Blogok - írások

  • 500.jpg

    Napokban sikerül lejutnom a Balatonra és egyik barátom meghívott vitorlázni. Ez körűlbelül annyiból állt, hogy szedd össze magad megyünk. Semmi lelki felkészülés, ráhangolódás a szűz vitorlázónak. Ha már lúd legyen kövér alapon erre én azt mondtam viszem a kamerám!

    retronóm
    2009/09/18 - 10:23
    4
  • Arciv fotók.jpg

    A hatvanas évek közepén nagyapám elvállalta egy szombathelyi peremkerületi klubmozi működtetését, azaz ő volt az üzemvezető és a gépész. Így aztán én, mint unoka jogot formálhattam a gépházba belépéshez és aztán vetíthettem is. A mozi egy pártiroda helysége is volt, lógott benne egy vászon, arra történt a vetítés.

    A filmek még 4-5 tekercsből álltak, amikor az egyik lefogyott szünet volt, mert csak egy gép dolgozott és újra be kellett fűzni a filmet.

    Csengetés jelezte a kezdést.

    Feribá
    2009/09/16 - 19:40
    1
  • 000.jpg

    A Ferihegyi repülőgép emlékparkban jártam.

    ÁDY
    2009/09/16 - 12:01
    7
  • super_8_2009_01 29.jpg

    A Nemzetközi Super 8 mm fesztiválok megnyitója mindig valami jó show-t szokott ígérni és ebben az évben sem akartam elmulasztani. Néhány perccel a megnyitó előtt még titokzatos készülődés, majd jött a nagy meglepetés.

    retronóm
    2009/09/15 - 11:39
    6
  • indito.jpg

    A Tabán (Rácváros, budapesti "Montmartre") romantikája az 1933 tavaszán megkezdett bontással visszavonhatatlanul eltűnt.

    leguan
    2009/09/02 - 16:23
    3
  • Ti_sport_01.jpg

    Ismét egy pusztulófélben lévő épületet mutatok be!

    Ez épület 1923-ban épült, legtöbb idejét sportszállókén töltötte,

    de volt étterem és disco is.

    ÁDY
    2009/08/27 - 14:24
    8
  • DELTA.jpg

    Na ne a kedvenc tévéműsorra gondoljatok Kudlik Julival,

    mert ez a Siófoki Delta Étterem Night Club.

    ÁDY
    2009/08/23 - 21:01
    1
  • Let.20090814 272.jpg

    A képnek most jelentősége van, mert azt a helyet ábrázolja, ahol - mintegy- másodszor is "megszülettem."

    Feribá
    2009/08/15 - 09:14
    8
  • DSC00016.JPG

    Hello!

    Ha valaki tudna nekem pár ötletet hogy hogyan kezeljem a Commodore 64 VIC20-as számítógépemet annak megköszönném.

    Dömötör Márk
    2009/08/11 - 13:42
    15
  • goldberger_cim_01.jpg

    1935 - Ahol a divat születik

     

    ÁDY
    2009/08/11 - 13:40
    4
  • goldberger_cim_02.jpg

    1935 - Ahol a divat születik

     

    ÁDY
    2009/08/11 - 13:28
    0
  • nyito.jpg

    A századelő közegészség- és járványügyének hatékony (és gyakran használt) eszközei voltak a mobil fertőtlenítők. Lóvontatással eljutottak a legelhanyagoltabb nyomortanyára, cigánytelepre, esetleg katonai táborba. Magasnyomású forró gőzzel fertőtlenítettek főleg ruha- és ágyneműt. A kellő nyomás elérését a kocsi mindkét, nyitható-zárható oldalán 18-18 rögzítőcsavar biztosította. ----- Ez az eredeti, 36 M típusú, muzeális példány a Pest megyei ÁNTSZ előtt van kiállítva (Óbuda, Váradi u.):

    leguan
    2009/08/07 - 14:48
    14
  • retronom.tv.jpg

    Technikai okokból és átláthatóság szempontjából külön választottuk a retronom.hu videós részét. Új honlapra tettük át az itt található videókat. Most már nincs feltöltési limit! Átvittük a regisztrált felhasználókat is egészen múlt hónap 30-ig.

    admin
    2009/08/05 - 09:20
    3
  • oroszlany_fejlec.jpg

    A cikk megjelent a Művészet c. folyóiratban, 1962 februári szám.

    _____________________________________________________

    Oroszlány-újváros — több más hazai ipari településhez hasonlóan — a régi falu mellett, úgyszólván „szűzföldön" keletkezett. Bár a XVI-os aknát 1942-ben nyitották meg s vele egyidőben néhány Oncsa-ház (1) is épült, ezek már a mai város szélén vannak, alig lehet őket felfedezni.

    NofreT
    2009/08/03 - 22:48
    5
  • Mayer gépgyár.jpg

    Ede bá' jó munkásember volt, keményen dolgozott a gépgyárban mint lakatos. Csengett-bongott keze alatt az üllő és a kalapács. Otthon is szeretett barkácsolni, de hiányzott egy

    jó kis üllő, amin egyengethette volna a különböző fémeket. De nem volt... Volt viszont a gyárban, a sarokba dobva, kissé rozsdásan, porosan, majdnem fölöslegesen.

    Ede bá' úgy gondolta, ez már nem kell a népgazdaságnak, jó lesz otthon a sufniban!

    Feribá
    2009/07/30 - 20:36
    0
  • Letöltés május22 243.jpg

    Ez a történet már a hatvanas években esett meg. Akkortájt nagyjából lehetett tudni ki hol dolgozik: a házak, nyaralók kerítése híven tükrözte ezt. Ami éppen a gyárban "leesett, fölösleges volt", abból lett a kerítés.

    Géza szakinak szüksége volt otthon egy darab vascsőre, valami vizes munkához, de nem tudta sehogysem kilopni a szigorú porta miatt.

    Aztán mégis kigondolta, hogyan legyen.

    Megbeszélte a dolgot a fiatal inassal és egyik délelőtt nyélbe is ütötte emígyen:

    Feribá
    2009/07/22 - 15:00
    0
  • blog_szot_cim.jpg

    Ez itt, a valaha nagyhírű Sófok- Balatonszéplak Ezüstparti része.

    ÁDY
    2009/07/21 - 21:09
    15
  • neonkakas .jpg

    A tavaly októberben abbahagyott tevékenységemet (miszerint az általam fotózott neonfeliratokkal megörvendeztetem a Retronom lelkes olvasóit :), most folytatnám, mert érzékelek egyfajta "neonretrót" megint. :) Megpróbálom kiszűrni a "duplázást" tehát csak olyat tölteni fel, ami még nincs fent, ha esetleg ez mégsem sikerült, csak szóljatok, és leszedem. Bár lehet, hogy egy "másik nézőpontból" is érdekes a felirat.

     

    Zsofi
    2009/07/20 - 22:27
    21