Colorvox - Lánchíd BUDAPEST
Előtérben a Kék Duna étterem-hajó.
"Kedves Vásárló! A COLORVOX hangbarázdás képeslapot, mint a képeslap-gyártás fejlődésének jelentős eredményét bocsátjuk rendelkezésére. Használatára vonatkozóan az alábbiakban adunk tájékoztatást:
A COLORVOX hangos képeslevelezőlap bármely 45 percenkénti fordulatszámú mikróbarázdás lemezjátszóval lejátszható. (Semmi esetre sem szabad azonban azt régi acéltűs lemezjátszóval használni, mert érzékeny, finom barázdái azonnal tönkremennének.) Lemezjátszónkra helyezzük a lapot sima állapotban, képpel fölfelé, a tűt pedig az első préselt hangbarázdába, mintegy 1 cm-re a képeslap keskenyebb szélétől befele. Ha gépünknek autómata kikapcsolója van, és ez itt már kikapcsol, akkor a pickup-kart álló motorhelyzetben hajtsuk a lemeztányér közepe felé, és úgy tegyük vissza az első barázdába. Játszás közben ügyeljünk arra, hogy a lap a lemeztányérra simán felfeküdjön és azzal együtt EGYENLETESEN FOROGJON. Ha a lemeztányér közepéből kiálló csap a tányérral együtt forog - és ilyen a lemezjátszók többsége - akkor helyes ha a lap közepén lévő lyuk szorosan illeszkedik. Viszont ha a középtengely áll - pl. lemezváltós autómatáknál - ki kell a lyukat egy kissé tágítani, hogy a képeslap súrlódása ne fékezze annak forgását, mert ez a hang nyávogását eredményezné.
Képeslapunk hátoldalára írhatunk ceruzával, vagy vékonyan fogó töltőtollal, mártott tollal.
Kerüljük a levelezőlap összegyűrését, megtörését. Posta szállításnál célszerű a lejátszó felület sérülésektől való megóvása érdekében a lapot borítékba helyezni. A lap postai díjszabása azonos a levelek díjszabásával, borítékban vagy anélkül egyaránt. A feladót minden esetben célszerű a borítékra ráírni!
Reméljük, lapunk megnyerte tetszését. Kérjük, kísérje figyelemmel a COLORVOX folyamatos megjelenését.
KÉPZŐMŰVÉSZETI ALAP KIADÓVÁLLALATA, 1963"
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- Thumbnail
1967
Találat: 3
1960-1969
1960-1969
1960-1969
1960-1969
1960-1969
1950-1959
Találat: 2
1960-1969
1966
Találat: 9
Találat: 2
1964
1997
Ismeretlen évjárat
Találat: 2
1961
Találat: 2
Találat: 3
Találat: 2
Tisztelettel kérem, írjuk egybe.
Bendegúz
De milyen igaza van !