Videoton Minimax D132A 8Ohm


Forrás: 
Saját gyűjtemény
Videoton Minimax D132A 8Ohm

Videoton Minimax II D132A

 

A ritkábbik, 8Ohmos kivitel.

A kép érdekessége hogy még az eredeti membránszélével látható, ami hihetetlen és

a nem megszokott módon még több mint 33 év után sem porladt el.

 

Méretéhez képest nagyon határozott, igen kellemes hangú hangfalpár

DSC02238.JPG DSC02226.JPG DSC02230.JPG DSC02236.JPG

Gratula ! Nem nagyon kemény a membrán széle , ritka , hogy így bírja ...

Milyen sok féle Minimax - ot gyártottak , vigyázz rá  !!!

 

 

leo

hangszoros képe

hangszoros
Az alapanyag kéntartalmának a függvénye volt, melyik meddig birta.
Tényleg ritka volt a 8Ohmos.
Valószinű az USA, vagy Angoloknak gyártott-ból maradt itt.
Baromi jól szólt. Auditive ma is megállna.
A széle is sokkal jobb, volt mint a maiak _hangilag_
Most néztem a hátulját, melyből kiderül, hogy ez már nem a szuper széria. Az eredeti-bocs a - kezdeti hihetelen jó anyagból volt. Szu rétegeltből

Egy habszélnek nincs kéntartalma, tehát semmiféle hatása nincs az élettartamra. A gumi vulkanizálásánál van jelentősége, de ott sem az alapanyag kéntartalmának, hanem a vulkanizált gumiban maradó mennyiségnek.

Viszont ettől nagyságrendekkel fontosabb, hogy éri-e, és ha igen, mennyi UV illetve O3 jut a szélekre a 30 éves időtartam alatt.

Ne tessék már összekeverni mindent, és szántani küldeni Gizikét a gőzeke helyett így ősszel. Én pl. a napokban is fogok készíteni pont ilyen membránszéleket.

 

Egy membránszél pedig akkor jó "hangilag" ha "tervezésileg" jól gondolkodtak a készítői. Annyi biztos, hogy nem ezek a legjobb VT hangsugárzók, ezer sebből vérzenek, doboz, váltó és hangszórókészlet szintjén is, csak egy példa, a magas helyett belekerült, fölöslegesen 10 centis középhangszóró, a felső oktávban szépen eső átvitellel.

hangszoros képe

hangszoros: Mikor értheteln módon, a vidi nem birt az instabil szélel, a BME-hez fordult. ( Budapesti Müszaki Egyetem ) oknyomózásért, tanácsért. Ők állapitották meg a változó kéntartalmat, és javasolták a molyprénszélt. Ez atombiztos volt, de nehéz, és rossul szólt. Egy darabig ezzel ment a gyártás.( A fekete gumiszerű szélek, melyek sose mennek tönkre, de nem is szólnak jól ) A  Philips által gerjesztett Eindhofeni kupaktanácsba voltak Videoton delegátok is. Bebocsátást nyertek a hangszoró üzembe. Meglátták a habszél gyártást -polyurethán bázis-  " honositották " és számüzték a molyprént. Ez azért hosszabb púdert érdemelne, de kopik egyszem ujam a klavin.

Úgy tünik nem láttál régi Videoton hangszórót, különben tudnád, hogy gimiszivacs ( Laticell ) volt a széle. Akusztikailag néhány kört ráver a mostaniakra.

Nagy pofára esés számomra, hogy ennyire tájékozatlan vagy. Ész osztó tevékenységed okán többet néztem ki a Cikiző Mesterből . Ezekután el se olvasom a fikázó szöszeneteid.

 

:) Az a baj, hogy az egésznek amit leírtál semmi értelme, csak féligaz, legendaszerű történetmesélés, konkrétumok, és valódi ismeretek nélkül. A többit már korábban leírtam membránszélekkel kapcsolatban. Ez a "köröket ráverő" dilettáns minősítgetés legalább annyira használhatalan, mint az ágyon hallgatózás, vagy a százalékos hangszórótuning. :-D Jól fogalmaztál, púder.

 

Egy membránszél valódi tervezésénél sosem az alapanyag lényeges, hanem annak a felhasználási módja. Végtelen a lehetőségek száma mind guminál mind habnál, mind textilnél, így a pársoros, zavaros és felületes emlékhalmazok gyakorlatilag nulla információértékkel bírnak.

panblue képe

Shalafinak igaza van a membránszélek anyagának sokféle lehetőségében,de azt én sem értem hogy talán shalafi egyidőben született anno a  hangszóróval mint újdonsággal?Vagy fejlesztéssel/találmánnyal vagy mindegy hogy nevezzük?

Ezek szerint Ő ott lehetett az első legyártott darabnál,aztán az összes létező fejlesztésnél,az összes tesztnél,járt az összes mérőhelyiségben,sőt talán dolgozott is minden hangszórógyártó üzemben...

panblue

:D Szegény Biblia és történelemkönyv olvasók. Vajh tőlük mikor kérdezik meg, hogy ott voltak-e pl. Kleopátra ágyában. :D Vagy a kánai menyegzőn. XD.

panblue képe

Üdv!

Nem is mindig pontosak a történészek :))) ...

Sőt: aminél nem voltak jelen azok közül sokmindent nem tudnak még csak megközelítőleg sem leírni,sem megfejteni,csak találgatni...

Pl. hogy mi történt a neander-völgyi ős - és a homo sapiens közötti törzsfejlődési szakaszban?

Vagy hogy épültek a piramisok?És egyáltalán minek?És milyen eszközökkel?

Stb..stb...

Ugye,milyen jó lett volna ha ott lehettek volna,hiszen akkor hitelesen,pontosan,és érdemlegesen számolhatnának be belőle..

De persze a viták és a találgatások is érdekesek és izgalmasak,így megy ez itt is...addig jó míg van miről elmélkedni :)

panblue

 

 

 

Naigen. :) Még szerencse, hogy itt a szerzők jelenvoltak a helyszíneken, ezért nincs szükség találgatásra.

panblue képe

Üdv!

Ha már itt tartunk akkor én valóban arra lennék kíváncsi hogy ki "találta" fel,illetve ki trvezte az első elektrodinamikus hangszórót?

Ennek még nem néztem utána,pedig ott és azzal kezdődött ez a téma :)

Milyen indíttatásból készült.. először talán katonai fejlesztés volt,mint sok minden?...vagy valaki eszkábált egy mágneses mezőből-tekercsből és egy hangkeltésre alkalmas felületből valamit?

Ez így esetlenül hangzik,de tudjuk minden sok alakításon,terveésen stb megy keresztül míg végleges megjelenésében-formájában testet ölt.

A kérdés adott..hozzáértők válaszait várom :)

panblue

 

http://hu.wikipedia.org/wiki/A_hangszóró_története

panblue képe

Meg is nézem,köszönöm!

panblue

panblue képe

Ezek szerint a Te megközelítésedet a jó hangdobozokat illetően (2 utas) az 1933-as év nem könyvelhető el sikernek :)))) (középhangszóró megjelenése,alkalmazása)

panblue :)))

:) Lehet azt jól használni, csak jóval nehezebb, valószínűleg ezért nem sikerült még magyar gyártó tervezőjének nagyjából egyszer sem.

hangszoros képe

hangszoros: Irtam a habszél ( a müanyg bázisút ) és a közbenső molyprén szél törtnetét. Ez csak azért releváns, mert hosszú évekig a (kezdeteknél)  szél (habszél ahogy irod) gumi bázisú volt ! Változó kéntartalommal. Ezt már valahol irtam itt. Valószinű szelektiv olvasással áldott meg az Úr.  A Philipsnél járt delegáció egyik ( akik meglátták a müanyghabszél poénját, és utána honositották ) tagját megnevezhetném. Fehérváron lakik, de nem akarok Neki roszat, hogy rászabaduljál. Nem bocsátaná meg nekem.

Kicsit utána érdeklödnél a Preludim készülésekor aktiv vezetőknél.?3Hogy is volt ? Biztos nyugdijasok, de a fantáziálásra forditott időd inkább erre használd. Szedd össze a VT hangszoró gyártás történetét. Ebbe én is segitenék.

Halhatnál érdekeségekeket, is. pl. Pl : A teljesen olcsó 1600Ft/ darab áru minimálisan tuningolt VT hangfalam, hogy nyomta le a Preludiumot, a meghallgató helységükbe. 1 Ft/ hangszoró lett volna a költsége. 50 fillér anyg, 50 fillér munkadij. Ez a 3utas hangfalnál 3Ft/ darab lett volna!Biztos még élnek a jelenlevök.

Ha nem hisszed járj utána mondja a népi bölcselet.

Értelmetlen legendákkal és/vagy százalékos dilettáns tuningolókkal nem foglakozom, a valós helyzetet meg leírtam korábban.

hangszoros képe

hangszoros:Olyan diletáns azért nen lehetek, mert a 70-es évek végén, rajtam kivül senki nem csinált a szociba ( ostblok ) 230-as mágnessel 40cm-es lavorókat. Amcsiba se nagyon volt. Totál 0-ról, vagyis a kosár öntés, szél , pille, mind háztájiba. Most is müködnek. Hány év ?

Bizonyos szériámat súlyos pénzért se tudok venni. Kordokumentumként keressek. A bennük alkalmazott megoldásokat ma se találom együtt egy nyugati modelba se. Egy egy megoldás felbukan a rabló áras kategoriába.

Na csá kiszálltam.

panblue képe

Üdv: én szeretném látni ezeket a "lavórokat" :) oda vagyok az ilyenekért.

Ha megkérhetlek szúrj be egy jó minőségű képet + némi tájékoztató leírást hozzá...

köszönettel:panblue

hangszoros képe

hangszoros:Egy kicsit munkás,fotózgatni, de sort keritek rá egy- kéthéten belül.

40 centi 230-as mágnes? Ez maximum optikai tuning kategóriában indulhatott, mert egy hangszóró sem a mágnes méretétől lesz jó vagy rossz. :) Ma viszont bármelyik kínai gyártó fillérekért megcsinálja.

Az elmúlt napokban egy barátom jóvoltából volt módom meghallgatni egy ilyen legendás dobozpárt.

Jómagam a nagy méretű, kommersz Vidiken nőttem fel sajnos, ahol az ember a cicergő magasakhoz szokott, és a mély is akkor volt jó, ha nagyot döngött. Így elsőre bizony aklimatizálódnom kellett a Minimaxokhoz, de 1-2 nap után azt vettem észre, hogy elmélyült és magányos zenehalgatáskor konzekvensen a kis Vidiket kapcsolom be! Bő egy hét alatt pedig úgy hozzá szoktam a hagjához, hogy bizony most nagyon szomorú vagyok, hogy Zoli barátom visszavitte.

shalafi kolléga megmondta a frankót...:D

 

(Ő nem hagy ki egy hangdobozt sem!)

hangszoros képe

hangszoros: Az tuti. Csak ne dölne belőle annyi hülyeség, amivel a tájékozatlanságát próbálja leplezni. Még azt se tudja, hogy a Videoton a korai hangszórókon nem poliurethán bázisű széleket használt.

Csak azt nem értem miért nem látom az EZO müsorokban. Távolba halló képeségeit nem használja ki.

Pedig anélkül, hogy látott volna valamit is megmondja.

A kezdetektől használtak természetes és műanyaghab membránszéleket fehérváron, és amit te említesz is ezek közé tartozik, csak valójában pl. másképp nevezik (a SEAS használta fel újra a módszert kb. 2 éve), de semmi köze a képen látható 130-as mélyközepekhez, mert azok a poliizobutilénes verziót kapták. Viszont a párdarabos gyártások, a nem, vagy nem jól működő megoldásokkal senkit nem érdekelnek (már akkor sem érdekeltek, hiszen továbbléptek). Az első véglegesített és a korábbi hibákat kiküszöbölő VT féle megoldást 1969-ben dolgozták ki habszélekre, ez már megfelelő volt pl. aperiodikus csillapítás, engedékenység, és még egy sor fotos tulajdonság szempontjából is.

hangszoros képe

hangszoros: Kedetektől használtak müanyag habszélt a Vidibe.

Tényleg kár elolvasni írkáid, mert csak félrevezetik az olvasót.

A mondatok azért tekinthetők a szöveg legkisebb gondolatkifejező egységének a magyar nyelvben, mert egyben kell elolvasni, és értelmezni azokat. Ha így teszel, világossá válik minden. Persze akkor nem hosszú í-vel Írkálnád az irkát (lásd gyerekversek, pl. Birka-irka). :D Nade nem érdekes.

 

Egyébként ez csak a realitás. A módszert ismerték és használták (ahogy később pl. folyamatossá vált külső beszállítónál a végül száműzött gumiszélek gyártása is), de hogy programba került-e, és milyen darabszámban, azt sehol nem írtam. :-)

F_r_e_d_d_y képe

Mielőtt viszont nagyon összevesznénk, tisztázni kell egy pár dolgot.

Laci, nagyon tisztellek Téged, mivel tényleg sokat tudsz a videton hangszórókról, DE... Ezekben nem kell a high-end -et keresni,  nem kell mindig a rossz oldalát nézni. Tényleg ezer sebből véreztek, viszont ezeken nőttünk fel, ezeket hallgattuk, talán nosztaligiából most is ezeket hallgatjuk, mert ezeket szeretjük. A magassugárzója még ha 10cm-es papírmembrános is, azért elektronikailag nem azonos a jelenlegi és az akkori HB-kkel, még ha ennyi év után már nem is olyan átvitele van mint újkorában volt, mégis van ezekben a hangfalakban valami jó, amitől nagyon kellemes zenei élményt nyújtanak, még 40 év után is.

 

Freddy

"elektronikailag nem azonos a jelenlegi és az akkori HB-kkel"

 

Azonos rajzszámon létezett a HB és HD változat, tehát mindenben megegyeztek. A különbség a gyártás pontatlanságából adódhatott maximum. És nem a jelenlegi képességeire céloztam a papíros középhangszórónak, hanem az eredetileg mérhető jellemzőire.

 

A lényegen nem változtat a nosztalgia, mindent a helyén érdemes kezelni, a pozitívumokat ugyanúgy, mint a hibákat.

F_r_e_d_d_y képe

Valamiben azért csak más volt, ha már eltekintünk a HB középtől, és maradunk a HD mint magasnál, Pl: HD10/8, HD10/8K, HD10/10, HD10/10M, HD10/11, HD10/12.

 

Igen irreális, hogy egy sima 10cm-es papír magasat 10 féle típusként tartottak nyílván. Saját magukat akarták átverni, hogy ha ezt középnek szereljük be, erre ragasszuk azt hogy HB, na ezt meg magasként, ragasszunk rá hogy HD? Ez azért elég nevetséges.

 

Freddy

:) Ehhez ismerni kellene a VT típus és rajzszámkódjait ugye. A / után az első két szám mindig a légrésindukciót jelöli 1/10-ed T-ban, az utána következők pedig a verzióra utalnak.

És valóban, jól gondolod, ugyanazt a hangszórót hol HB-nek, hol HD-nek címkézték, sőt még a hangsugárzók dokumentációjában is sok háromutashoz a HD van beírva középnek, úgy, hogy az adott időszakban már volt B-s verzió is.

F_r_e_d_d_y képe

És mit takart a K jelölés?

 

Freddy

A K eredetileg az alumínium kosarat jelentette, aztán később megmaradt a típusszám, de ugyanazt a hangszórót megcsinálták acélkosárral is. Az M pedig az árnyékolt mágneskör jelölése volt.

hangszoros képe

hangszoros:Miért kellenne összevesznünk ? Fehér ember vagyok. és toleráns más véleményére.
Valamit nagyon félreértettél.
Én nagyon szerettem a Videoton hangszorókat. Csak sajnálkozni szoktam , az elképesztő vissza fejködésükön. Ha egyszer ment már a világszinvonal, miért kell nem kevés energiát abba fektetni, hogy rosszabb legyen.

Pl: Ilyen Videotonnál nem fordul elő

 

Lelapult háturól.jpgLelapult háturól.jpgLelapult háturól.jpgLelapult háturól.jpg

És persze az is könnyen előfordulhat, hogy fordítva nézed, mert a fejlődés nehezen mehet negatív irányba. A VT-nél sem volt másképp, a '80-as évek közepén készült hangszóróterveik a mai világszínvonalat is elérik.

hangszoros képe

hangszoros: Lenne kedvem felrakni egy bemutató sorozatot. Azonos feladatra, és méretben  készült hangszorót 4-5 lépésben  mintegy 10-en., vagy 20-on egynéhány év alatt "sikerült" legagyisitani.

Azelső eresztés mai szemmel is hightek. Ezt használták az SH 20-as EAG aktiv studiomonitorokban is. Az aljába volt az EA 057-es csöves végfok. Az Angolok is vtték, vették. Honlapomon van róla kép.

Nagyon szép kép lehet, kb. mint az összes többi azon az oldalon /szemétdombon/. Csak kár, hogy információértéke egyáltalán nincs, mert amit te legagyisításnak nevezel azt a valóságban lengő- és rezonáns rendszerek tudatos tervezésének hívják, és a valós eredményei jóval megelőzik a te "szemmel" mért "hightek" "eresztéseidet".

panblue képe

Üdv!

Én nem sértegetek senkit de itt és most shalafi mellé kell állnom,bár nem hiszem hogy szüksége van megtámogatásra :)

Az oldalon van pár jó kép de azon kívül 0 pedig sokkal jobbat ki lehetne hozni belőle ha már egyszer iylenre adta fejét "hangszoros".

panblue

hangszoros képe

hangszoros: Miért ? Mit kellenne irnom ? Komplet teknologiai leirást ? A miértekkel ?

Azt nem vitatom, hogy megértéséhez kell egy felkészültségi szint,de minimálisan az úgynevezett józan paraszti ész. Ezt nem tanitják az iskolába. Vagy van vagy nincs. Ha nincs nem is lesz.

panblue képe

Üdv hangszórós :)

Igen,valami ilyesmit várnék,mert fotókat mindenhol,mindenről lehet találni-rengeteg link van+a tiéd :)) de leírást,műszaki adatokat,pl. hangszórók átmérője,adatai,a doboz méretei stb. sajnos nagyon ritkán található meg!

Én erre (is) törekszem ha már felteszek,feltöltök valamit-hogy aki a  képet megnézi tudja hogy pl. a képen látható doboz "mit tud",milyen hangszórókkal szerelték,stb.

Én sok hangfalról-sok ilyen kép+adatot,infot szeretnék találni,mert érdekel!

panblue

hangszoros képe

hangszoros: Mivel én gyártó ( gyártógató) voltam. Bizalmi alapon egyedi megrendelésre csináltam, a cucokat, nem volt szükség mindenfajta leirásokra. Eladási gondom nem volt, igy nem éreztem szükségét Ha valaki vágyik valami boltinál jobbra, vagy nincs megelégedve a meglévővel, most is igy müködik. Butaság lett volna publikusá tenni, a "másságot" amitől jók voltak. Igy is épp elég ötletem nyúltak le. Ahogy már írtam 30 év eltelt a kezdéstől, de együt még semmilyen hangszoróban sem láttam a "másságaimat" Ezért szokták szétverni ( szó szerint kalapáccsal), a kollegák mitől szól ? Nem mindig látták meg.

Egyébbként, több helyen irtam, hogy többnyire Karlson dobozokba raktam. Több éven keresztül, Pesti körcsarnokos ( a leégett)  felépéseit ilyenekkel csinálta. Középszerü és rövid  2x200wattos 4Ohmra. A ládák 8 Ohmosak voltak  Zene elektrós végfokokkal hajtva

Néha egy szerintem sokkal jobb azonos méretű (84x57x46cm ) saját fantáziálú , nagycsillapitású reflexbe raktam. A megrendelök a Kalsont szerették.

Klips hornba szólt a legnagyobbat. Ennek a ládának van egy nem publiált csoda tulajdonsága is. Ez megdöbbentő volt és a kb 30% hatásfok. Az Altec nagy fej 8 cellás Multicellel kapaszkodót, hogy utolérje érzékenységbe. Ez nem rigófütty !

A hifi magazinos Darvasék adták a ládát cimbimnek, mert nem találtak bele megszólaló hangszorót.

Volt müsoron 2x 18" nagycsillapitásúm is hihetelen kis méretben.

Rajta többnyire Altec, vagy Vitavox  nagy fej, tölcsérrel. Két út futásidő korigált 12db-és váltó, mágneses passiv limiterrel. Soha nem ment tönkre tweeterem. Egy pár darab 2"os Gauss driveres is volt tölcsér nélkül kontrollnak.

De, hogy én miért koptatom itt egyszem újam a klavin ? Mikor többnyire cikkiznek. Le kell szokni

Ha ennyire érdekel az audio rengeteg idöt el@ irkákra. Mindért tartom a hátam akár 1:1000-es fgadásba is. Olvtársak sohe nem mertek fogadni, csak magyaráztak. A  HE-en nikkereső, és olvassgass. Az Indexen nem tudsz keresni , mert Salafi beárulása folytán vagy 8 nikemet levesbe a modik

panblue képe

Üdv hangszoros!

Én szeretnék hinni neked de ha a helyedben lennék már rég egy nagy amcsi cégnél tolnám a terveimet és nem egy tesla kisdobozoktól hemzsegő átláthatatlan hangszoros-tömkeleg oldalt szerkesztgetnék :)))

Persze ettől kíváncsi vagyok,de engedtessék meg a szkepticizmus,főleg mert sok ngyotmondó-de semmit fel nem mutató ember van a mai világban..sajnos :(

Kész lennék elmenni hozzád,hallgatózni-fülelni,korántsem hogy lekoppintsam a cuccaid v hasonló,csak élvezni a kirobbanó hatásúhangfalakat-szórókat :)))

Egyébként a 30% hatásfok meglepő,mert ahogy olvastam 25% volt a max amit világ színvonalon elértek....sehol nem találtam ilyen adatot,még nagy gyártóknál sem mint pl a cerwin-vega (legdurvább ládákat nyomta) ,

vagy az altec,stb.

Szóval a szem nem megbízható ebben a téában,a fül annál inkább,mert hallottam mártákolmányt jól szólni,viszont polír csili-vilit is s*arul...

panblue

hangszoros képe

hangszoros: Igazság szerint le kellenne gyógyulnom az irka firkáról, mert nem vezet sehová.

Rossz helyen keresgélsz.

Nézz utána az Altec 288-as fejnek ( amit még próba szintan feltoltam 23500 Gaussra !), vagy a Klipshornak. Ott irják a 30%-ot. És ha érzékenyebb hangszorót raksz bele mint a kockaalakú  mágneses gyári ?

A cucaim használói élnek,(a cucok is) akit érdekel utána jár.

Nincs szükségem önigazolásra, fölösleges energia pazarlásra.

Ha extrém cucosra vagy kiváncsi figyelmedbe a Goto , Hartley stb. A Cewin Wega, meg addig volt jó mig a Weizmann csoport meg nem vette

 

Valóban fölöslegesek az energiák, ha ennyire megalapozatlan történetmesélés lesz belőle.

 

Szerintem majd akkor folytasd, ha már le tudod írni egy hangsugárzó dinamikus viselkedésének hiteles mérési, és elemzési módszerét.

hangszoros képe

hangszoros:Vizió: Többezer ember megveszi a borsos árú belépőt az előadásra. Kiosztanak nekik cserébe, diagramos papirokat, Felgördül a függöny, és üveges szemekkel tanulmányozni kezdik, a hiteles mérési görbéket. Az orgazmusnak egyszercsak vége, mert kiderül, nem hiteles az elemzés.

Ennek ellenére a belépő árát nem kapják vissza. Na most mi a teendő ?

hangszoros képe

hangszoros: Mértél már csatlakozón torzitást ? Vagy tranziens analizátorral impulzus válaszfügvényt ?  Eddig csak ez a mérés korelált a hallott hang minőségével. A MEI-s, MR-es mérések alapján.

Az tart vissza egy demo képsorozat csinálásától, hogy megse értenéd. Szájba rágósan kellene mellékelni a miérteket. Az meg butaság lenne részemről, hogy rávezeselek. a dolgok megértésére. Bár mester levelem alapján, szakoktathatnálak, de reménytelen ügyekbe nem szivesen vállalkozok

A szerinted "szemmel mért" hightekem párszázezer embernek okozott már auditiv élményt, 1983 óta. ( Persze a klaszis müveszek fő érdeme  pl Benkő dixi, Konc, Bergiék stb ) Kezdve a györi baletnál, BKK-ban, stb. Párizsban is lehidaltak a Humanité fesztiválon, a motyómtól.

A furcsa : Nem is vesszed a fáradtságot, hogy vagdalkozásod elött tájékozodj. Pedig mindig adok tájékoztatást hol tudsz bövebben tájékozodni. Mint pl a Videoton hangszorórókról , a napokban.

:) Jó, majd szólok a BME híradástech tanszékén is, hogy tájékozódjanak kicsit.

 

Bár ezek a történetek inkább a hol volt, hol nem volt kategóriába tartoznak, az meg az ELTE-BTK-t érdekelheti egyedül. Újmagyar meséskönyv a 30%-os hatásfok méréséről. Alcím: konyhafizika józan paraszti ésszel. Társszerző: Etelka néni a zöldségesstandról.

 

Ui: Dinamikus viselkedést célzó mérések már '89-ben is léteztek a Videotonnál. :-D Ráadásul ők használni is tudták a rendszert. Szóval...

hangszoros képe

hangszoros:Szerinted egy 127dB-és hangszoró milyen hatásfokú ? Matekozz ahhoz lehet, hogy értesz.

De, hogy egy kötözködésbe menekülő, perverz alaknak miért válaszolok magam se értem .

Azt se miért a Minimaxnál folyik az adok kapok. Azt meg végképp nem mi a francért folyok bele. Talán mert empátiám van a GyP-ésekhez, aki Etelka néni standjához jár infoért.

Inkább fuss egy kört, mondjuk Györbe. Szinház, Müv ház, Müemlék házasság kötő a bázis a Minimax mélye ! A.L.által összerakva, Balett, Nem tudom milyen nevü Ált iskola, ahol kamara jellegü szinházi, ballet előadásokat tartanak a cucosaimmal, nem 2 napos életartammal.

 

 

:-) Minek a hosszú élettartam, ha nem ér egy tál lencsét az egész hangsugárzó?

 

:D A valódi eredmények nélküli önigazolás, vagy az ilyen kirakatparaméterek, mint a helyszínek felsorolása, a mesék és a többiek, igazából semmit nem jelentenek. Ennyi erővel a HTP-90 tervezője is emlegethetné pl. a Luzsnyiki stadiont. :-D

 

Persze nem teszi, mert a lényeg nem ez. Még csak a 127dB(SPL) sem számít, olyan ez, mint a mágnes ügy, egy hangszóró sem attól lesz jobb, mert nagyobb a mágnese, érzékenysége, stb. Aki ismeri az elektrodinamikus hangszóró helyettesítő képét, az sejti legalább, hogy amit te előnynek gondolsz, annak legalább akkora hátrányai vannak, és mindig az alkalmazáshoz megfelelő egyensúlyt kell megtalálni, nem pedig az egyre nagyobb értékeket, százalékokat hajszolni.

 

Így amit te kötözködésnek hiszel az csak a biztos, tőled és tőlem is független valóság.

hangszoros képe

hangszoros: 00= ?, vagy másnéven ?

panblue képe

Üdv!

Pár éve engem is felkért a  Nasa hogy építsek nekik olyan erősítőt hogy 100 watt tápfelvétellel legalább 200 watt sinus/csat adjon le,hogy boldogabbak lehessenek azok akik nem ismerik a hatásfok elméleti megközeltését,és alátámasztva igazolhassák azt hogy már  pedig az xy cuccom képes erre...

Na meg ha már felkértek akkor tudták hogy van több komoly nagy cég,de én mégis adu-ász lehetnék és így kéne egy ütős minimum 100 százalék hatásfokú de ha lehet akkor inkább 110 %-s hatásfokú hangszóró-hangfal építményem...Erre én beintettem nekik és megmondtam a magamét: nehogy már kivizsgálják,kielemezzék és lekoppintsák a cuccomat..ló*szt...akkor inkább a barátaimnak építek itthon,szerény körülmények között,és bár soha senki nem fog megsmerni és számon tartani de boldog kisember maradok,és legfőképp magyar,aki nem felejt el helyesen magyarul írni :)

Elérzékenyülve zárom soraim:

panblue

panblue képe

Üdv!

Gondoltam hogy senki sem tud überelni :)

panblue

hangszoros képe

hangszoros: Ez is nekem szól ?

Fel veszem a ngymellényt, hogy mondhassam nehéz

hangszoros képe

hangszoros:Nem mondok semmit Sokkat  segithetnék gondolkodni. Arra gondolok mielöt irsz valamitt elötte. Igy csak a tájékozatlanságod mutatod ki. Nemcsak a szakmait ! Ha irsz mailt gondolat ébresztőnek elküldöm a hónap mondását. Ma kaptam én is. Én megértettem. Nem elönyös. De Te tudod.

Én nem értelek. A 30 % Klipshornak a mélybe utána nézhetsz. A 127dB-és drivert is mondtam hol találod. Úgy müködik fizetsz előre! és megkapod, majd. Úgy emlékszem 1/2-1 év. Régi cég nem simlisek.

Van 20000$os 20 centis mélyük  is. Ha kevés, Y torokkal megduplázhatod és úgy rakod a tölcsére.

A helyesirásom szégyenlem, de tudod én audio ketyerékkel töltöttem az időm. Nemcsak hangszorókkal. Arra nem maradt. Egyik másik programban van helyesirás ellenörző. De inkább a mondandóval foglalkozok

Csak még érdekeségként: volt a kezemben szervó motoros meghajtású hangszoró (USA termék) ráadásul a dupla kivitel. Ezenkivül olvashatsz a Rádioamatörök zsebkönyvébe a préslég hangszóról. Ha érdekel . Az audio biblia szerü 1700 oldalas amcsi könyvet minek mondanám, úgyse hiszed.

hangszoros képe

hangszoros: Miért ha az ellenálás lehet negativ ( bizonyos értelmezésbe) akkor a fejlődés miért ne ?

Pl Jó sok pénzért mérnök urak hülyére tervezik a kütyüt, hogy eladhatóbb leggyen, de sz@ lesz. Lehet, hogy csőlátó a tervező és nem látja át az egészet. Ha a JBL-nél is előfordul !  Egy-két újitást is bele magyaráznak -mert erre jár a külön dohány- . Ez a fejlődés, a negativ

 

Jézusmáriaszentszakramentumaztateslatekercsesindukcióját !

Hát mindenki megőrült ? Sokat voltatok a napon ? :)

F_r_e_d_d_y képe

Na pont ezt értettem az elején, amikor azt írtam:

"mielőtt összevesznénk"... :)

 

Freddy

Szép napot ! Szerintem tedd fel mégegyszer törlés után , én is így jártam ...

Méltatlan ez a civakodás , már nem a dobozokról megy a vita régen ...

Kinek jó ez az adok - kapok ?????

Ez az egy pár Minimaxod van ?

leo

F_r_e_d_d_y képe

Szerencsére nem csak ez az egy pár minimaxom van.

 

Van még ezen kívül még egy pár pont ugyanilyen ritka 8ohmos Minimax 2 D132A -m, illetve egy pár a jobban elterjedt 4ohmos Minimax 3 D132E -ből.

 

Igazából az angol exportosra vadászok még, hátha találok valamikor.

 

Freddy

hangszoros képe

hangszoros:Ha pontosan leirod, megnézem hátha van olyanom

F_r_e_d_d_y képe

Arról lehet megismerni, hogy pl a mélysugárzónak nincsen füle mint ennek ami a képeken szerepel, hanem négy kis vas-körömmel van rögzítve a dobozba, illetve nagyon hosszú, pirosra, vagy zöldre festett a mágnese.

 

Freddy

A képek szerint van neki legalább egy, össze-vissza alakított hangszórója hozzá.

F_r_e_d_d_y képe

Laci, lenne egy más jellegü kérdésem, hátha tudsz rá megoldást.

 

Esetleg Beag MD210-eshez nem tudsz helyet, ahol alkatrészt lehetne fellelni? Állítólag az országban valahol (nem a beagnál) vagy visszamardt raktárkészlet mikrofon belsőkből, ezt már több ember mondta, de senki

nem tud konkrétumot.

 

A hibajelenség egyébként az, hogy két darabból az egyiknek érzékenysége leromlott, eltompult a hangja.

 

Freddy

Szia! Ha érdekel hogyan lehet totál egyszerűen "szinte Újjá" és puhává tenni  a régi Videoton széleket,hát szívesen  elmondom.Csak  nem tudom adhatok-e telószámot vagy emailt ide? Üdv. Miki

Ami már elbomlott, azt sehogyan, csak cserével, ami meg normálisan lett legyártva, az még mindig jó (bizonyos kompromisszumokat megengedve).

Atesz képe

Szerbusz!

Pláne, ha beszivárog a szilikon alapanyagú ragacs a papírba akkor azt utána elég nehéz ragasztani....stb

Atesz

oldtimer képe

Nekem DD2503A van és a baloldali hangdobozom Ø250mm-es mélyhangszórója még az eredeti és a gumi kifogástalan állapotban van.

Azért mégsem olyan rosszak a Videoton hangszórók :)

Sajnos a jobboldaliról már nem beszélhetek így, mert abban már csillámos gumomembrán volt, ami mára siralmas állapotban van. Javítás előtt áll.

 

üdv.: oldtimer

Kékedi Levente képe

Üdvözletem mindenkinek!

Nagyon szeretnék egy Videoton Minimaxot vásárolni, ilyet, vagy a 4 ohmos is jó. Nem baj ha a mélyközép pereme bomlófélben van. Ha valakinek van egy pár fölösleges Minimaxa, és megválna tőlük, kérem írjon privátban nekem az alébbi címre! : kekedilevi@freemail.hu

Videoton


Videoton
Találat: 4
Videoton RM 4624 A
Ismeretlen évjárat
Videoton bolt
1980-1989
Videoton D204E midimax
Ismeretlen évjárat
Videoton DB 1600
Ismeretlen évjárat
Videoton DSC01552
Ismeretlen évjárat