Ikarus reptéri busz koncepció


Forrás: 
net
Ikarus reptéri busz koncepció

A néhai Ikarus gyár repülőtéri alkalmazásra készített prototípusa.

 

Ez a 1988-as tavaszi BNV-n ki volt állítva, így bárki megnézhette belűlről így én is. Kár érte hogy ez is a "szemétben" végezte..

A busz aljába a csomagok is elférnek.. Kinyitott állapotban, beszállásra készen Előlnézet

Ez az emeletes csuklós, felemelhető lépcsős reptéri autóbusz (ha jól emlékszem) az IK 695 típusszámot viselte, és egy Steyr gyártmányú harckocsimotor hajtotta. Az AUTÓKUT-ban tervezték és az Ikarusban gyártották le 1985 vagy 1986-ban.

Az eredeti koncepció szerint a busz a városi szállodában palettákra helyezve az alsó csomagtartójában szállította volna a csomagokat, amelyeket egyenesen a repülőtérre érve és közvetlenül a repülőgéphez állva egy targonca palettástul, a csomagok egyenkénti mozgatása nélkül berakott volna a repülő csomagterébe.

Az utasok pedig egyből a felemelt lépcsőn keresztül beszálltak volna a gépbe. A hidraulikával mozgatott lépcsőszerkezet érdekessége, hogy felemeléskor a jobb oldali szélvédő fölfelé, hátracsukódott, szabaddá téve a kiszállást.

Érkezéskor értelemszerűen fordítva játszódik le a folyamat, a busz egyből a szállodába vitte volna az utasokat csomagostul.

Sajnos - bár elkészült - ez a reptéri busz soha nem láthatta el a feladatát, több okból:

1. A 80-as években a vámellenőrzés miatt volt kivitelezhetetlen az elképzelés, ma pedig a szigorú biztonsági ellenőrzés miatt lenne az.

2. A MALÉV illetékesei nem engedték a buszt közvetlenül a repülőgép mellé állni, mivel attól tartottak, hogy a túl alacsonyan ülő vezető nem látja a jobb oldali felemelt lépcső tetejét. A külső kézi irányítást pedig nem tartották elég megbízhatónak. Megjegyzendő, hogy elektronikus távértékelővel már akkor is megoldható lett volna ez a probléma.

3. Az egyetlen komolyabb útját a busz Budapestről a székesfehérvéri Ikarusba tette volna meg, de csak Érdig jutott. Ott ugyanis kilyukadt a (vadonatúj) Steyr motor egyik dugattyúja. Hosszas vita folyt a motorgyártóval, amely nem akarta elismerni a felősségét. Végül a buszt kihúzták a ferihegyi repülőtérre, és az Air Cargo felőli oldalon a kerítés mellett állt évekig. Utána eltűnt, gondolom elvitték a roncstelepre.

Kár érte, mert figyelemre méltó, különleges, a világon egyedülálló alkotás volt.

Sic transit gloria mundi.

Gutassy

teslaeltos képe

Köszi a kiegészítést!!

 

Halkan elárulom hogy már a 70-es években is volt csomagellenőrzés csak az röntgennel történt, apám bőröndjébe rakott fényképezőgép filmje volt rá a példa mert a sugár dózis kinyírta a bennelévő filmet!

Manapság meg gerjesztik abiztonsági hisztériát, aki korábban sokat repült az jól tudja.

 

Ezt a buszt mint már említettem 1988 tavaszán belűlről is láttam sőt fel is mentem a lépcsőn a beszálló fülkébe, a busz elé egy állványra egy repülőgép törzs metszetet is elhelyeztek. Bemutatva hogy minek készítették.

A motort miért nem Rábát tettek bele??

 

Ferihegyen pontosan hol volt? Mert sokat jártam a reptérre dolgozni mint külsős, saját belépőm volt hosszú évekig.

De bevallom őszíntén nem láttam!!!

Az air cargo melyik részére gondoltál, az A portánál vagy a régi (most a hungarocontrol) van ott vagy az A porta után rögtön jobbra (punto)????

 

Az is érdekes hogy a képeket egy ausztrál oldalon találtam (régóta kerestem!!)

Én magam nem láttam a reptéren. Épp egy volt kollégám mesélte a héten, aki Vecsésen lakik, hogy ott ment el naponta (gondolom a gyorsforgalmin közlekedett), és ott látta évekig kívülről a kerítés mellett közvetlenül. Aztán néhány éve eltűnt a busz.

Én magam is azon szerencsések között voltam (a szerencsést komolyan gondolom), akik részt vettek a tervezésben. Műszakilag nagy kihívás volt, és egyedülálló a mai napig.

Azért került Steyr harckocsimotor bele (én terveztem többek között a motorbeépítését), mert a RÁBÁ-nak nem volt akkora teljesítményű motorja. Tehát mindenképpen külföldi motort kellett választani. Szovjet harckocsimotorhoz pedig akkor még igen nehéz lett volna hozzájutni (ma már sokkal könnyebb, ld. a szárnyashajókat).

GA

teslaeltos képe

Gondoltam hogy erősebb motor kellett bele.

Az alapötlet nagyon jó amit nyugodtan tovább lehetne fejleszteni, a mai számítástechnikának köszönhetően már szinte gyerekjáték...

 

Az igazi nagy durranás az lenne ha ferihegyen ilyenek közlekednének az jó reklám a buszoknak.

A megrendelőknek meg élőben be lehetne mutatni.

Csakhogy már nincs IKARUS sem.

Valaha az IKARUS Európa legnagyobb autóbuszgyára volt, termékeinek 80-90%-a exportra készült. Ma már a buszokat is importáljuk (akárcsak a cukrot).

Kiss Béla lászló képe

Így múlik el a világ dicsősége...és hazánké is lassan....

Reptéri és egyéb mizéria ide vagy oda, szerintem az alapvető ötlet óriási. Nagyon kényelmessé tehette volna az utazás közbeni a ból b be jutást. Valljuk be turistaként ennél többre nem is vágyhatnánk, kilépek a szállodából néhány lépéssel be a buszba majd onnan szintén néhány lépéssel a repülőbe. Nincs tülekedés, sorbanállás, cipekedés, meg a te jó ég hol vagyok és merre is kell mennem életérzés...

Másrészt a szerencsétlen tervezőket és kivitelezőket sajnálom. Milyen jó lehetett miután megannyi idő után a papírmunkábólból kész jámű lett majd nem egész 100 km futás után az egész megy a sűlyesztőbe, majd a szeméttelepre ááááááááá

Hát a 100 km azért túlzás.

Jó ha önerőből 30-at futott. Aztán a Steyr motor feladta. ("Nyugati" gyártmány!)

Szerintem is szenzációs maga az alapötlet. Talán - annak idején - nagyobb országokban, tágas városokban, belföldi járatokon hamarabb lett volna realitása.

Ma viszont szerintem a terrorveszély miatt komolyabb kockázattal járna a használata, mint a reptéri becsekkolás.

GA

wpetya

Itt már roncs állapotban van.http://www.freeweb.hu/buszok/ik692695.htm

A 692-es a reptéri koncepció (Aeropalt) szóló változata volt. Érdekessége, hogy mindkét végén volt vezetőfülke, így fordulás nélkül tudott oda-vissza irányba is közlekedni (mint a villamos). Ez a repülőgéphez való beállás és elállás szempontjából nagy könnyebbség (és biztonságos) volt, mivel nem kellett egyik irányba sem tolatnia.

Úgy emlékszem ebben viszont RÁBA motor volt, Prága automata váltóval.

 

Nem tudom, mi lett a sorsa. Gondolom, hasonlóan végezte, mint a 695-ös társa, amely a bontóban mutatott képe alapján kissé átablakozva és átfestve büféként végezte.

Az a baj, hogy ez csak a jéghegy csúcsának a csúcsa. Ha tudnánk, hogy mennyi hazai ötlet és elképzelés lett az enyészeté (hol a szűklátókörűség, hol a rosszindulat és irígység, hol pedig a pénzhiány miatt), és húztak külföldön, mások hasznot belőle, elképednénk.

A fenti képen látható zöld-fehér busz sajnos már nem létezik, de készült egy másik is amely a linket oldalon látható. Szerencsére az ezüs-piros megmenekült a bontóból és jelenleg egy magángyűjtő tulajdonában van.

(http://www.mbusz.tk/2011-07-14/Szarnyalo_kepzelet_-_kulonleges_Ikarus_prototipusok)

hogyha összesen ez az egy busz készült, akkor ez pár hónapig ott pusztult a balatonboglári kempingben anno. gyerekként szépen felfedeztük, mert mire megtaláltuk (sokat nem kellett keresgélni), már elég romos állapotban volt szegény! így be tudtunk mászni, körül tudtunk nézni - és nem értettük, hogy mit keres ott, és egyáltalán...

későbbi sorsáról nem igazán tudok semmit.