Orion AT 602 televízió


Forrás: 
saját
Orion AT 602 televízió

A képen látható televíziót 1959-ben gyártották.

A 43 cm átlójú képcsővel szerelt, 12 csatornás dobváltóval rendelkező kétnormás készüléket ellátták távszabályzó csatlakozóval is. A távszabályzó csatlakoztatásával a hangerőt, a fényerőt, és a kontrasztot lehetett szabályozni. Ebben a készülékben használnak Magyarországon első ízben hangolásjelzőt, ez a korabeli rádióknál jólismert varázsszem. Az AT 602-es nagyobb képcsővel szerelt változata AT 603 típus jellel került forgalomba.

Laki Géza képe

Ez szép darab! Gratula hozzá!

(A kép alatti szöveg is pontos, amit érdemes tudni a készülékről,az abban az 5-6 sorban benne van. Talán ami még érdekes lehet a kép és hangregiszter, és az akkori ár:6200 és 6900-forintért árusították.)

Még egy érdekességet megemlítenék a készülékről. Ebből a típusból sokat gyártottak exportra, ez is egy ilyen televízió. A mellékelt képen is jól látható a tv hátlapján lévő Lengyel felírat.

 

AT 602 hátlap

Örömmel látom ezt a viszonylag ritka típust, nagyszüeimnek volt ilyen tv-je. És még egy kis adalék: az Orion-gyártmányú tv-készülékek sorában itt alkalmazták először a PCC 88 kettős triódát a bemenő fokozatban. (A Munkácsyban is ilyen működött, de az egy kicsit korábbi konstrukció.) 

ml

" Ebben a készülékben használnak Magyarországon első ízben hangolásjelzőt, ez a korabeli rádióknál jólismert varázsszem."

 

Igen, ez volt.  És közben "rájöttek" az Orionban, hogy felesleges ez a szolgáltatás a TV készülékeken.

Tehát első volt, és egyetlen eset,  többi készülékcsaládban már elhagyták.

A "finom-hangoló" -t mindig a legjobb kép, és hang állapotára kellett beállítani....ez elég volt.

Az Orion 1961-62-ben Budapest fantázianéven megjelent AT611-ben már a finomhangoló, vízszintes- és függőleges szinkron gombok is elmaradtak, mivel Mo.-on először AFC-t kapott, továbbá sorszinkronozó és képméretstabilizáló automatát. Azt hiszem az AT611 volt az első nyomtatott áramkörű magyar tv is. Nem mellesleg szintén elsőként az AT611 a hangregiszter-kapcsolók mellett lepke hangszínszabályozót is kapott, valamint igen jó minőségű hangszórókat. A Pacsirta rádióból is ismert kondenzátor hangszórókat is tartalmazta. Szóval apait-anyait beleadtak, s az ára se volt szerény: 7500 Ft.

Igen ez valóban így van.

Valószínű, hogy ezekkel a technikai újításokkal (varázsszem, kép és hangregiszter) az Orion az AT602-sel, vagy inkább nagyobb testvérével az

AT603-sal a Vadásztölténygyár Munkácsy televízióját akarta túlszárnyalni,

mível az is 12 csatornás, kétnormás, távszabályzó csatlakozóval  ellátott

készülék volt.

 

Laki Géza képe

Hogy később rájöttek,hogy felesleges a varázsszem  és kivették,azt megértem. De akkor eredetileg miért építették mégis be?

Korabeli nyugati gyártmányú tv-készülékekbe még bonyolultabb áramköröket építettek ebből a célból. A képernyőn jelentek meg sávok, körök, amelyek a hangolás helyes vagy helytelen voltáról tájékoztatták a felhasználót. A Rádiótechnika 1950-es évek végi évfolyamaiban lehet ilyen kapcsolásokról olvasni .

ml

Nekem is volt egy működő példány most adtam el.

 

Hári László

Orion


Orion & Videoton
Akkor és Most
Orion embléma
Találat: 2
Orion embléma matrica
Ismeretlen évjárat
Orion és Videoton jelvények
Ismeretlen évjárat
Orion falinaptár
Ismeretlen évjárat
Orion hangfal
1980-1989
Orion hangfalak
Találat: 3
Orion hirdetés
Találat: 4
Orion hőpalack
Találat: 2
Orion HS 20 ...
Találat: 2
Orion HS 200
1980-1989
602