Sinclair kvarcóra


Forrás: 
IPM
Sinclair kvarcóra

Pontos idő érintésre
Érdekes hírre bukkantam egy IPM-ben:
" A számjegyes kijelzésű kvarcórák csak akkor mutatják a pontos időt, ha megnyomnak rajtuk egy gombot."
Olyan sokat fogyasztottak a kezdeti kvarc órák, hogy nem folyamatosan mutatták az időt? És egy másik kérdés is felmerült bennem. Mikor volt a kvarcóra bumm?

1981-82ben.Legalábbis magyarországon. Onnan emlékszem hogy akkor kaptam egy 3 gombos órát, (amiben már volt világítás!) fél év múlva már 4 gombosak jöttek divatba. 85 körül már voltak számológépesek.

A gombot azért kellett nyomni mert az elsők nem folyadékkristályos kijelzősök hanem ledes, vörösen világítók voltak és pár másodpercre villantak fel ha megnyomták őket.

NGA képe

1979-ben már tombolt az biztos, akkor kaptam meg az első 2 gombosomat. 1980-ban már 7 zenés volt, és 1982-ben már javában volt számológépes is. Jó forrás pl a Quelle katalógus, nekem megvan szinte az egész 70-es, 80-as évek belőle.

csakhogy 82 ben nem tudom volt -e magyar quelle katalógus. nyugaton biztos volt korábban is.

NGA képe

Én a nyugati Quelle-ről beszélek. Mo-ra nyugatról csempészték az órákat, igy közel azonos időben jelentek meg itthon is, mint kint, mivel hatalmas üzlet volt a csempészeknek. 1980-as Auto-Motor c. ujságban mutatják a lefoglalt autókat, amikkel quartz órákat csempésztek.

Egy osztálytársamnak 83-ban már olyan kvarcórája volt, amibe kvarcjáték is volt!

Magyarországon a 80-as évek elején, Nyugaton a 70-es évek közepén indult a kvarcóra őrület. Az óra magazinban egyszer megjelent egy cikk, amely azt taglalta, hogy a svájci óragyártók a 70-es évek végére a csőd szélére kerültek -sőt kis híján a svájci óragyártás majdnem megszűnt-a japán kvarcóra dömping miatt.

retronóm képe

A kérdés azért merült fel bennem, mert alul az ajánlóban van egy 1971-es kvarcóra!

NGA képe

Nekem viszonylag onnan volt egyszerű, hogy hetedikes voltam, amikor karácsonyra megkaptam a quartzórát. (Egészen pontosan már elött pár nappal, mert a kezemet műtötték egy szánkóbaleset miatt, és fájdalomdijként megkaptam). Ez pedig 1979-ben volt. Akkor nagyon menő volt, az osztályban nekem volt harmadiknak quartzórám. Aztán nyolcadikban (1980) az egyik osztálytársamnak már zenélő órája volt, akkor már terjedt a 7 zenés is. A magyar kereskedelem erre a nagy keresletre egyszerűen sehogy nem mozdult rá, a piacokon lehetett 1000-1200 Ft-ért kapni a csempészett hong-kongi órákat. Ezek kivétel nélkül LCD-sek voltak. A LED-es órák, mint az 1971-es képen is látható 1971-től voltak, mivel ekkor mutatták be a PULSAR márkájú órát, ami az első teljesen elektronikus óra volt. Mindössze 1500 dollárba került, amikor egy VW bogár 5000 dollár volt.