Kádár János és az utazás


mert_a_repulogep_lezuhanhat_a_hajo_elsullyedhet_de_a_vonat_mindig_a_talpan_marad..jpeg

Kádár Jánosról sok mindent lehet olvasni az interneten. Mennyire puritán volt. Mennyire egyszerűen szeretett étkezni,és az,hogy mikként. Hokkedlin ülve egy lábasból.

Azt,hogy mi igaz ebből azt már kideríteni szinte lehetetlen. Nem sírom vissza azt a rendszert. Mert már tudom,hogy egy hamís áll biztonság volt.

Kádár János 1912 május 26-án született Fiumében, Czermanik János József néven.Eeredetileg Olasz nemzetségiként anyakönyvezték.Meghalt 1989 július 6-án Budapesten.

Egy idézet tőla a gyerekoráról:"Voltam bojtár falusi kondásnál, szolgagyerek kuláknál, vicigyerek, újságkihordó-fiú, kifutó a városban, még kilakoltatott is. Dolgoztam reggel 5-től, míg a tanítás nem kezdődött az iskolában, majd délután újra, késő estig. Azután jöttek az akkori inas élet „gyönyörűségei". S amikor segéd lettem – 1929-ben – a nagy gazdasági válság, a munkanélküliség. Így élt abban az időben az egész ifjúmunkás nemzedék."

Volt börtönben is közel 2 évet,1952-54ig. De én az utazási szokásai miatt "ragadtam" tollat.

Nem szerettet hajóval utazni,mindig rosszul volt a hajón. Félt a repüléstől. Teljesen a félelem kerítette hatalmába amikor repülni kellett. Lehet néhány feles pálinkát be is dobott,hogy a félelmeit legyőzze.

Vonatot és az autót szerette,mindig ezt mondta:"..mert a repülőgép lezuhanhat, a hajó elsüllyedhet, de a vonat mindig a talpán marad..."

Ha még is repülnie kellet a gépen rajta kellett lennie Nagyváthy Sándor repülőmérnöknek. Egyszer valóban megmentette Kádárt:"Háromszor is ereszkedni kezdett a gép. Perceken múlt, hogy nem bukott át, akkor lezuhanunk. Eszembe jutott, hogy előző este nagy nyomással lemosták a gépet, víz kerülhetett a résbe és megfagyott. Hátraszaladtam, egy vezetéket kellett szabaddá tennem, hogy ne kapcsoljon le a fagyást megakadályozó fűtésrendszer a szárnyaknál+

Számra érdekes a gépjármű park amiket használt.

1960-1970-ig ZIL 111-es páncélozott 2,7 tonnás kocsival utazott,ebből volt kabrió is. Amivel a rendezvényeken vonult fel.Aztán a 70-es években váltottak, a Mercedes-Benz w116-re. Na ez már egy jó választás volt. Ezeket szerette az összes kommunisat vezető.