1984/2-es Hifi Magazin Poszter (Kazetta teszt)


Forrás: 
Hifi Magazin 15. 1984/2.
1984/2-es Hifi Magazin Poszter (Kazetta teszt)

Igencsak esedékes volt már ez a méréssorozat, hiszen csaknem két
év óta ígérgetjük. Sajnos, minden összeesküdött ellenünk, munkánkat
földrengés, árvíz, a laboratórium tatarozása és egyéb természeti
katasztrófák akadályozták. A kazetták is roppant nehezen gyűltek
egybe, sokat kellett szaladgálni utánuk, de végülis csaknem ötvenfélét
sikerült összetoboroznunk.

Karriertörténet

Előrebocsátjuk, szó sem lehetett arról, hogy valamiféle
"teljességre" törekedjünk. Hogyan is gondolhattunk volna erre, amikor
ezernyi típus és milliárdnyi magnókazetta van forgalomban! A Philips
cég tervezőmérnökei és gazdasági szakértői, amikor huszonegy évvel
ezelőtt, 1963-ban a nagyközönség elé léptek a Compact Cassette-tel,
talán maguk sem hitték, hogy az új műsorhordozó ekkora karriert fog
befutni. Az eredmény valószínűleg meghaladta a legvérmesebb reményeket
is. Hogy csak egyetlen számadatot mondjunk, Európában tavaly
körülbelül 300 millió darab kazettát adtak el - és a forgalom
változatlanul csak emelkedik.
A kazetta előnyeit nem lehet elvitatni. Kisméretű, rendkívül
egyszerűen kezelhető, viszonylag olcsó. Persze, megvannak a hátrányai
is, de ezek egyre kevésbé zavaróak. Két évtized alatt hihetetlenül
sokat fejlődtek a kazetták is, a kazettás magnók is. Ez jórészt annak
köszönhető, hogy már a kezdet kezdetén szabványosították minden
lényeges műszaki jellemzőjüket, s ezáltal pontosan megszabták a
fejlesztés irányát. Kisebb vargabetűk azért így is tarkítják a Compact
Cassette diadalútját. Némely cégek megpróbálkoztak a szabványos
4,76cm/s-nál kisebb (2,4) és nagyobb (9,5) szalagsebességgel is. Nem
arattak nagy sikert. Mások eltérő kialakítású kazettákkal szerették
volna megtörni a Philips egyeduralmát. A Grundig és a Telefunken 6,3mm
szalagszélességű, 9,5cm/s szalagsebességű kazettája azonban éppúgy nem
teremtett konkurrenciát a Kompakt Kazettának, mint jóval később a Sony
Elcasetje sem - holott az utóbbi valóban műszakilag kiforrott,
sokatígérő rendszer volt. Mindez ékesen bizonyítja, hogy a Philips
"beletrafált" a céltábla közepébe: olyan műsorhordozót alkotott,
amelyet az emberek többsége, kritikátlanul, vagy kritikával ugyan, de
el tudott fogadni.
Pedig annakidején, a hőskorban nagyon meg kellett alkudnia, aki az
orsó helyett a kazettát választotta. A hagyományos, "vasoxid" szalagot
kapta így is, csak a szalag most lassabban futott, keskenyebb lett,
meg még vékonyabb is. A kazettás magnócskák pedig főleg hordozható,
egyszerű masinák voltak, gyatra frekvenciaátvitellel, magas zajjal,
jól hallható nyávogással. És mégis: amint feljött a Kompakt Kazetta
napja, tüstént bealkonyult mindennemű hordozható lemezjátszónak és
orsós magnónak. Az autókban pedig egyáltalán nincs versenytársuk a
kazettás gépeknek. Aztán persze megjelentek az "asztali" kivitelű
gépek is, szerény specifikációval és nem is túl olcsón - de ezek is
vevőre találtak.
Azóta sokat javult a szalagok minősége (krómdioxid, vaskróm,
metál), a magnógyárak pedig zajcsökkentő elektronikákkal és szellemes
mechanikai megoldásokkal kiirtották a zaj, illetve a nyávogás egy
részét. Ez egyébként nem ment egyik napról a másikra. Sőt, fölöttébb
furcsa dolgok is történtek közben. Például a nemzetközi tekintélynek
örvendő DIN 45500 szabvány (a "hifi norma") a kazettás magnók
előretörésekor óvatosan lejjebb szállította a mércét. Az eredetileg
±0,15%-ban maximált nyávogás helyett most már ±0,2%-ot is elfogadott,
és a frekvenciagörbe tűrésmezején is lazított valamelyest, hogy a
kazettás magnók is "beleférjenek a hifibe". Íme, a minőség javításának
legegyszerűbb módja... Nos, a kazettás gépek derékhada ma már nem
szorul rá erre a mankóra, hiszen a legolcsóbb sztereó gépek sem igen
nyávognak többet a régi, szigorúbb szabvány szerinti ±0,15
százaléknál.
Szóval, a kazettás magnó ma már kétségtelenül "hifi-médium". Az
orsós gépek egyre inkább háttérbe szorulnak. Száz- és százezrek
kazettán gyűjtik a zenét, véresen-komolyan, ahogy illik, hatalmas
pénzeket és temérdek időt áldozva hobbijukra. A pénz és idő eredménye:
a műsor a kazettán. Tehát nemcsak a magnótól, hanem a kazettától is
joggal várják, hogy jó minőségű legyen, tartós és megbízható. Az
utóbbi tulajdonságon azt értjük, hogy a vadonatúj, éppen kicsomagolt
kazettának igen nagy valószínűséggel jól kell funkcionálnia, különben
meghiúsíthatja valamely - esetleg megismételhetetlen - zenei műsor
felvételét. Ami a minőséget illeti, a leggonoszabb ellenség
változatlanul a zaj. Gyakran még a nívós szalagok is bántóan zajosnak
bizonyulnak, holott a kazettás magnók tulajdonosai többnyire már eleve
rákényszerülnek valamiféle zajcsökkentő elektronika használatára.
Rátérve mármost a Hifi Magazin kazettatesztjére: igyekeztünk úgy
összeállítani a tesztmezőnyt, hogy kielégíthessük az igényesebb
magnótulajdonosok érdeklődését is - dehát nem csak rajtunk múlt a
dolog. Amikor mintapéldányokért folyamodtunk az ismert kazettagyártó
cégekhez (mert hiszen így szabályszerű), többen válaszra sem
méltattak. Mások viszont előzékenyek voltak, s elküldték akár a teljes
repertoárjukat, a legolcsóbb típustól a legdrágábbig. Szereztünk aztán
kazettát más módon is: ha lehetett, kunyeráltunk, ha nem lehetett,
vásároltunk. (Hál'istennek, ma már egyre vigasztalóbb a bolti
kínálat.) Köszönettel tartozunk az Agfa, az Ampex, a BASF cégeknek
küldeményükért, a Skála Áruháznak egy egész sereg külföldi és hazai
kazettáért, a Nissho-Iwai cég budapesti képviseletének pedig nemcsak a
Pioneer kazettákért, hanem azért is, hogy rendelkezésünkre bocsátotta
a Pioneer CT-F1250 típusú magnót (tesztjét lásd HFM 4.), kockáztatva,
hogy esetleg tönkretesszük a készüléket a tesztprocedúra során
elkerülhetetlen, mérhetetlenül sok kapcsolgatással.

Kazetta mint olyan

Mielőtt a részletekbe mennénk, tegyünk egy kis kitérőt, és menjünk
bele a kazetták részleteibe. Kezdjük a szalaggal.
Kezdetben a kazettákba is csak a hagyományos, "vasoxid" szalagot
tették, ugyanazt, amit az orsókra is tekercseltek. E hagyományos
szalagtípus aktívrétege gamma vasoxid (γ -Fe2O3).
A hetvenes évek elején megjelentek a krómdioxid-aktívrétegű, továbbá
az úgynevezett "chrom substitute" azaz krómhelyettesítő szalagok. Az
utóbbiakban a krómdioxidot hozzá hasonló anyagokkal helyettesítik
("kobalt-dotált" szalagok, Beridox, Super-Avilyn stb.), de az
egyszerűség kedvéért mi ezeket a típusokat is a krómcsoportba
soroljuk. Később a gyárak megpróbálták házasítani a vasoxidot a
krómdioxiddal, hogy ezáltal összeötvözhessék a két típus kedvező
tulajdonságait. Ennek a manipulációnak az eredménye a vaskróm szalag.
És végül a jelenkor sztárja a metál szalag, amelynek aktívrétege
"tiszta", azaz oxidmentes vasanyag. Amikor ez a negyedik szalagtípus
megszületett, a szakemberek azt jósolták, hogy a vaskróm szalag
elveszti létjogosultságát. Úgy látszik, igazuk lehetett, mert a
legtöbb korszerű magnó szalagválasztó-kapcsolója már csak háromállású:
nincs tekintettel a vaskróm-típusokra.
A cél az volt, hogy minél finomabb részecskéket minél
egyenletesebben vigyenek fel a hordozórétegre. Az aktívrétegnek így
növekszik a koercitív ("mágnesség-megtartó") ereje, miáltal jobban ki
lehet vezérelni a szalagot, csökken a zaj, javul a magashang-átvitel.
Az aktívréteget egy vékony poliészter-fólia hordozza, s jórészt ennek
mechanikai tulajdonságaitól függ a kazetta élettartama. A C-60, tehát
2x30 perces játékidejű kazetták szalagja 18µm vastag. A kazettás
műfajban ez a legvastagabb szalag - holott az orsós szalagok közül
csak a legvékonyabb, tehát háromszoros játékidejű szalagok a 18
mikronosak. Alább egy kis táblázatban összefoglaljuk a különböző
játékidejű kazetták szalagjainak főbb adatait:

-------------------------------------
C-60 C-90 C-120
-------------------------------------
Szalaghosszúság(m) 90 135 180
Teljes vastagság(µm) 18 12 9
Rétegvastagság(µm) 5-6 4 3-4
Hordozó (µm) 12 8 4,5-6
-------------------------------------

Hifi


"Old HIFI"
1950-1959
Hifi
Ismeretlen évjárat
Pioneer HiFi
Találat: 3
Sharp hifi
1990-1999