Gschwindt üveg


Forrás: 
Saját tulajdon
Gschwindt üveg

Gschwindt Mihály dohányiparos és nagykereskedő 1853-ban Pesten megvásárolta a Günther Pál-féle szesz- és élesztőkészítő üzemet. A likőrgyártó engedélyt 1856-ban kapta meg.

A nagy gyártelep a mai József körút és Üllői út sarkán feküdt. A két bejárata

körülbelül ott volt, ahol ma a Corvin mozihoz lehet bejutni és a telep majdnem teljes egészében elfoglalta az Üllői út, Serfőző utca, Práter utca és Kisfaludy utca által határolt tömböt.

A város azonban terjeszkedett és nem kímélte a jó hírű gyárat. Az elkerülhetetlen kényszerlépést követően a „Gizella Gőzmalom” és a „Concordia Gőzmalom” közelében, az Ipar utcában álló üres telken épült fel az új gyár, de mivel ez kisebb volt, mint a régi, ezért annak egy részét Budafokra telepítették. A húszas évek stagnálása utáni világválság okozta recesszió azonban nem maradt nyomtalan. Ezen túllendülve aztán az évtized közepétől a cég vagyona és tőkeereje egészen 1945-ig, még a háborús években is állandóan emelkedett. A háborús évek pusztításai csodálatos módon, viszonylag megkímélték a gyárat és a nyugalmasabb napok beköszönte után szinte azonnal megindult a termelés. A gyökeres társadalmi változás gazdaság- és iparpolitikai következményei azonban a gyárat sem kerülték el és azt 1949-ben, az 1949. évi 20. számu̇ törvényrendelet értelmében államosították. A gyár tulajdonosai Dél-Amerikába emigráltak.

üveg


Apricot miniüveg
Ismeretlen évjárat
Bonbon meggy miniüveg
Ismeretlen évjárat
Cacao Chuova miniüveg
Ismeretlen évjárat
Csatos üveg
1930-1939
Fonott üveg
1960-1969
Lapos üveg
Ismeretlen évjárat
Ó-barack miniüveg
Ismeretlen évjárat
Orvosságos üveg
Ismeretlen évjárat
Serschin vodka miniüveg
Ismeretlen évjárat
Sí szemüveg
1980-1989
Sidolos üveg
1950-1959
sörös üveg
1960-1969
Süvegcukor
Találat: 2
Szemüveg
Egyéb
Szódás üveg
Találat: 15
Szódás üveg gyűjtemény
Ismeretlen évjárat