Első magyar elektromos autó


Forrás: 
Alternatívenergia.hu
Első magyar elektromos autó

"Napjainkban az elektromos autók egyre gyakoribbá válnak az utakon, sok szakértő pedig úgy véli, hogy az ilyen járművek jelentik a klímabarát, szmogmentes és gazdaságos közlekedés jövőjét. Azt hihetnénk, hogy az efféle autók csak az elmúlt évtizedekben jelentek meg, noha a technológia jóval kezdetlegesebb formában ugyan, de már nagyjából száz éve is elérhető volt. A korszakban a megoldás előnyeit felismerve el is kezdték alkalmazni az elektromobilokat. Sokaknak meglepő lehet, hogy ilyen típusú járműveket nemcsak nagy külföldi cégek, hanem magyar gyártók is készítettek a 20. század első felében. Ezek közül talán a legizgalmasabbak azok a modellek, amelyeket a Rába és a Magyar Általános Gépgyár gyártott, és amelyekről Hidvégi János és Négyesi Pál írtak részletesebben A triciklivel kezdődött című könyvükben.

Az első világháború utáni gazdasági helyzetben, illetve az elcsatolt, bezárt és átalakított autógyárak miatt a posta nem tudta megoldani az új járművek beszerzését. A flotta modernizálására egészen az 1920-as évek közepéig kellett várni, ekkor egyedül a Győri Magyar Waggon és Gépgyár, valamint a Rába volt megfelelő az előállításra. Azt nem tudni, hogy miért nőtt a korszakban az érdeklődés a villamos hajtású modellek iránt, a posta mindenesetre úgy döntött, hogy 60 darab ilyen kocsival kell bővíteni az állományt. Hasonló járművekkel már korábban is dolgozott a szervezet, ezekről ugyanakkor kevés az adat. Az elektromobilok 1926-ban jelentek meg ismét a posta nyilvántartásaiban, a Rába mellett a Magyar Általános Gépgyártól (MÁG) és külföldről, a Hansa-Lloydtól is vettek járműveket. A MÁG talán a Győri Magyar Waggon és Gépgyár kapacitáshiánya miatt került a képbe. A Rába 2,5 tonna teherbírású darabjai közül az első 1927-ben állt forgalomba.

A korszakban az üzemanyag és alkatrészek ára egyre emelkedett Magyarországon, a postai szolgáltatásból, a városi környezetből és a gyakori megállásokból adódóan pedig előnyösebbnek tűnt az elektromos megoldás használata. A technológia alkalmazása mellett szólt továbbá, hogy az 1920-as évekre a kipufogógáz okozta egészségügyi problémákat már felismerték. Bár később a villamos hajtású modellek gazdaságosabbnak bizonyultak a benzinüzemű gépkocsikhoz képest, a Magyar Királyi Posta 1931 után viszont egy ideig nem vett át újabb járműveket. Az elektromos modellek külső megjelenésükben nem tértek el a benzinmotoros járművektől, kivéve egyet. Ez a Rába Pe-1 típusú csomagszállító elektromos autót, amely egészen modern, Cybertruck-szerű külsejével az utóbbi időkben többször is felbukkant a hazai sajtóban és blogokon. A Pe-1 1936-tól futott, és az 1926-1936 között használt 8 négyzetméteres rakodóterű elektromobil saját, postai karosszériás darabja lehetett."?

melica képe

Igen ronda szegénykém...:)

Dr Dee képe

De magyar volt:-) Akkoriban ilyen volt a dizájn. Keress rá a Citroen Type G Van,aztán nem kérdezzel többet:-)))))

Kalmopirin képe

Talán valami jobb színben jobb színben látnánk :)

 

:: Kalmopirin

Első


magyar