neki volna több
mélye, de tévedés, nem megy elég mélyre, nehezebben tudom követni a
bőgőszólamot.
Dögösebb mély - nem feltétlenül jó, inkább döng. Kásásabb közép.
Kevésbé cseng ki magasban. Időnként zavaros. Wagner: Siegfried
temetése távolabb zajlik, tompább, a lemezzaj is kevesebb. Nem elég
élénk. A fúvós elveszti csillogását. Kissé összekenődik. A cinnek
kemények, a hangszerszólók nem olyan tiszták. Händel: így is érzem,
hogy ugyanaz a hangszórócsalád, rokon - de távoli, szegény rokon.
Minden szempontból alulmarad. Kétségtelen, persze, hogy ilyen
kategóriájú magyar hangsugárzót még nem láttunk ez idáig.
Heybrook HB1. (Dzsessz:) Ma egészen kellemesen szól, nem zavar az
az érdes felső regisztere. A mélybasszusa azért elég zavaros,
bizonytalan, de mélyebbre megy, mint a másiké. (Megismételve az előző
számot:) Most már jól érzem, hogy ez színezetlenebb. Szélesebb sáv,
stabil zenekar, minden a helyén, leszámítva a basszust. Popzene:
kellemes, lágy, koherens, de az a felső érdesség megint ott van.
Szimfonikus zenén klassziskülönbség, szélesebb sáv, a muzsika jobban
leszakad a hangszórókról, szebb hegedű, szebb fúvóshang, sokkal
igazibb zongora, a színpadon mindenkinek a helye definiálható, minden
hangszerszerűbb - kevésbé érződik az elektronika. Tosca: sokkal
drámaibb, érdekesebb, a színpad méterekkel nagyobb. Messiás: tiszta,
levegős, a női kórus kifejezetten szép, a férfiak arányosak.
Realisztikus méretek, a hegedűk is szépek - a HB1 itt a legjobb
oldaláról mutatkozik be. Siegfried gyász-zenéjén kissé könnyűsúlyú,
nincs benne elég lendület és méltóság (bár így is több, mint a
másikban).
Szebb magasak, és tovább is mennek. Az egész zene lendületesebb,
jobb a tere is, de ennek a hangsugárzónak sincs mélye (visszasírom a
Spendort).
Megfogottabb mélyek, talán mélyebbre is mennek, a zongora jobban
kicseng. Jobban hasonlít a megszokott hangképhez. Az énekhang
tisztább, lendületesebb. A teret jobban meg tudom határozni. A
mélyszólam precízebb, jobban követhető. A hangszerek különválnak.
2. Preludium B-31-Orion HS 282
(Minden tekintetben azonos körülmények, mint az előző szeánszon.)
Preludium B-31. Dzsesszen lágyabb. Szélesebb sáv, szélesebb
színpad, szélesebb minden. Kellemesebb mélyek. A HB1 felé mutat.
Popzenén sokkalta jobb arányok, nyugodt hangkép, kissé túlságosan is
az, lehetne lendületesebb (persze, ez a hiányérzet nagyon is indokolt
az Orion kukorékolása után). Kissé fedett, de mindent egybevetve,
egészen más kategória. A basszus itt nagyon jó, megvan a súlya.
Hallgathatóságban hatalmas különbség a két hangsugárzó között. Wagner
most nagyon tetszik, meggyőző tuttik, nincs igazi plafonjuk, de a
tónusuk helyes. Kellemes, végighallgatható. Zenei és színes - bár nem
igazán szépek a színei. A Messiáson lágyabb, szélesebb sávú, egészen
más arányok, nem esik az ember nyakába, ez tényleg élő felvétel.
Lehetne kicsit definiáltabb, de hallgatható, emberi. Igazibb, a
basszusa lényegesen jobb, a hangszereinek megvan a testük.
Tisztább, szélesebb sáv alul-fölül, kulturáltabb, de:
visszahúzódó, tartózkodó, hűvös hangkép. A tere szélesebb. Nincs rajta
torzítás, jobban rá lehet ismerni a hangszerekre (például itt van
csembaló-az Orionon nincs!), de a hangképe kicsit szomorkás, nem elég
életteli. Mégis azt mondom: fizetnék a Preludiumért!
Jobb mély, tisztább ének, jobb gitár - feltétlenül lecserélném az
Oriont erre a hangsugárzóra! Csak Wagneren van bajom vele: a fúvósok,
amelyek az Orionon gyakran dinamikusak, elevenek, itt valahogy nem
élnek meg igazán.
Orion HS 282. Szűkebb tér. Monó. Keményebb, erőszakosabb, de nem
bántóan teszi. Dzsesszen nem szenved elsöprő vereséget, de minden
szempontból gyöngébb (habár még mindig jobb, mint vártam). Kiemeli a
szólamokat-a felhang-struktúra és a basszus-lendület rovására. Mélyben
csak valami döngés hallatszik. Fárasztóbb hallgatni. Popzenén az ének
és a gitár a kukorékolós regiszterbe csúszik, minden erősen középről
szól, kopogós mélyek, rekedtes énekesnő, de soha rosszabbat. Kicsit
üres. Egyszínű - és ezért fárasztó. Wagneren a középső sáv dominál, és
minden elölről szól. A frekvenciasáv két széle le van csapva, a
basszus éppen csak bele-belehuppog. A halk fúvós szólamok szépek, a
hegedűknek viszont nincs testük, meg felhangjuk se nagyon, de azért
egész becsületesen végigjátsszák a zenét. Habár a fff már nagyon
rossz: dörömböl, prüszköl, kopog, és mindez 4-5 négyzetméterbe
zsúfolva. Tölcséres, mikrofonos, mindent középről vág bele a képembe.
Hazai hangsugárzónak így is elfogadható, a régi VT-k a közelébe sem
jönnek. A Messiás kellemesen kezdődik, csak minden úgy szól, mintha
fényképek volnának felragasztva egy lepedőre. A basszus teljesen
megszűnik (a Proprius igen arányos, semmit sem hangsúlyoz túl - nehéz
feladat!). A férfiak és nők mintegy váltakozva lépnek a mikrofon elé,
holott ez kétmikrofonos, térhatású, "live" felvétel!
Wagneren a csend mögött nem volt semmi zaj - magasban valami
hiányzik! A mélye is kevés. Viszont nem annyira visszahúzódó. Torz, a
Messiás szinte elviselhetetlen, a csembaló felismerhetetlen.
Dzsesszen zavar, hogy a dobseprő minden más hangot háttérbe
szorít. Ennek sincs igazi mélye, nem is megy mélyre. Sokkal gyöngébb.
Kétoldalas. Magashiány, a gitár nem cseng ki. A nő tölcséres,
forszírozott, középről jön, kásás, reszelős- fenntartom, hogy ezt a
hangsugárzót modifikálni kell!* (*Ezt Dankó Emil írta, akit előzőleg
hosszasan kapacitáltunk, hogy tervezze meg a HS 282 MOD-ját úgy, ahogy
ő ezt már régebben is pedzegette (és ahogy számos levélírónk tőlünk
függetlenül, magától is elvégezte): távolítsa el az Orion "kukorékoló"
középsugárzóját, s produkáljon inkább egy kétutas dobozt. A MOD vagy
két hónappal ezelőtt elkészült, Emil kiszedte a kék dómot a szűrőjével
együtt, és beépített egy kétutas, másodfokú szűrőt. A magas és mély
szűrőt enyhén módosította, a névleges átmeneti frekvenciát 5kHz-re
változtatta. Nagyon kiérlelt MOD volt, a keresztváltó úgyszólván
tankönyvszerűen működött - csak éppen a HFM kollektívája nem volt
elragadtatva az egésztől. Kétségtelen, hogy a HS 281 (=282 mínusz 1
hangszóró) kevésbé tolakodott, viszont elment belőle a HS 282-es
minden erénye, és a színpadképe teljesen szétesett. Úgy döntöttünk,
hogy "levesszük a kezünket" az Orionról, többé nem kísérletezünk vele,
és mást is lebeszélünk a kísérletezésről, mert egyszerűen nem éri meg
a fáradságot. Ezt a hangsugárzót így kell használni, ahogy van - vagy
pedig nem kell használni. A szerkesztő jegyzetei.)
Úgy véljük, a két szeánsz nyomán világosan kirajzolódott a
Preludium B-31 minden erénye és hibája. Kellemes, jóhangú doboz, szó
sincs róla, hogy a tervezők elrontották volna, amit a VIFA produkált -
arra viszont egyelőre nem voltak képesek, amit a Heybrook produkált.
Bízunk benne, hogy a Preludium, mint a neve mondja, csak előjáték az
Audiotechnikai Kft későbbi, még kifinomultabb hangsugárzóihoz.
Addig is: az 5 ezer forintos Orionok és a csaknem 18 ezer forintos
Heybrookok ára és hangminősége között egyaránt hatalmas a hézag,
nyugodtan beékelődhetne közéjük egy-egy, rendre 8, 10, 12, 15 ezer
forintos típus, s ezeknek akár mindegyike "Best Buy" ("Legjobb Vétel")
lehetne. Az Audiotechnikai Kft, jó érzékkel, éppen a középtájra
célzott, és nem is hibázta el a célt. Versenytárs hiányában a
Preludium B-31 nem tud más lenni, csak Best Buy.