P038 - A kihallgatás

Előzmény: P037 - Jones szinre lép

-------------------------------------------------------------------

V.E.: Néhány nappal ezelõtt a lakásomon felkeresett
egy idegen férfi. Felajánlott 10.000 frankot, ha eladásra kínálok egy kéziratot
Párizsban.

R: Hol történt mindez?

V.E.: Aubagne-ban egy
Marseille melletti kisvárosban.

R: Hogy hívták a
férfit:

V.E.: Nem mutatkozott be, és azt mondta ne is
kérdezõsködjek! Vagy elvállalom így, vagy kerest mást!

R: Tudna róla személyleírást adni?

V.E.: Harmincas éveiben járó férfi, szikár
testalkatú, széles karimájú kalapot viselt, mélyen a szemére húzva.

R: Nem volt valami különleges
ismertetõjegye?

V.E.: Nem, de a beszéde alapján biztos francia
volt.

R: Ezek után elválalta a munkát.

V.E.: Igen, szükségem
volt a pénzre.

R: A munka elõtt vagy után fizetett?

V.E.: 5000 frankot
kaptam a költségekre.

R:  5000! Az igen! Tehát kapott egy kéziratot…

V.E.: Nem. Én nem
kaptam meg a Photró-t, csak eladásra kellett kínálnom.

R: Mi az a Photró?

V.E.: Azt mondta a fickó, hogy ezen a néven fogják
keresni.

R: Ezek után elutazott Párizsba.

V.E.: Igen és vettem egy használt Citroent a Duval
fivérektõl.

R: Ez az autó robbant
fel délután.

V.E.: Igen

R: Mit gondol a két
eseménynek van köze egymáshoz?

V.E.: Nem tudom,
lehetséges!

R: Mi történt még
párizsban?

V.E.: Egy hírdetést
kellett feladnom, amelyben eladásra kínálm a Photró-t.

R: Ennyi volt a dolga? Magának kellett a vevõvel
fogalalkoznia?

V.E.: Igen. A férfi
Aubagne-ban azt mondta 200.000-tõl kezdõdik a licit, keressem meg azt aki
legtöbbet kínálja érte.

R: Ezek szerint többen
is meg akarták vásárolni ezt a titokzatos Photró-t?

V.E.: Nem, csak egy
ember jelentkezett, aki Gerome Gautier-nek adta ki magát, és azt állította,
hogy az apja írta ezt a könyvet. Soha nem látta az apját, de tudott a
naplójáról, aki már meghalt.

R: Tehát ez egy napló
volt?

V.E.: Ekkor még
számomra is úgy tûnt, de már ekkor gyanús volt Gautier. Négyszázezres
ajánlatára azt mondtam, hogy várok még ajánlatokra.

R: Mitõl volt gyanús?

V.E.: Az apás történet
kitaláltak tûnt, és a fickó egy koszos, elhanyagot lakásban fogadott és ruházata
is szakadt volt, de maga a férfi nagyon ápoltnak tûnt. Valami márkás parfüm
illatát éreztem rajta.

R: Tehát a
jelentkezõkkel személyesen kellett tárgyalnia egy olyan kéziratról, ami nem is
volt magánál?

V.E.: Igen, de azt
kellett mondanom, hogy nálam van.

R: Nem volt ez egy kissé kockázatos ismerve
az értékét és persze, hogy az se tudja mi az?

V.E.: Ezután a
beszélgetés után kezdett érdekelni, hogy mi lehet ez! Elmentem egy nyomdába,
amit az unokafivérem ajánlott, akinél Párizsba laktam. Ismert egy nyomdászt,
aki mindenféle kéziratot ismert a könyvpiacon.

R: De hiszen semmit sem
tudott errõl az iratról, mégis mi alapján akart róla információt szerezni?

V.E.: Én is meglepõdtem
amikor a nyomdásznak megvételre kínáltam a Photró-t, és õ kinevetet. Majd azt
mondta, hogy nem lehetnek nálam a Gepleki akták!

R: Tehát most a kézirat
címe Gepleki akták és a Photró csak fedõnév?

V.E.: Igaen valami
ilyesmi lehet, többet én sem tudtam meg. Nyomdász próbáltam meggyõzni, hogy
eladásra kínálom, de õ nem igazán hitte el, hogy nálam van és nem is tudná
kifizetni az árát, mert azt mondta az értéke több mint 1 millió frank!

R: Ezek szerint õ tudja
mi ez az akta!

V.E.: Õ valószínûleg
tudja mi ez, de mivel azt állítottam nálam van, nem kérdezhettem rá mi van
benne.

R: Vajon miért mondta
azt, hogy nem lehet magánál?

V.E.: Nem derült ki.

R: Na és sikerült vevõt
találnia?

V.E.:Sajnos innentõl
kissé összekuszálodtak a dolgok, mert amikor Párizsba érkeztem az
unokafivéremnek elmeséltem az egészet, és õ túl segítõkésznek bizonyult. 400.000
frank elõleget vett fel a Duval fivérektõl.

R:  Akiktõl az autót vette?

V.E.: Igen, õk
mindenfajta kétes üzletekben vesznek részt és valószínûleg valakinek a
megbízásábólakarták megvásárolni a kéziratot. Az unokafivérem, Jean már régóta
ismerte õket, ezért elfogadta a pénzt. Azt hitte ezzel segít nekem és persze
neki is csurran-cseppen valami. És nagy üzletet látot a dologban, mert 200
ezeres kikiálltási árat már az elõleggel túl tudta szárnyalni bõven.

R:  Mi volt
ebben a gond?

V.E.: A megbízom
kikötötte, hogy addig nem vehetek át pénz amíg az árra rá nem bólint.

R: Hogyan állt
kapcsolatban az ismeretlen úrral?

V.E.: Megadtam neki
Jean számát még Aubagne-ban, mert azt mondta õ fog keresni.

R: És mikor vette fel
magával a kapcsolatot?

... (olvashatatlan)

V.E.: De  ma kereset Gautier és azt mondta sokkal
többet fizetne az elsõ ajánlatánál és találkozzunk háromkor a Foy kávéházban. Elmentem
a találkozóra, pedig ekkor már nagyon féltem. Hiszen a Duval fivérek már kezdték
követelni az iratokat.

R: És ugyebár itt robant fel az autója. Na
szerintem mára elég is, de szerintem ne menjen messzire mert még keresni
fogjuk.

--------------------- -----------------------------------------------------

A párizsi rendõröknek egy valami nem tünt fel a
kihallgatás során, hogy mennyire készséges volt Valberg Ede. Egy ilyen ügyben
nem szokotak kitálalni az elsõre. De nekünk is csak késõbb lett feltünõ. A francia
rendõrségi akta szinte teljesen megmaradt. Igaz néhány hónappal késõbb fentrõl
lezáratták az ügyet, de elõtte azért próbáltak nyomozni. Például kiderítették,
hogy a Duval fivérek eltüntek és valószínûleg még az országot is elhagytá. Megkeresték
a nyomdászt ist, de a kihallgatásának jegyzõkönyvét kivették késõbb a Valberg
aktájából. De a Valberg-rõl készült rendõrségi fotót megvizsgálva egyértelmû,
hogy Valberg ugyanaz mint Welmont! Gepleki apja, csak itt szakála és hosszú
hajú, ami valószínûleg paróka volt.  Welmont
Camberrából eydül távozott repülõgépén, de amerikába már nem tért vissza . Sõt
a New York-i ügyvédiirodáját bezáratta a többi kisebb cégével együtt, ami a CIA
aktából egyértelmûen kiderül. Tehát Valberg-et nem megbízták, hanem õ maga
akarta eladni a Photró-t.  A történet
megbízói részét kitalálta és a hírdetés után a többi már ment magától. Direkt
elment egy nyomdászhoz is, hgy hihetõbbé tegye a sztorit.

Az autót biztos a Duval
fivérek robbantották fel figyelmeztetés képpen és ugyebár...